A vártnál nagyobb mértékben nőtt júniusban az euróövezeti infláció az előző havi négy éves mélypontról az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése szerint.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára levélben hívta fel az európai szocialisták frakcióvezetőjének figyelmét László Imre (DK), a XI. kerületi polgármesterének vállalhatatlan szavaira.
Egyre több amerikai úgy érzi, hogy eltúlozzák a koronavírus-járvány jelentette fenyegetést - derült ki a Pew amerikai közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
Július elsején tartják a Semmelweis-napot, ami 2011 júliusától munkaszüneti nap, és ez az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatásban lévő egészségügyi dolgozókat és egészségügyben dolgozókat érinti.
A világon 10 302 052 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 505 505, a gyógyultaké pedig 5 235 813 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban
A koronavírus pénzügyi hatásait figyelembe véve a bankok eltérően reagáltak a válságra: több pénzintézet a kedvező számlavezetéshez szükséges feltételeken enyhített, máshol pedig jóváírási kedvezmények indultak. A Bank360.hu annak járt utána a Privátbankár olvasóinak készített körképében, hogy melyik bank milyen kedvezményeket vezetett be a járvány
A július 8-i megbeszélésen a hazájukban nagy arányban megválasztott néppárti politikusok Európáról alkotott elképzeléseiket vázolják majd – jelentette be Novák Katalin, család - és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.
Póta György úgy számol, hogy a gyerekorvosok legalább 10 százaléka nem tér vissza a praxisába, éppen ezért folyamatosan és egyre inkább jelentkezni fog ez a hiány. Ráadásul a praxisokban bekövetkezett hiány nem is egyenletesen oszlik szét az országban.
Egy frissen publikált felmérés szerint az IT-s szakemberek háromnegyede hatékonynak érezte az elmúlt időszakban kényszerűen otthon töltött munkanapokat.
Európában mérsékelt emelkedéssel indult a keddi kereskedés, a befektetők kedvezően fogadták a vártnál kedvezőbb, kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindexet. Kora délután felemásan teljesítenek a kontinens börzéi, miután a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot. A magyar tőzsde lejjebb került ma, a blue chipek felemásan teljesí
A betakarításban a sort az árpa nyitja, melynek aratása már többfelé megkezdődött az országban. Az előttünk álló hét viszont nem hoz egyértelmű meleg, száraz időt, amikor ideális az aratás, mert több napon is várhatók záporok, zivatarok az országban, a medárdi negyven napos csapadékos időszak még mindig kitart.
Többször került már kellemetlen helyzetbe ByeAlex húga, Amarilla, csak azért, mert a testvére híres. Részben ezért is költözött ki Angliába, hogy megtapasztalja, milyen úgy élni, hogy normális emberként kezelik.
A kormány úgy látja, hogy a sok a visszaélés a kisadózók tételes adóján. Sokszor a bérfizetés adóterheinek megkerülésére használják, így szigorítanának rajta, hogy a költségvetési bizottság javaslata szerint jövőre a 197 milliárd forint helyett 237 milliárd érkezzen be ebből az adóból.
Az idén az autóiparban tapasztalt, március és május közötti csökkentett termelés megváltoztathatja a szokványos görbe alakulását 2020-ban, a lemaradást behozandó, aktívabb nyári hónapokat eredményezve. A Colliers International nemrég
A sziget fejlesztését régóta tervezték már, a most közreadott dokumentáció szerint viszont ez most már nemzetgazdasági és várospolitikai érdek is. A Párbeszéd és a III. kerületi DK-s polgármester is tiltakozik.
A környezetvédelmi szempontok egyre nagyobb jelentőséget kapnak a gazdasági és beruházási döntésekben ezzel is elősegítve a fenntartható gazdasági növekedés megvalósítását. A pénzügyi szektor zöld üzleti megfontolásait tekinti át a Portfolio-n megjelent elemzésében Tóásó Bálint, a KPMG jogi szolgáltatásaiért felelős vezetője és Wieder Gergő, a KPMG