Fizetőssé teszik a felújított strandokat Fonyódon és Bélatelepen. A település tavaly és idén összesen 450 millió forintot nyert strand-felújításra. A polgármester korábban azt ígérte, hogy a felújítás után sem kell majd belépőt vásárolni. Az ATV Híradójának most azt mondta: a koronavírus-járvány miatt kénytelenek változtatni.
Tart az optimizmus a tőzsdéken, a befektetők a gazdaság gyors talpraállásában bíznak. Az olajpiac a holnapi OPEC-ülésre vár, miközben nagyon ellentmondásos, pozitív és negatív hírek is érkeznek. A német DAX és a magyar BUX valósággal száguldott, de az egyik brókercég már bizonytalannak tartja a folytatást és új stop loss-árszintet állapított meg az
Az öt szakszervezeti konföderáció közösen tiltakozik a 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése ellen, amelyre a "veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről" szóló törvénytervezet ad lehetőséget. Az érdekképviseletek levélben fordultak a parlamenti képviselőkhöz, és azt kérték, hogy ne szavazzák meg a j
Tovább nőtt a légi áruszállítás kapacitáshiánya áprilisban, emiatt jelentősen drágult a légi szállítmányozás, de az áremelkedés vélhetően már elérte csúcsát, és a következő hónapokban csökkenhetnek a díjak - mondta Brian Pearce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza szerdán egy videokonferencián. Arról is beszélt, hogy az
A Richter-skála szerinti 3,5-es magnitúdójú földrengés volt szerda délután a Somogy megyei Somogyszob közelében - tájékoztatta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa az MTI-t.
Idén különösen fontos, hogy csak fokozatosan kezdjenek napozni az emberek - erre hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem (SE). Azt írták, a koronavírus-járvány miatt idén nagyon sokan hosszú hetekig alig mentek szabad levegőre
A két nő a családi vállalkozásban csábított el, majd fosztott ki kiszolgáltatott embereket. Egyik áldozatukat leforrázták, vascsővel ütötték - áll a vádiratban.
A jövőben már az eddigi 5 helyett 7 kaszinója lehet annak a megbízható szerencsejáték-szervezőnek, akivel a kormány megállapodik. Valahol Nyugat-Magyarországon pedig egy új kaszinó is nyílhat, nem lenne meglepő, ha valamelyik balatoni település lenne a befutó.
Sergio Ramos nem kívánt részt venni azon a megbeszélésen, amelyet a spanyol kormány azért szervezett, hogy a futballistákkal egyeztesse az újrakezdés pontos részleteit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére érkezett bejelentés arról, hogy egy Hegedűs Gyula utcai társasházból lövéseket hallottak – írja a Police.hu.
Ötmilliárd eurós hitelt vesz fel a Renault, melyre a francia állam garanciát vállal – jelentették be szerdán. A lépést hetek óta tervezték, most sikerült megállapodni a feltételekben.
„Olyan nézettségi adatok jöttek, amelyek a választási kampány finishében sem voltak. - Dr. Németh S. Szilárd az elmúlt időszakról és a jövőről nyilatkozott a Spirit FM Spirit Show vendégeként.
A nyugodtabb éjszaka után csütörtök reggeltől a Dunától keletre számíthatunk többfelé zivatarokra, melyek között egy-egy heves zivatar is lehet. Zivatarfelhő Pécs fölött – /Sóki Tamás Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a zivatarokat holnap nagyobb méretű jég (>2 cm), viharos kifutószél (jellemzően 70-90 km/h, de egy-egy helyen >9
A kormánynak szélesebb jogköre lesz a jövőben egy egészségügyi válsághelyzetben, mint háború idején – hangzott el a veszélyhelyzet feloldásáról szóló törvényjavaslatok parlamenti vitájában.
Budapesten havi nettó 317 ezer forint az átlagkereset, Szabolcsban ugyanez 176 ezer. Az összegeket ismertető Menedzsment Fórum szerint: az ország keleti felében nagyjából annyit keresnek az emberek átlagban, mint 10 évvel ezelőtt a fővárosban. A híradónknak nyilatkozó közgazdász szerint: a munkavállalóknak kellene megküzdeniük a magasabb bérekért.
Megvizsgálta az európai startup piacot az Idinvest Partners, majd ki is adta egy csinos tanulmányban, hogy mire jutott. Az európai fintech szektornak például nincs oka panaszra.
Hamarosan elindul az újabb nemzeti konzultáció, melyen 13 kérdésre válaszolhatnak a magyarok – jelentette be a Facebookon Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az első négy kérdést el is árulta.
Az amerikai kormányzat öt olyan céget választott ki, melyek a legesélyesebbek arra, hogy majd a koronavírus elleni vakcinát gyártsák – tudta meg a New York Times.
Fontos, hogy minél többen vegyenek részt a soron következő nemzeti konzultációban, mert az több kérdést tartalmaz a koronavírus-járvány esetleges második hulláma elleni védekezésről - közölte szerdai Facebook-posztjában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Azzal, hogy megkaptuk azt az utasítást, hogy kezdhetünk visszatérni a normál kerékvágásba, a sebészre, a belgyógyászra, a kardiológusra van bízva, hogy kiket, milyen sorrendben vesz fel és operál meg - mondta az InfoRádióban az Uzsoki Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
A Bp. Honvéd nyerte a 2019–2020-as magyar labdarúgó-idény első serlegét, miután a Puskás Arénában 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet. Neszterov öngólja után Pekár egyenlített, majd a második játékrészben az első találatban is főszerepet játszó Kamber megszerezte a győztes gólt.
Az adatvédelmi jogok és kötelességek időkorlát nélküli, nem előrelátható felfüggesztése összeegyeztethetetlen az alapjogok és szabadságok lényegi tartalmával – érvel az Európai Adatvédelmi Testület.