2020. június 29. hétfő

jún. 29
8:18
Most kiderül, hogyan dúlta fel idehaza a foglalkoztatási adatokat a járvány (Infostart)
Az irányt és a nagyságrendet már sejteni lehet, a KSH azonban hétfőn előáll a számokkal.
jún. 29
8:18
Most érkezett: elkaphatta halála előtt az új koronavírust Bálint gazda (Pénzcentrum)
Otthonának ajtaján most piros karanténcédula virít, s halálhíre után nem sokkal a kormány vírusinformációs honlapján megjelent: elhunyt egy 100 esztendős férfi beteg. Nem sok kétely lehet, Bálint gazda elkaphatta halála előtt a vírust
jún. 29
8:18
Viharos szél, jégeső és felhőszakadás – heves zivatarok csapnak le az országra hétfőn (SzMo)
A zivatarok mellett viszont marad a kánikula: akár 36 fok is lehet ma.
jún. 29
8:21
Jól indította a hetet a forint (ATV)
Erősödött kissé a forint pénteki árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 29
8:24
A koronavírus-járványról készít filmet az Oscar-díjas forgatókönyvíró (ATV)
Charles Randolph, A nagy dobás című film Oscar-díjas amerikai forgatókönyvírója az új koronavírus-járvány korai, vuhani szakaszáról forgatja első filmjét - jelentette be a hétvégén az SK Global filmstúdió.
jún. 29
8:27
Mentelmi ügy és költségvetési módosítók az Országgyűlés napirendjén (Infostart)
Az ülés gyászszünettel kezdődik, a költségvetéshez benyújtott módosításokról is szavaznak a képviselők.
jún. 29
8:27
Mérsékelt erősödéssel kezdi a hetet a forint (Portfolio)
A múlt héten az MNB meglepő kamnatvágása után ismét lejtőre került a forint, egészen 355 fölé gyengült, pénteken 355,6-on zárt az euróval szemben. Hétfő reggel némileg meglódult, meglátjuk, hogy átmeneti erősödésről van-e szó, vagy elmúlt a kamatvágás utáni hatás.
jún. 29
8:27
A Trencsén zárt az alsóház élén (Sport365)
Krizan Richard klubja 3-1-re nyert a Szenica otthonában.
jún. 29
8:29
Pénzügyi államtitkár: az átlagnál sikeresebben vészelte át Magyarország a válság első szakaszát (Portfolio)
A koronavírus-járvány indulásakor hozott gyors intézkedések, például a járulékcsökkentés vagy a hitelmoratórium nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a válság első szakaszát az átlagosnál sikeresebben átvészelő államok között szerepel nem csak az egészségügyi, hanem a gazdasági oldalon is - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban
jún. 29
8:30
Támadás érte a pakisztáni tőzsde épületét (HírTV)
Az épületnél jelenleg is folyik a tűzharc.
jún. 29
8:33
Bejött a babakötvény nyereményjátéka - 415 ezer forint ketyeg egy átlagos számlán (Portfolio)
Már több mint 217 ezer gyermeknek van babakötvénye, a családtagok és az állam befizetései révén 90 milliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik a kicsiknek - erről számolt be Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
jún. 29
8:35
Eséssel indulhat a hét az európai tőzsdéken (Portfolio)
Pénteken jelentős eséssel zártak az amerikai tőzsdék, miután a befektetőket a járványhelyzet aggasztotta, hiszen pénteken rekordszámú új megbetegedést regisztráltak az Egyesült Államokban, ez pedig beárnyékolta az gazdaság újranyitásával kapcsolatos optimizmust. Ázsiában is estek a tőzsdék hétfőn, a határidős DAX mérsékelt emelkedést vetít előre a
jún. 29
8:36
Még csak most jön a feketeleves: nagyon megugorhatnak a törlesztők jövőre (Pénzcentrum)
Mint bizonyára Te is tudod, a koronavírus járvány negatív gazdasági hatásai miatt hozott egyik intézkedése az volt a kormánynak, hogy maximalizálta a fogyasztási hitelek THM-jét. Sokan nem tudják viszont, hogy a kedvezményes személyi kölcsön
jún. 29
8:36
Mégsem vehetnek majd fel átmeneti hitelt a kieső iparűzési adó pótlására az önkormányzatok (444.hu)
A kormány attól fél, hogy eladósodnának az önkormányzatok.
jún. 29
8:36
Megtámadták a pakisztáni tőzsde épületét: a négy támadót megölték, de két őr és egy rendőr is meghalt (ATV)
Fegyveresek támadták meg a pakisztáni értéktőzsde épületét Karacsiban hétfőn - jelentette a helyi média.
jún. 29
8:36
Megdöbbentő részletek derültek ki Bálint gazda haláláról (Ripost)
Sokan találgatták, hogy a 100 éves elhunyt Bálint gazda lehetett-e. Most megerősítették a híreket.
jún. 29
8:36
Nézőcsúcsot hozott a hétvége a magyar fociban (Ripost)
A korlátozások nemrégi feloldása és a nagy tétre menő meccsek megtették hatásukat.
jún. 29
8:36
A futónők után új célpontot találtak maguknak a támadók (Ripost)
Kit zavarnak a kutyások ennyire? Egyre több nő esik áldozatul kutyasétáltatás közben. A Ripost csak az utóbbi időben négy olyan esetről értesült, amikor megrúgták, zaklatták a kutyájával sétáló nőt vagy légpuskával lőttek rá.
jún. 29
8:36
Ma ne akarj mindenkinek a kedvében járni - Egymondatos horoszkóp: június 29. hétfő (Glamour)
Mi vár rád ma?
jún. 29
8:36
Átlépte a félmilliót a járvány halálos áldozatainak száma (Demokrata)
Az igazolt fertőzöttek száma globálisan meghaladta a tízmilliót.
jún. 29
8:38
Szerelmével karöltve avatta fel saját csillagát a nemzet színésze (Ripost)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész nagy örömmel fogadta a megtiszteltetést.
jún. 29
8:38
Kamera rögzítette az M0-son: fékezés nélkül csapódott a munkaterületbe az autós (Ripost)
Megdöbbentő dolgot rögzített a kamera az M0-s autópályán.
jún. 29
8:39
"Imádkozom Istenhez, hogy legyen még egy szobánk” (Alternatív Energia)
A járvány olyan problémákat is felszínre hozott, amelyekre a pedagógusok addig valószínűleg egyáltalán nem gondoltak.
jún. 29
8:39
Megtámadták a pakisztáni tőzsde épületét (Kripto Akadémia)
A négy merénylőt megölték, de két őr és egy rendőr is meghalt.
jún. 29
8:39
Az ingatlan árak csökkenése teljesen logikus - mutatjuk miért (ProfitLine)
A legtöbb ingatlanhirdetési oldalon visszapattant a március végén, április elején mélypontra süllyedő lakáspiaci kereslet, néhány esetben új csúcs is született. Az ingatlan.com oldalán a lakóingatlanokra iránti keresések júniusban már az előző évi szint másfélszeresére nőttek, ami szintén rekordot jelent. Az érdeklődések száma viszont csak a járván
jún. 29
8:42
Férjhez ment a magyar énekesnő, vagány ötlettel dobta fel ruháját (Femcafe)
Szolid, de dögös szett mellett tette le a voksot a sztár.
jún. 29
8:42
Orkán erejű szél, felhőszakadás, nagy méretű jég – kiadták a riasztást (Promotions)
Az elmúlt napokban tombolt a nyár, ám hétfőre újabb riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 29
8:42
Több mint kétszáz migránssal szemben intézkedtek a hét végén (Demokrata)
Péntektől vasárnapig több mint kétszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák.
jún. 29
8:45
355-nél kezdi a hetet a forint (Portfolio)
A múlt héten az MNB meglepő kamnatvágása után ismét lejtőre került a forint, egészen 355 fölé gyengült, pénteken 355,6-on zárt az euróval szemben. Hétfő reggel némileg erősödött, délelőtt viszont már ismét gyengült, és közelít a 356-hoz a magyar deviza.
jún. 29
8:48
A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda nyert, de lesz második forduló (HírTV)
Andrzej Duda a szavazatok 45,24 százalékát szerezte meg az első fordulóban.
jún. 29
8:48
Már több mint kétszázezer gyermeknek van babakötvénye (Demokrata)
Az állam befizetései révén 90 milliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik a kicsiknek – mondta Tállai András.
jún. 29
8:51
Asztalitenisz, foci, lósport a kínálatban - Sport a tévében (Infostart)
A portugál, a spanyol és az angol bajnokság mérkőzései közül válogathatnak a futballrajongók.
jún. 29
8:51
Drámai szavak az Airbus vezérétől, egy egész szektor küzd a túlélésért (Portfolio)
Az egész légiközlekedési szektor a túlélésért küzd, a beszállítóktól a repülőgépgyártókon keresztül a légitársaságokig, az Airbus sem kivétel, megszorításokra biztosan sor kerül, nyilatkozta Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója a Die Weltnek. A cégvezér arról is beszélt, hogy a következő két évben a korábbi tervekhez képest 40 százalékkal ala
jún. 29
8:51
Egyre több magyar szülő él a babakötvény lehetőségével (ATV)
Már több mint 217 ezer gyermeknek van babakötvénye, a családtagok és az állam befizetései révén 90 milliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik a kicsiknek - erről számolt be Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
jún. 29
8:53
Elgáncsolta a koronavírus a kisbefektetőket védő fontos EU-szabályt (Portfolio)
Felsültek azok az európai szabályok, amelyeket azért hoztak létre, hogy a különböző jövőbemutató forgatókönyvekkel segítsenek a lakossági befektetőknek a legmegfelelőbb befektetési alapokat kiválasztani, ugyanis a legutóbbi piaci összeomlást senki nem jelezte előre  -írja a Financial Times.
jún. 29
8:54
Lakáspiac járvány után: étvágy van, pénz nincs, a tulajok hajthatatlanok (Privátbankár)
Egyre nagyobb a szakadék a vevők és eladók között. Csökkenteni kéne az árakon, hogy mozgásban maradhasson a lakáspiac.
jún. 29
8:54
Imádják a babakötvényt a magyarok (Piac és Profit)
Már több mint 217 ezer gyermeknek van babakötvénye, a családtagok és az állam befizetései révén 90 milliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik a kicsiknek - erről számolt be Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
jún. 29
8:54
Viharos szél, jégeső és felhőszakadás – heves zivatarok csapnak le az országra hétfőn (Háziállat)
A zivatarok mellett viszont marad a kánikula: akár 36 fok is lehet ma.
jún. 29
8:54
Komoly gazdasági válság állhat az észak-koreai fenyegetések hátterében (ATV)
A koronavírus-járvány miatt nagyon komoly gazdasági válságba kerülhetett Észak-Korea, ez állhat annak hátterében, hogy az ország megint fenyegetéseket fogalmazott meg - mondta Salát Gergely Ázsia-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
jún. 29
8:54
A világ legfélelmetesebb kastélya: Hátborzongató múltja van az épületnek (Femcafe)
Kegyetlen és válogatott módszerekkel végezték ki az embereket ebben a bizarr kastélyban. Te be mernél menni?
jún. 29
8:54
A Human Rights Watch nem foglalkozik az üldözött keresztényekkel (Demokrata)
A Soros Györgyhöz köthető szervezet nem foglakozik azzal, hogy jelenleg a keresztény a legüldözöttebb vallás a világon – mondta Azbej Tristan.
jún. 29
8:56
Tovább terjed a koronavírus Magyarország szomszédjánál (Piac és Profit)
Ismét nőtt a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke Ausztriában az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint.
jún. 29
8:57
A lakásvásárlási kedv már visszatért, de az árakat nem hatotta meg a koronavírus (Menedzsment Fórum)
Egyre nagyobb a szakadék a vevők és eladók között. Csökkenteni kéne az árakon, hogy mozgásban maradhasson a lakáspiac.
jún. 29
8:57
3 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma (WebBeteg)
Mindössze 3 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4145 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
jún. 29
8:57
Koronavírus: megjöttek a hétfő reggeli számok (Portfolio)
3 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4145 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt 4 idős, krónikus beteg, ezzel 585 főre emelkedett az elhunytak száma, 2685-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 875 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógy
jún. 29
8:57
Hátrányból fordított és győzött az Inter (Sport365)
Továbbra is őrzik dobogós helyüket a tabellán.
jún. 29
9:00
Orkán erejű szél, felhőszakadás, nagy méretű jég – kiadták a riasztást (Háziállat)
Az elmúlt napokban tombolt a nyár, ám hétfőre újabb riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 29
9:00
Merj szólni – mondja az ORFK OBB. Van benne igazság! (Autónavigátor)
Hetente érkeznek videók az ORFK OBB-től, megszokhattuk már a hazai autósokat mutató videókat, de ezúttal két, a megszokottnál is erősebbet
jún. 29
9:00
"Végre egy igazi nő" - mindenki odavan a modellért, aki nem rejti el a narancsbőrt (Femcafe)
Egyre több nő vállalja fel természetességét Instagramon.
jún. 29
9:00
Komoly válságba kerülhetett Észak-Korea (Demokrata)
Egy szakértő szerint a válság állhat annak hátterében, hogy az ország megint fenyegetéseket fogalmazott meg.

Keresés