A nyári turistaszezon megmentése érdekében 15 EU-n kívüli ország előtt is kitárná kapuit az Európai Unió szerdától: Szerbia, Japán, Kanada vagy éppen Uruguay állampolgárai ismét beutazhatnak az uniós közösségbe. Az EU-n belül már számos ország között leomlott a határ, néhol azonban ismét szigorítottak a koronavírus-járvány újraéledése miatt.
Az Országgyűlés két hete fogadta el a törvényjavaslatot, amely szerint a testvérek közötti ajándékozás, illetve öröklés is illetékmentessé válik. Sokan nem tudják, hogy bizonyos nagyobb értékű ajándékokat mikor terhel illetékbefizetési
A magyar alkotmányt érő uniós támadások és a fokozódó migrációs nyomás amiatt is szükséges, hogy minél többen küldjék vissza a kormánynak a nemzeti konzultációs kérdőíveket.
Az azonnali fizetésre épülő új mobilfizetési fejlesztést vezetett be az OTP Mobil és az OTP Bank: az internetbankon keresztül is használható lesz az azonnali fizetés QR-kód olvasása, vagyis a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézet online háttérbeszélgetésén hétfőn Budapeste
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta az informatikai képzési szolgáltatásokat nyújtó CodeCool Kft. felvásárlásához kapcsolódó versenykorlátozásokat értékelő eljárását. A versenyhivatali döntés lehetővé teszi olyan feltételek kikötését startupok értékesítésekor, melyekkel biztosítani lehet, hogy az innováció feltalálói és kidolgozói később ne támassza
Folyamatosan nő a születésszám 2012 óta Magyarországon - mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az MTI beszámolója szerint Utassy Jenő azt is közölte, ez a növekedés ott tart, hogy 2020 eddig eltelt minden hónapjában magasabb volt a születésszám, mint 201
Negyvenöt éve indult zenei pályája, 40 éve került be a Makám név a köztudatba. Gitáros, zeneszerző, dalköltő, zenekarvezető, néha még prózaíró is. Krulik Zoltán a magyar kulturális szintér egyik beskatulyázhatatlan egyénisége.
Irán elfogatóparancsot adott ki Donald Trump ellen, és az Interpol nemzetközi rendőri szervezet segítségét kérte az amerikai elnök és több tucat washingtoni tisztségviselő kézre kerítéséhez, akiket a januári bagdadi dróntámadás végrehajtásával vádol, amely végzett Kászem Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda tábornokával - jelentette be Ali Alka
A hazánkat is sújtó koronavírus-világjárvány miatti egészségügyi óvintézkedések alaposan próbára tették március elejétől hazánk minden lakosának a tűrőképességét.
A várt lassulás helyett gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme júniusban Németországban, de még így is messze elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) célszámától.
Digitális megmérettetésekkel teli tanév után, de túl vagyunk az idei középiskolai felvételiken is. Hat- és nyolcosztályos felvételizőkkel készült szociológiai kutatás legfontosabb tapasztalatain keresztül bemutatjuk, milyen sokat kell rá tanulni. Hogy nem adják ingyen a felkészülést, és rengeteg múlik a családon. Ilyen iskolákba jár a középiskoláso
Június 29-e, Péter-Pál napja hagyományosan az aratás kezdőnapja. Ezen a napon helyenként nem mentek ki a földekre dolgozni, mert ilyenkor nagy viharok szoktak előfordulni, melyek emberéletben is okoztak már kárt. Ez a megfigyelés idén is megállja a helyét, a mai hidegfront is többfelé okozhat majd károkozó viharokat. A betakarításban a sort az árpa
A meleg időjárás kedvez a kórokozók szaporodásának, ami különböző fertőzésekhez vezethet, amelyeknek az egyik lehetséges tünete a hasmenés. Ez leggyakrabban a bélrendszer valamilyen baktérium vagy vírus okozta fertőzésére utalhat.
Emberek millióit fenyegeti éhínség a koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) kis híján 5 milliárd amerikai dollárnyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait - derül ki a szervezet hétfői bejelentéséből.
Teljesíthetetlennek nevezte az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) a gazdálkodók világszervezetének (World Farmers' Organization, WFO) éves közgyűlésén – ismertette az agrárkamara hétfőn az MTI-vel.
Öt év börtönre ítélte hétfőn a közpénzek elsikkasztásában bűnösnek talált Francois Fillon volt kormányfőt a bíróság Franciaországban, amelyből kettőt le kell töltenie, a maradék végrehajtását felfüggesztette a törvényszék.
A koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt emberek tízmillióit fenyegeti éhínség. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ötmilliárd dollár támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait - közölte a szervezet.
Debrecenben építi föl közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Drasztikusan csökkent az elmúlt években az adóellenőrzések száma. A historikus adatok és az utóbbi hónapok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet hatására bekövetkező gazdasági lassulás a Nemzeti Adó-
Az igazságügyi miniszter fotókat tett közzé Facebook-oldalán mai programjáról, amelyek mellé egyebek mellett azt írta: "Magyarország Kormánya a cselekvésben hisz és egy biztonságosabb jövőért dolgozik! Van segítség, senki sincs egyedül!"