Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző - közölte a zenekar.
Fertőtlenítőpontokat telepít a kormány az Erzsébet-táborokba. A szükséges anyagokat a Mol biztosítja. Az Erzsébet-táborok a koronavírus-járvány miatt idén napközis rendszerben működnek, 80 ezer gyerek részvételével.
Jelentős magyar filmkínálattal és egyes mozikban rövidebb nyitvatartással indítja újra a mozizást a Cinema City fővárosi és vidéki filmszínházaiban július 2-tól. A mozihálózat júliusi programjában kiemelt szerepet kapnak majd a magyar
Példa nélkül álló mértékben javult júniusban a német feldolgozóipar exportvárakozásait tükröző hangulatindex a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésében.
A Lidl Magyarország eleget tett 2018-as vállalásának, áruházaiban már nem kaphatóak az egyszer használatos műanyag termékek. Az alternatív és a minél fenntarthatóbb, környezetbarát termékekre való átállásnak köszönhetően a vállalat így mintegy 37 tonna műanyagot takarít meg. A Lidl a környezettudatosság jegyében kiemelt figyelmet fordít a műanyag
Változnak jövőre a kata-szabályok, a kormány július közepén dönthet a nagyrendezvények augusztus 15-e utáni megtartásáról - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Ezen kívül a miniszter beszélt a gazdaságvédelmi Operatív Törzsről, a munkahelyteremtésről, a Lánchíd ügyéről, valamint a dráguló budapesti
Ha valakire igazán nagy felelősség és nyomás került az orvosok és ápolók mellett azok a tisztaságért, higiéniáért felelős dolgozók, különösen azok, akik egészségügyi intézményben vagy a tömegközlekedési járatokon, megállókban dolgoztak és dolgoznak most is folyamatosan. Az elmúlt hónapokban az összeomló globális kereskedelem mellett nem volt könnyű
Nem csökkent a hatékonysága azoknak a hazai vállalkozásoknak, ahol minden kolléga távmunkában dolgozott a közel három hónapos kijárási korlátozások alatt – derül ki az EY és a HR Fest közös kutatásából. A több mint 50 megkérdezett kis-, közép- és nagyvállalati HR vezető meglátásait összessítő felmérés szerint a pozitív tapasztalatok hatására a cége
A Cégvezetők Csúcstalálkozójának nyitóelőadásában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter összegezte a gazdaságvédelmi akcióterv eddigi eredményeit.
A román határrendészek 21 illegális bevándorlót találtak egy török rendszámú furgonban csütörtök hajnalban a Nagylak 2 - Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
Hat hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, így a szombati várható főnyeremény 1,212 milliárd forint. Emellett az Eurojackpot játékon is érdemes játszani, hiszen ha valaki ezen a héten sikeresen tippeli meg az 5+2 nyerőszámot, bruttó 44 millió eurót, azaz 15,2 milliárd forintot nyerhet.
A kormány által is támogatott javaslat szerint 40% adót kell majd a kata fix összegén felül befizetni, ha egy katás vállalkozásnak évente 3 millió forintnál nagyobb bevétele volt ugyanazon cégtől.
A koronavírus-járvány egyik nagy vesztese az autópiac. Még csak az első negyedéves adatokat közölte a KSH a napokban, ám már azokon is jól látszik, mekkorát zuhantak mind az új, mint pedig a használt autók eladásai. De az is kiderül
Ahogy az eSIM kártyák egyre nagyobb teret hódítanak az okoseszközök világában, korábban soha nem látott lehetőségek állnak a felhasználók rendelkezésére a csatlakoztatott életmód kihasználására. A mobiltelefonok használatának kezdete óta a fizikai SIM kártya az egyik legfontosabb alkatrésznek számít. Az áramkörökkel ellátott kártyák 1991-es bevezet
A legtöbb 3D-modell nyomtatása több órát is igénybe vesz. Éppen ezért a nyomtatást végző személy nyilvánvalóan nem állhat a nyomtató mellett a folyamat végéig, de továbbra is ellenőriznie kell azt. A nyomatok megtekintésének jelenleg két fő módja van: szoftveres (például OctoPrint) vagy fényképezőgép alapú elemzéssel (vagy mindkettő együttes haszná
A koronavírus-járványra hivatkozva átmeneti fizetéscsökkentést rendelt el a Central Médiacsoport március végén, miközben, a Magyar Nemzet értesülései szerint, másfél milliárd forintnyi osztalékot vett fel a tulajdonos.
Harry herceg és felesége szerződést írt alá a New York-i székhelyű Harry Walker Ügynökséggel, amely olyan hírességeknek szervez előadásokat, mint Barack Obama és felesége, Bill és Hillary Clinton vagy Oprah Winfrey.
Új törvény szűkíti a vállalkozások kisadózói lehetőségeit, a kormány a nagyvállalkozások ügyeskedéseit akarta kiszűrni, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azonban nem osztja azokat az aggályokat, hogy tízezrek nettó bére fog csökkenni.
Sydneyben épülhet fel a világ legnagyobb hibrid rönkfa épülete, amelyről egy vidót is bemutatott az építtető, Atlassian szoftvercég. A központi pályaudvar mellé tervezett 40 emeletes épület a vállalat székhelyeként fog szolgálni - írja a The Sydney Morning Herald.
"Azt majd meglátjuk, hogy ki lesz a rektor" - ezt válaszolta az ATV Híradónak Palkovics László miniszter arra a kérdésére, hogy Upor László lehet-e rektor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Palkovics azt mondta, átalakul a struktúra is, lesz egy fenntartó testület, és az egyetem szenátusa dönti el, ki javasol rektornak. További részletek az egy
Sikerrel debütált a Vodafone Alapítvány három új kezdeményezése, melyekkel a Covid alatt startoltak el. A három új program a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztését célozza meg, és bár mindhárom programot jóval a Covid előtt elkezdték már kidolgozni, a távoktatásra való hirtelen átállás miatt a vártnál is nagyobb bevonódást tapasztalt a válla
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. A tegnapi csúnya zuhanás után ma az európai tőzsdék kis pluszban vannak, az európai határidős részvényindexek azonban inkább újabb esést valószínűsítenek. A világ kis híján új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-esetek számában, a menedékeszközök, mint az arany vagy az államkötvények árfolyama
Világszerte 9 408 757 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 482 184, a gyógyultaké pedig 4 729 511 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Néhány napja maradt a cégeknek és egyéni vállalkozóknak, hogy felkészüljenek a NAV felé július 1-jétől kötelező online adatszolgáltatási kötelezettségre. Akik már most NAV-álló online számlázóprogramot használnak, csupán össze kell kötniük a számlázórendszerüket a NAV Online Számla rendszerrel. Akik nem rendelkeznek ilyennel, a Számlázz.hu rendszer
A jövő évtől csak azok az épületek kaphatják meg Magyarországon a használatbavételi engedélyt, amelyek megfelelnek az Európai Unió energiahatékonysági követelményeinek. Az OTP Ingatlanpont szakértője úgy látja, hogy a szigorítást a vásárlók kedvezően fogadták. Tapasztalatai szerint a klímaváltozás miatti aggodalom és a környezettudatosság erősödése
Ha valakire igazán nagy felelősség és nyomás került az orvosok és ápolók mellett azok a tisztaságért, higiéniáért felelős dolgozók, különösen azok, akik egészségügyi intézményben vagy a tömegközlekedési járatokon, megállókban dolgoztak és dolgoznak most is folyamatosan. Az elmúlt hónapokban az összeomló globális kereskedelem mellett nem volt könnyű
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/25/850/
A 10 órakor megjelenő Inflációs jelentése kapcsán tart online sajtátékoztatót a Magyar Nemzeti Bank, ahol a jegybanki szakértők ismertetik a gazdasági helyzetértékelésüket. A legnagyobb érdeklődéssel természetesen az idei növekedési előrejelzés mögött megfontolások ismertetését várják az elemzők. Az MNB 2020-ra 0,3-2,0%-os GDP-bővülést vár, ami jóv