Megkezdődött Oroszországban csütörtökön az országos szavazás az orosz alkotmány módosításáról, amely elfogadása után a hivatalban lévő elnök esetében eltörli az újraválaszthatósága eddigi korlátozását, valamint konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket vezet be, és módosít a hatalmi ágak kölcsönös viszonyán is.
A Költségvetési Bizottság a csütörtöki ülésén dönt a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról, mellyel a kormány bizonyos területekre a tervezettnél több pénzt csoportosítana, számolt be a Népszava.
Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.
A NAV közleménye szerint a napokban ütöttek rajta azon a két budapesti férfin, aki milliárdos kárt okozott a költségvetésnek egy másfélezer biztonsági őrt és takarítót foglalkoztató cégláncolat irányításával.
A kormány törvénymódosítást tervez a kisvállalkozások körében nagyon népszerű kata adószabályok szigorítására, a visszaélések kiszűrésére – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint 40% adót kell fizetni az ugyanazon felek között, évi 3 millió forintot meghaladó számlák után, miköz
Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron. A 1,5 milliárd forintból megvalósított beruházást csütörtökön adta át az agrárminiszter.
Mindenkihez volt egy kedves szava – méltatták szerettei a 21 éves K. Gergelyt, a Deák téri kettős gyilkosság áldozatát. A budapesti Új Köztemető szóróparcellájában több százan búcsúztak tőle.
A mexikói születésű Luka Romero 15 éves korában bemutatkozott a Mallorca színeiben a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a La Ligában, ezzel pedig ő lett a bajnokság valaha volt legfiatalabb játékosa.
A piacvezető Használtautó.hu statisztikái szerint az elmúlt hónapok drasztikus visszaesése után a júniusi keresési számok már a tavalyi eredményeken is túlmutatnak: a hirtelen növekvő kereslet arányosan elsősorban az 500 ezer forintnál olcsóbb használt autókat érinti. A vásárlókat nemcsak a személyes városi mobilitás felértékelődése, hanem a külföl
Kilencedik napja kevesebb mint 8 ezerrel emelkedik az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma Oroszországban, a napi növekmény aránya rekordalacsony, 1,17 százalékos volt a csütörtökön közzétett hivatalos összesítés szerint.
Az MSZP a kormány „kizsákmányolásával” szembe szállva, „a magyar dolgozók védelmében” beépíti a szakszervezetek javaslatait indítványaiba. Erről Komjáthi Imre beszélt.
Már csak heti három napot dolgozik Kiss Ramóna. A színész-műsorvezető egyik újévi fogadalma volt az, hogy több időt tölt majd a férjével, a válogatott kézilabdázó Lékai Mátéval és másfél éves kisfiukkal, Noéval.
A Cyberg bejelentette, hogy egy hazai intézményi befektető szándéknyilatkozatot adott ki a Cyberg számára, amelyben a társaság által kibocsátott 490 millió forint összegű kötvény jegyzéséről szóló szándékát nyilvánítja ki.
KATA-módosítás: A Kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát vette át, amely szerint 40% adót kell fizetni az ugyanazon felek között, évi 3 millió forintot meghaladó számlák után. Ez tényleg elég a visszaélések kiszűrésére? A
Az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelő műholdjai rendkívüli tavaszi szárazságot észlelt Európa-szerte. A szakértők szerint 2020 az eddigi legmelegebb év lehet.
A videót, amelyen durván ütlegelve tanítanak az emberek szórakoztatására egy kétéves kölyköt, a World Animal Protection állatvédő szervezet tette közzé.
A teratosz görög szó, szörnyszülöttet jelent. Az orvostudományban teratogénnek nevezzük mindazokat a hatásokat, amelyek veleszületett fejlődési rendellenességeket okoznak. Ezek lehetnek többek között betegségek (pl.: kezeletlen cukorbetegség), külső ártalmak (pl.: radioaktív sugárzás), vegyszerek és bizonyos gyógyszerek.
Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akit a májusi Deák téri kettősgyilkosság kapcsán gyanúsítottak meg - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben csütörtökön.
Újabb jogsértéseket állapított meg az Európai Bíróság főtanácsnoka a magyar menekültügyi eljárásban. Ítélet csak később várható, de a testület döntései legtöbbször tükrözik a főtanácsnok véleményét.
Az Alkotmánybíróság szerint "a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét."