2020. június 21. vasárnap

jún. 21
15:57
Július végén a spanyol futammal folytatódik a Superbike világbajnokság (Sport365)
Sebestyén Péter újra versenyezhet a Yamaha motorral.
jún. 21
15:57
Mesterséges kómában tartják Alex Zanardit (ATV)
Mesterséges kómában tartják Alex Zanardi korábbi autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést.
jún. 21
15:57
A kereskedelmi tárgyalások előre haladásával drágul a szójabab (Agrofórum)
Amerikában a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, ám a búza ára 0,3 százalékkal csökkent Chicagóban. A repce piacán is az eladók domináltak, 0,2 százalékos csökkenés alakult ki. Európában ezzel szemben minden zöldben állt, így több napos iránykeresést követően a vevők vették át a vezető szerepet a párizsi árutőzsdén.
jún. 21
15:57
Az LMP a Lánchíd kapcsán Karácsony Gergelyéket mentegeti (Demokrata)
Magyarország 2021-es költségvetési tervezete súlyos helyzetbe hozza az önkormányzatokat az LMP szerint.
jún. 21
16:03
Idén többen mentek el szavazni Szerbiában - még tartanak a választások (ProfitLine)
Egyelőre magasabb a részvételi arány a vasárnapi szerbiai választásokon, mint négy évvel ezelőtt, 10 óráig a választásra jogosultak 9,3 százaléka adta le voksát, míg 2016-ban ugyanebben az időben ez az arány 8,85 százalék volt - közölte a szerbiai választási bizottság (RIK).
jún. 21
16:03
Rekordmeleg van Szibériában: 38 fokot mértek szombaton Verhojanszkban (SzMo)
Még sosem mértek ilyen meleget az északi sarkkörtől északra.
jún. 21
16:03
A készétel-gyártók lehetnek az év nyertesi (Agrofórum)
A Campbell Soup megemelte a 2020-as esztendőre vonatkozó bevételi és profit-előrejelzéseket. A koronavírus járvány miatt a fogyasztók világszerte feltöltik otthoni készleteiket és a cég már a pénzügyi év harmadik negyedév végére túlszárnyalta várakozásait.
jún. 21
16:03
Végső búcsút vettek Dobos Lászlótól (Demokrata)
Elbúcsúztatták vasárnap Karcagon a város múlt héten elhunyt polgármesterét, Dobos Lászlót.
jún. 21
16:09
Putyin nem zárta ki, hogy elinduljon a 2024-es elnökválasztáson (ATV)
Nem zárta ki a 2024-es elnökválasztáson való indulásának lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz államfő a Rosszija 1 tévéállomás által vasárnap műsorra tűzött interjújában.
jún. 21
16:09
Enyhítés Balatonfüreden (Demokrata)
Újra látogathatók a balatonfüredi intézmények, és megrendezik a Kékszalagot, valamint a borheteket is.
jún. 21
16:15
Mitől sárgulnak a meggyfák? (Agrofórum)
Évek óta jelentkező tünet meggyfáinkon, hogy nyár elején a friss hajtások elkezdenek sárgulni. Gombaölő szerrel próbálkozunk minden évben, ez eddig nem vezetett eredményre. Sajnos idén már a termésen is meglátszik, kicsi és nem érik be a gyümölcsünk. Mi lehet a probléma?
jún. 21
16:15
Tóth Gabi sem feledkezett meg az apák napjáról (Promotions)
Az énekesnő érzelmes sorokkal köszöntötte fel Krausz Gábort.
jún. 21
16:15
Újra elindulhat az elnökválasztáson Vlagyimir Putyin (Demokrata)
Nem zárta ki a 2024-es elnökválasztáson való indulásának lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz államfő.
jún. 21
16:18
Fordulat? A németek azt állítják, a villanyautózás iszonyú kárt okoz a környezetnek (Infostart)
A megnövekedett áramigényt ugyanis csak a meglévő energiatermelők tudják fedezni. Itt vannak a részletes számítások is.
jún. 21
16:21
Parlament előtt a Lex Benedek, így gondoskodnak az olimpiai bajnokok özvegyeiről (Menedzsment Fórum)
A kiskorú gyermekek után teljes járadékra válnának jogosulttá az özvegyek, a nagykorúvá válásig.
jún. 21
16:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 25. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2020/25. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a következő héten (26.) 191 millió forint lesz a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 14; 25; 26; 38;
jún. 21
16:27
Elfogadta az állami támogatás feltételeit a Fiat (Portfolio)
A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elfogadta a koronavírus-válság negatív következményeinek enyhítésére szolgáló állami hitelgarancia feltételeit.
jún. 21
16:27
Koronavírus-fertőzés miatt halt meg a 121-szeres válogatott labdarúgó (Sport365)
56 évesen hunyt el az iraki sportoló.
jún. 21
16:27
Az Ötöslottó nyerőszámai a 25. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2020/25. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 26. héten 1 milliárd 212 millióért izgulhatnak majd a játékosok
jún. 21
16:27
Szigorítani kell Horvátországban (Demokrata)
Horvátországban harmadik napja nő az új koronavírussal fertőzöttek száma.
jún. 21
16:27
Börtönben marad a gyilkosság gyanúsítottja (Demokrata)
Letartóztatta a bíróság vasárnap a füzesabonyi emberölés gyanúsítottját – tájékoztatta az Egri Törvényszék az MTI-t.
jún. 21
16:33
Focistalegendával végzett a koronavírus Irakban (Infostart)
Ahmed Radhit hazaengedték a kórházból, de rosszul lett és már késő volt.
jún. 21
16:48
Felfedezhették a sötét anyag alkotóelemét – egy olasz hegy gyomrában (Infostart)
A sötét anyag alkotja a világegyetem 85 százalékát, de egyelőre csak az elméleti fizika bizonyította a létezését. Most egy föld alatti, olaszországi laboratóriumban lehet, hogy észlelték azt a részecskét, az axiont, amely a sötét anyagot alkotja.
jún. 21
16:51
Napfény a vihar után, Orbán Viktor az özönvíz kellős közepén profilképet váltott a Facebookon (BorsOnline)
Miközben országszerte lassan már sok lesz a jóból, annyi eső esik, napot csak ritkán látni, a miniszterelnök kihasznált egy mégiscsak napos pillanatot.
jún. 21
16:54
Szokatlan helyzetben kapták lencsevégre Győrfi Pált, ezt is bevállalta (Ripost)
A mentők szóvivője boldogan vállalta az új kihívást.
jún. 21
16:54
Százmillió forint a tét, mutatjuk a Hatoslottó nyerőszámait (Ripost)
A Ha­tos­­lottó vár­­ható fő­­nye­­re­­mé­­nye a 25. játékhéten 100 millió forint volt. Lás­suk a nyer­­tes szá­­mo­­kat!
jún. 21
16:56
Liptai Claudia megindító vallomása: hogyan tud a szív ennyire fájni és örülni egyszerre? (Ripost)
Apák napján eszébe jutott volt férje, Gesztesi Károly.
jún. 21
16:57
Musiala rekordot döntött a Bayern Münchennél (Sport365)
A játékos lett a klub történetének legfiatalabb játékosa.
jún. 21
16:57
Tedd láthatóvá azt, ami nélküled minden bizonnyal nem lenne látható! (SzMo)
A Budapest Gyűjtemény munkatársai ez alkalommal olyan képeket válogattak, amelyek az alkotás folyamatát örökítették meg.
jún. 21
17:00
Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
jún. 21
17:03
Putyin még nem döntötte el, hogy indul-e a következő elnökválasztáson (ProfitLine)
Nem zárta ki a 2024-es elnökválasztáson való indulásának lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz államfő a Rosszija 1 tévéállomás által vasárnap műsorra tűzött interjújában.
jún. 21
17:03
Belgiumban már majdnem olyan, mintha nem is lenne járvány (Portfolio)
A koronavírus-járvány március elejei megjelenése óta ezen a hétvégén jelentették a halálesetek legalacsonyabb számát Belgiumban.
jún. 21
17:03
Orbán Viktor gyászol: Elbúcsúztatták Dobos Lászlót, Karcag polgármesterét (ATV)
Elbúcsúztatták vasárnap Karcagon a város múlt héten elhunyt polgármesterét, Dobos Lászlót.
jún. 21
17:09
Lex Benedeket fogadhat el az Országgyűlés (Infostart)
Arra irányulna, hogy az elhunyt olimpiai érmesek kiskorú gyermekei legalább anyagiakban ne szenvedjenek hiányt.
jún. 21
17:09
A Newcastle kiütötte a Sheffieldet (Sport365)
A vendégek az 50. perctől emberhátrányban játszottak.
jún. 21
17:15
Németh Szilárd: Sok, nálunk gazdagabb és fejlettebbnek gondolt ország megirigyelhette Magyarországot (ATV)
Sok, nálunk gazdagabb és fejlettebbnek gondolt ország megirigyelhette az elmúlt három hónapban Magyarországot. Bebizonyosodott, hogy a fegyelmezett állampolgárok összefogása, a kormány gyors, hatékony és felelős döntései, az elkötelezett egészségügyiek, honvédek, rendőrök ereje gyakran többet ér a pénznél – mondta a Demokratának Németh Szilárd, a H
jún. 21
17:15
Karácsony Gergely: Budapest nem az ország fejőstehene (SzMo)
Mai összejövetelükkel a budapestiek megmutatták, nem fogadják el, hogy kétszer adóztassák őket - mondta a főpolgármester.
jún. 21
17:15
Időjárás: jövő héttől fokozatosan melegszik az idő (Promotions)
Sokan nem örülnek a karantén végének, mert esős időt hozott magával, de hamarosan kopogtat az igazi nyár.
jún. 21
17:21
Koronavírus: romlik a helyzet Romániában (Portfolio)
Romániában június első hetéig csökkentek, azóta ismét növekednek az új típusú koronavírus-járvány mutatói. A járvány a korlátozások lazítása után kapott ismét erőre.
jún. 21
17:21
Tartályban bújtak el a migránsok (Demokrata)
Szlovéniában huszonkét migránst találtak a hatóságok két Szerbiából érkező tartályos teherautón.
jún. 21
17:27
Koronavírus: a kínaiak tíz nap alatt le tudnák tesztelni egész Magyarországot (Portfolio)
A kínai fővárosban naponta közel egymillió embert tudnak szűrni az új típusú koronavírusra - közölte a város egészségügyi bizottságának szóvivője vasárnap Pekingben, ahol próbálják megfékezni a járvány újabb hullámát.
jún. 21
17:30
Orbán Viktor is ott volt a karcagi polgármester utolsó útjánál (Infostart)
Dobos László a múlt héten hunyt el. Varga Mihály és Fazekas Mihály is elbúcsúztatta a kormánytagok közül.
jún. 21
17:33
Putyin nem zárja ki annak lehetőségét, hogy újra jelöltesse magát elnöknek (Kripto Akadémia)
Persze csak akkor, ha az alkotmányt ennek megfelelően módosítják.
jún. 21
17:33
Tízezrek kérik, Benedek Tiborról nevezzék el a Duna Arénát (BorsOnline)
Tízezrek óhaja, hogy a Duna Aréna a június 18-án elhunyt háromszoros olimpiai bajnok pólós, Benedek Tibor nevét viselje.
jún. 21
17:33
Változhat az olimpiai életjáradékról szóló szabályozás (Demokrata)
A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot három fideszes képviselő, Bánki Erik, Szabó Tünde és Kocsis Máté.
jún. 21
17:39
Ezeknek az éttermeknek tett be leginkább a válság: sok hely talán már ki sem nyit (Pénzcentrum)
A vendéglátó-ipar nagy károkat szenvedett a járvány során, őket sújtotta leginkább a válság. Azonban nem ugyanúgy érinti az egyes helyeket a járvány, hiszen a sarki gyrosos és a Michelin-csillagos csúcsétterem egy teljesen más világ
jún. 21
17:39
Hetek óta emelkedik a járványgörbe Romániában (Demokrata)
Romániában június első hetéig csökkentek, azóta ismét növekednek az új típusú koronavírus-járvány mutatói.
jún. 21
17:42
A kihívásokról szólt a home office (Privátbankár)
Az elhúzódó járványhelyzet miatt házi karanténba kényszerült munkavállalók élete nem volt egyszerű. A legszerencsésebb eset, ha valaki olyan szektorban dolgozik, ahol nem veszítette el a munkáját a járvány következtében, és adottak a feltételek az otthoni munkavégzéshez is. Egy hónap távmunka után ezek voltak a legfőbb tapasztalataink.
jún. 21
17:42
Megint egy extrém világnap, ezúttal a meztelen túrázásé (Index)
.
jún. 21
17:42
A hátfájdalom legyőzhető - Egy speciális mozgásforma segíthet (WebBeteg)
Létezik-e hatásos mozgásforma a krónikus hátfájdalom ellen, vagy csakis a mozgásszegény életmódba menekülhetnek a fájdalommal élők? Ezekre a kérdésekre reagált dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd szakorvos.

Keresés