Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 000 sorfa néhány nap alatt gazdára talált – közölte Nagy István agrárminiszter. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elf
Az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget – jelentette be Varga Mihály a Gazdasági Kabinet ülését követően. A pénzügyminiszter kiemelte: a járvány elleni győztes csat
Az Európai Unió tagállamai további finanszírozást igényelhetnek a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz révén rendelkezésre álló 220 millió eurót (76 milliárd forint) kitevő forrásból az alapvető áruk, az orvoscsoportok és a koronavírussal fertőzött betegek szállításához - közölte a válságkezelésért felelős biztos csütörtökön.
A német gazdaság már túljutott a mélyponton, de egymillió munkahely elvesztésébe és a bruttó hazai termék 6,8 százalékos csökkenésébe kerülhet az országnak a koronavírus-járvány a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb, nyári prognózisa szerint.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly év végén jelentette be, hogy - a lakáshitelekhez hasonlóan - a lakásbiztosítások esetében is bevezeti a fogyasztóbarát minősítési rendszert. Így idén tavasszal már el is indult az MNB által kezdeményezett
Az elmúlt időszakban a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara és a Pénzügyminisztérium is megszólalt az adónemmel kapcsolatos visszaélésszerű igénybevételről.
Alekszandar Sapics, szerb olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor egyik nagy ellenfele érzelmes levélben köszönt el a csütörtök hajnalban elhunyt magyar sportlegendától.
A 21 éves Ginevra a legendás sportoló első házasságában született. A Bors információi szerint a napokban utazott Budapestre Rómából, hogy elbúcsúzhasson édesapjától.
1426,5 milliárd forintnyi egyhetes betétet fogadott be csütörtökön az MNB a kereskedelmi bankoktól, ezzel további majdnem 45 milliárd forinttal csökkentette a likviditást.
A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) figyelmeztette az európai légitársaságokat, hogy bár az áprilisi mélypont óta már emelkedik az utasforgalom, de még nem biztos, hogy a gazdasági visszaesés a végéhez ért - írja a CNN.
Bár a veszélyhelyzet megszűnt és az annak ideje alatt meghozott intézkedések zöme hatályát vesztette éjféltől, a járványügyi készültség idején sem maradnak központi, állami extra segítség nélkül a sportszervezetek és -egyesületek.
Sebesség- és forgalomkorlátozás is érvényben van már az elsőként megépült magyar közforgalmú Duna-híd állapota miatt, a Kormányinfón ezért számos kérdést kapott Gulyás Gergely azt firtatva, hogy mi a kormány terve.
Az egykori operettprimadonna nem híve a nagy ünneplésnek. Nyolcvanharmadik születésnapján első útja a Farkasréti temetőbe vezetett, hogy rendbe tegye imádott férjének sírját.
Még a saját lánya szerint is megrögzött hazudozó, és sosem járt Németországban egészségügyi képzésre a baloldali kamuvideó főszereplője, Németh Athina – derül ki az interjúból, amit a HírTV-nek adott az MSZP kamuvideójában szereplő nő lánya.
A Goldman Sachs erőjelzése szerint 2021-ben több pénzt fektetnek megújulóenergia-termelésbe, mint olaj- és gázfeltárásba, amire korábban még soha nem volt példa.
Azt mindenki tudja, hogy miről is szólt az 1993-as Jurassic Park, de azt talán jóval kevesebben, hogy vannak valóságos alapjai is a történetnek. Egészen pontosan a filmben szereplő dr. Alan Grantet mi
Pénteken a Dunántúlon egy-egy zápor fordulhat elő. Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik, délután 20-27 fokig melegszik a levegő. Szombaton a legtöbb helyen már hosszabb időre kisüt a nap. Az északnyugati szél élénk, erős, helyenként viharos lehet. Napközben 18-25 fok valószínű. Vasárnap napsütés lesz jellemző, kissé erős,
A negyedik X után már nem úgy működik a testünk, mint ahogyan azt mi szeretnénk, azonban ezekkel a vitaminokkal csökkenthetjük a kor előrehaladtával jelentkező különböző betegségeket.
Az MSZP közösségi oldalán az elnök arról ír, különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság az egyetlen intézmény, amelyik képes lehetne kordában tartani a kormányt, ám szerinte „a taláros testület” egyre inkább „a hatalom kisinasának szerepébe helyezkedik”.