Újabb lefordulás a tőzsdéken, lejjebb kerültek az irányadó ázsiai részvényindexek hétfőn, míg Európában is esnek a tőzsdék a hétfői kereskedésben, valamint a magyar tőzsde is esik. A múlt héten elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután a Fed meglehetősen borús előrejelzése sok befektetőt kijózaníthatott, a piaci szereplőket emellett az is aggasztja,
Ahogyan arról három hónapja már hírt adtunk, elektromos autókkal teljesítendő terepralis bajnokság indul: az Extreme E név az alkotógárda első gyermekére, a Formula E-re utal, és a formula autós versenysorozathoz hasonlóan olyan helyekre visz el minket, ahol eddig még nem láthattunk egymással versengő négykerekűeket.
Az utóbbi napokban berobbant a koronavírus-járvány Indiában, miközben éppen a gazdaság újraindításán dolgoznak a több hete tartó szigorú kijárási korlátozások feloldása után. Ázsia új koronavírus-epicentrumán belül Delhi a gócpont, ahol már most nincs elég kórházi ágy, és hatalmas felfutásra várnak a betegek számban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/06/15/741/
Mi nem tudunk annál többet segíteni, mint amit Tarlós Istvánnak is ajánlottunk, "a 6 plusz 1 milliárdot fenntartjuk". De az Alagút felújítása akár egy évtizedet is várhat - mondta a Lánchíd-felújításról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer show-ban.
A legtöbb ellátás időkorlát nélkül igénybe vehető lesz, a legtöbb helyen a kórházi látogatási tilalmat is feloldották, de azért még lesznek járványvédelmi intézkedések, megkötések is.
Csaknem megsiratták Ligetvári Patrikot, amikor végleg hátat fordított spanyol kézilabda-csapatának, a La Riojának. Most ismét itthon edz, mázsás súlyokat emel.
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, idén tavasszal a 2011-es Fertőzés új virágkorát élte, mivel a koronavírus-járvány meghozta az emberek kedvét egy újranézéshez. Bár abban a filmben nincsene
7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4076 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 101 éves krónikus beteg.
Úgy tűnik az Android 11 rendszer hamarosan orvosolhat egy igen bosszantó problémát, amivel videók felvétele során találkozhattunk. Azok akik Androidos telefont használnak, valószínűleg találkoztak már azzal a bosszantó problémával, hogy a rendszer videofelvétel során 4 GB-ban korlátozza a felvétel méretét. Ennek elérését követően pedig automatikusa
Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében arról számolt be: a jövő évi költségvetést úgy fogják elfogadni a parlamentben, hogy az önkormányzatoknak 118 milliárd forinttal több közvetlen állami támogatás jut majd, emellett Budapest és a kerületek 25 milliárddal többre számíthatnak az iparűzési adóból is.
Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek, a londoni, frankfurti és párizsi 1 százalék körüli csökkenése várható a hétfői kereskedés kezdetén.
A múlt hét a koronavírus-járvány gyorsulásáról szólt, nagy, fejlődő gazdaságokban terjed a vírus, a stagnáló esetszáot mutató Egyesült Államok mellett Dél-Amerika most a legnagyob gócpont, Ázsiában pedig India és Pakisztán jelentik az új epicentrumot. A koronavírus-járványról szóló híreinket percről percre ebben a cikkükben gyűjtjük össze.
Kezd teherré válni a 65 év felettiek vásárlási idősávja: leginkább a kereskedőket flusztrálja. Sokan ugyanis fittyet hánynak a szabályra, ami büntetést vonhat maga után - a bolt üzemeltetője részére. Kezd teherré válni
7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4076 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 101 éves krónikus beteg. Ezzel 563 főre emelkedett az elhunytak száma, 2485-en pedig már meggyógyultak.
Egyre több tiltakozást vált ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi modellváltásának ügye, amely a határon túl is felkeltette a figyelmet. A valójában az egyetemi autonómiáról szóló vitában ezúttal is kiemelt szerepet kap egy jelző: a balliberális.
Újabb 7 magyar állampolgárnál diagnosztizálták a koronavírust Magyarországon, és elhunyt egy 101 éves idős beteg. Ezzel 4076-ra nőtt az itthon azonosított fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma 1028, 19 beteget ápolnak lélegeztetőgépen.
Bár az egészségügy a mai nappal - papíron - visszatér a régi kerékvágásba, nagy kérdés, hogy ez a valóságban is megtörténik-e - mondta az ATV Startban Álmos Péter.
Magyarországon hivatalosan nem állították le a forgatásokat, de március közepétől a korlátozó intézkedések miatt egy átlagos stábbal már nem lehetett dolgozni.
A Márkamonitor május elején Koronavírus Krónika címmel kisinterjú-sorozatot indított. A legkülönbözőbb szektorokban dolgozó kollégákat kérdeztük arról, hogyan érintette a cégét és az iparágát a pandémia, és ő maga milyen tanulságokat vont le az elmúlt hónapok mindent felforgató eseményeiből. A járványhelyzet azóta enyhült, fokozatosan megszűnnek a
A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint egykori csapattársa, Sebastian Vettel 2021-ben nem áll rajthoz a száguldó cirkuszban, ám jó eséllyel visszatér majd a versenyzéshez.
A járvány szinte azonnal megjelent az albérletpiacon, és elsősorban a budapesti kiadó lakások piacát rendezte át. A lakásukat kiadó tulajdonosok egy jelentős része alkalmazkodott a járványból adódó kedvezőtlen helyzethez - derül ki az ingatlan.com ingatlanjukat eladásra vagy kiadásra hirdető tulajdonosok körében májusban elvégzett - nem reprezentat