A karanténban sem tétlenkedett, drámát írt magának Hűvösvölgyi Ildikó. A 67. születésnapját karanténban ünneplő színésznővel az első filmjére emlékszünk, amely már főiskolásként ismertté tette.
A világ egyik legjobb lélegeztetőgépét gyártják Vácon – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője írásbeli kérdésére reagálva.
Pára- és vízjátékokat, a jelenleginél csaknem háromszor több fát, az egykor itt álló Nemzeti Színházat idéző kulturális célú épületet és egy kávézó építését tervezték a megújuló Blaha Lujza téren. A három évvel ezelőtt beharangozott tervbe később bekerült az aluljárók rekonstrukciója és több forgalmi változás is. Akadt néhány meghökkentő ötlet i
A kijárási korlátozások alatti munkavégzés a cégeket és dolgozóikat egyaránt nagy kihívások elé állította. De azt, hogy ezeket ki küzdötte le eredményesebben, lehetetlen szétszálazni, hiszen a munkaadók és a munkavállalók közötti egymásra utaltság talán még sose mutatkozott meg jobban, mint most. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom áprilisb
Borús, felhős időre van kilátás szerdán. Fokozatosan szinte az egész ország területén elered az eső; záporok, zivatarok, viharokra lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 Celsius-fok között alakul, de Közép-Szlovákia déli részén és az ország keleti részén 25 fok is lehet. Gyenge légmozgás várható, ami a viharok idején
Chicagóban a búza ára 1,4 százalékkal, a kukorica kurzusa 1,7 százalékkal, míg a szójabab ára 0,1 százalékkal csökkent. Párizsban is inkább az eladók kerültek fölénybe, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent. A repce piacán stagnált a kurzus.
A szóhasználat sok esetben szándékosan félrevezető és megtévesztő, máskor egyenesen felháborító – értékelte az új nemzeti konzultációs ívet Kálmán László nyelvész. A kormány hétfő este hozta nyilvánosságra a 13 kérdés pontos szövegét, melyek jelentős része a járványhelyzet és az egészségügy témakörébe tartozik, de újra előkerül Soros György neve és
Növekedéssel zárta a múlt évet a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER Csoport, amely évek óta emelkedő pályán van. A KELER Központi Értéktár Zrt. bevétele 6,643 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 13,8 százalékos növekedést jelent és 8,2 százalékkal haladja meg a tervezettet. A KELER Csoport másik tagvállalata, a
Komoly szerepet szánnak a Dunakeszi Járműjavítónak az új tulajdonosok: a vállalatot jelentős beruházással modernizálva először a magyar, majd a közép-európai piacon vezető járműipari gyártó vállalattá fejlesztenék.
Új szolgáltatást indít a Transferwise: a nemzetközi pénzküldéssel foglalkozó vállalat egy többdevizás bankszámlával startol el, melyen keresztül 50 devizában lehet pénzt küldeni, mindösszesen egy mobilszám megadásával - jelentette be ma a fintechcég közleményben.
Egy háta közepére sem kívánt csapatépítő program közben elszenvedett térdsérülés miatt maradhat le a 2021-re halasztott olimpiáról Varga Dénes. Akinek ráadásul a játékok alatt Máltán lenne jelenése hónapokig.
Brad Pitt öccsének, Douglas-nek az egyik lánya Sydney Pitt, aki születése óta különleges szerepet tölt be a világsztár életében. A lány nemrég lediplomázott, és meg kell hagyni, ő is igen jó genetikát örökölt!
Csak azért, mert egyes gyártók elengedték a kezét, V12 igenis él! (Ha nem is sokáig.) Azoknak sem kell tovább búslakodniuk, akik lemaradtak a Mercedes-AMG S65 Final Editionről. Gyakorlatilag az AMG kivitel még fényűzőbb változatát lehet megvásárolni Maybach köntösben, S650 Night Edition típusjelzéssel ellátva.
Március közepén lelassult, majd szinte leállt az élet a világ sok országához hasonlóan Magyarországon is. Május közepe óta lassan oldódnak a korlátozások, kezd lassan, kemény szabályokat tartva újraindulni az élet. A cégek igyekeznek újraszervezni a napi működésüket és a járványügyi intézkedéseket szem előtt tartva tervezni a következő időszakra.
Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A rend fenntartására kivezényelt gárdisták ugyan viselnek szájmaszkot, de a tömeges tüntetésen a társadalmi távolságtartás ajánlott előírásait képtelenség betartani.
Tavaly novemberben választották meg a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) új elnökségét, akik gőzerővel kezdtek bele a kitűzött célok megvalósításába, azonban a terveket a koronavírus felülírta. A szervezet gyorsan reagált a kialakult munkaügyi és járványügyi helyzetre, különféle szolgáltatásokkal támogatva egyéni, ügynökségi és vállalati tag
Mindössze 10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4027 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 37 éves férfi, akinek az eddig rendelkezésre álló információk szerint nem volt ismert alapbetegsége.
A WHO vezető tudósa szerint minden esélye megvan egy következő hullámnak a koronavírusban, miután egyre több ország dönt az újranyitás mellett – írja a CNBC.