Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre, sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Péntektől irány a horvát tengerpart, hiszen nem kell karanténba vonulnunk, ha az országban járunk, s az utolsó 37 éves áldozat kontaktkutatása megkezdődött – többek között ez is elhangzott a mai tájékoztatón.
Rögtön a keddi bejelentés után tömegesen érdeklődtek vállalkozások a nulla százalékos uniós működési hitelt iránt a Takarékbank által működtetett MFB Pontokon. Néhány óra alatt mintegy két és fél milliárd forintnyi igényről
Tavaly február óta nem kaptunk csúcsmobilt a HMD Global-tól és a Nokia 9 PureView sem nevezhető vérbeli felsőkategóriás telefonnak hiszen Snapdragon 845-tel debütált, pedig már a Snapdragon 855 is piacon volt. A Nokia 9 PureView-nek nagyobb volt a füstje mint a lángja. Az első penta-kamerás mobilként mutatkozott be a piacon, elavult rendszerchippel
Hamisítás miatt több mint 83 milliárd euró veszteség érte a jogszerűen működő gyártókat világszerte, ezen belül az EU-tagállamok 15 milliárd eurót veszítettek 2013-2017 között évente - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) szerdán az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (Euipo) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából kiadott id
A látszat csal: ez a nő kőkemény katonai kiképzést kapott, és szolgált is a hadseregben. Mostanában pikáns fotókkal kedveskedik a férfiaknak; legutóbb pedig valami egészen mással járt a kedvükben...
Méghozzá a hosszú távú kamatlábakra vonatkozó kritériumot, amelyek alacsonyabbak az előírt kritériumnál - olvasható az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb konvergenciajelentésében. Ugyanakkor az infláció, a GDP-arányos költségvetési hiány és bruttó államadósság is jóval magasabb a referenciaértékeknél, miközben az sem pozitívum, hogy a forint e
Sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Hosszú távú hatásai lehetnek a magyar tőkepiacra a Gloster Nyrt. nemrég lebonyolított zártkörű jegyzésének – nyilatkozta lapunknak Horváth Zsolt, a Random Capital elnöke és Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments vezérigazgatója. A két cég által vezényelt XTEND piaci bevezetés sikere megmutatta, hogy még ilyen nehéz időszakban is van mit keresnie a
Több nyersanyag ára évtizedes mélységekbe zuhant. A nemesfémekre azonban a jegybankok és kormányok elképesztő segélycsomagjai nyomán fényes jövő várhat.
Magyarország 2021-es költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához - mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.
Régi rejtély oldódott meg Svédországban. A rendőrség sajtótájékoztatóján bejelentette, Stig Engström ölte meg 1986-ban a legendás miniszterelnököt, Olof Palmét.
Bár a tavalyi önkormányzati választásokon a fővárosi kerületek többségében a kormánypártok elvesztették hatalmukat, néhány önkormányzat továbbra is a Fidesz-KDNP irányítása alatt maradt. Azonban már szabad szemmel is jól láthatóak azok a jelek, amelyek szerint, ezek a kerületek is gőzerővel dolgoznak azon, hogy négy év múlva még több helyen születh
A budapesti taxisok és utasok többsége is elégedett az egységes tarifával - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
A koronavírus válság és az északi féltekén tapasztalt enyhe tél miatt a globális gázkereslet idén rekord mértékben eshet vissza - közölte a Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency) szerdán.
Második világháborús bombát találtak Budapesten, Ferencvárosban szerdán, a robbanótestet csütörtökön fogják hatástalanítani a helyszínen - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Az aranyér kellemetlen beszédtéma, ám nagyon gyakori betegség. Milyen tünetek esetén kell aranyérre gondolni? Milyen típusai vannak, és mit lehet tenni az aranyér ellen?