Harminc év óta először nem adtak engedélyt a gyertyás virrasztás megtartására, amelyet a pekingi Tienanmen téri tüntetés vérbe fojtásának évfordulója alkalmából rendeznek minden évben.
Múlt héten, két hónap után végre kimerészkedtem az utcára - természetesen maszkban és kézfertőtlenítővel felszerelkezve. Megjártam néhány budapesti és vidéki sörözőt, cukrászdát és éttermet is. Hogy jól tettem-e?
Újabb eredményeket publikált a Gilead Sciences a remdesivir nevű antivirális készítményének tesztjeivel kapcsolatban. A hármas fázisú vizsgálatok során a kevésbé súlyos koronavírusos betegeknek is segített az eredetileg ebola ellen kifejlesztett készítmény, de csak az ötnapos kezelést kapó pácienseknél volt szignifikáns az eltérés - állítja a cég.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra – fogalamzott Könnyid László.
A film nagy elődök nyomán készült (A Riviéra vadorzói és Dajkamesék hölgyeknek), amiket legendás nevek jegyeznek (Steve Martin és Michael Caine, illetve Marlon Brano és David Niven), emiatt magasan va
A nyaralóvásárlók körében a Balaton népszerűsége továbbra is töretlen, és az idei év első öt hónapjában az olcsóbb ingatlanok voltak a legkeresettebbek: a 25 milliónál drágább nyaralók esetében azonban az árengedmény elérhette akár a 20 százalékot is.
A munkahelyvédelmi program támogatására augusztus 31-ig pályázhatnak a vállalkozások, november végén jár le a támogatás és év végéig lezárják a programot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón. Bodó Sándor jelezte: a három hónapig járó támog
Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek - hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet - hangzott el a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján.
Az erőszakos részegek komoly problémát jelentenek az országban, a koronavírusjárvány alatt legalább az ő áldozataiktól meg akarták kímélni az egészségügyet.
A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket, amelyek között lesz Soros Györggyel kapcsolatos is. A kérdőívek gyártása és postázása június elején indul - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn.
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet májusban végeztek a világ 155 országban.
A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket, amelyek között lesz Soros Györggyel kapcsolatos is. A kérdőívek gyártása és postázása június elején indul - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn.
Új ebolajárványgóc alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban a nyugati Mbandaka városában, amely több mint ezer kilométerre található az ország keleti felében lévő góctól - jelentette be hétfőn Eteni Longondo egészségügyi miniszter Kinshasában.
A kis Tobias az elején alig 50 métert tudott megtenni egy nap, de napról napra erősebb lett. Ő maga is alig hitte el, hogy sikerült teljesítenie a 42 kilométert.
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérésében, amelyet májusban végeztek a világ 155 országban.
Több tucat újságírót bocsátottak el a Microsoft tulajdonában lévő MSN nevű portáltól, a cég ugyanis úgy döntött, inkább mesterséges intelligenciával végezteti el a feladatukat.
Gazdasági problémát okozhat, ha nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - erről Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense beszélt az M1 hétfői műsorában. A
A Who által összeállított dokumentum szerint a legtöbb esetben azért mondták le az időpontokat, mert az orvosi személyzetet a Covid-19 betegek kezelésére elvonták, illetve a betegek a kijárási korlátozások miatt nem mehettek el kezelő orvosukhoz.
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrző vagy azt visszanyerő bőrgyógyászati kezelések indokolt esetekben. Az évenkénti rutinszerű bőrkontroll már 45 éves kor felett ajánlott!
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet májusban végeztek a világ 155 országban.
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet májusban végeztek a világ 155 országban.