Felesége szerint a gyakori, és hosszú szexuális együttlétek is hozzájárultak ahhoz, hogy férje, Kevin-Prince Boateng sokszor volt sérült karrierje során.
Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester mellett két Pest megyei MSZP-politikus is távozott a szocialista pártból és csatlakozott a DK-hoz az elmúlt hónapokban – tudta meg az atv.hu. Értesülésünket mindkét pártból megerősítették.
A beruházási mutatókat tekintve Magyarország kiemelkedően teljesített az utóbbi években, és nagyon biztató trend tört meg a koronavírus járvány miatt. A magyar kormány által most frissített konvergenciaprogram, bár számol nehézségekkel ezen a téren, de általánosságban biztató képet fest.
A fertőzések első hullámának levonulásával nem ér véget a koronavírus-járvány, második és harmadik hullámmal is számolni kell Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.
Április 29-én és 30-án összesen 380 gyorsteszt elvégzése után 13 pozitív esetet találtak az I. kerületi önkormányzat dolgozói között - közölte a Budavári Önkormányzat.
Az elmúlt héten több-kevesebb csapadék szinte mindenhol esett az országban. Mennyisége csak némi felfrissülést eredményezett a növényeknek, a többhavi hiányt semmiképpen sem pótolja, tehát továbbra is a szárazság az úr. A tartós csapadékhiány a szántóföldi növényeken a kényszerfejlődés tüneteit hozta elő, az őszi kalászosok és a repce magassága meg
Igor Tsvirko, a világhírű Bolsoj vezető szólistája táncolt már szinte minden említésre méltó színpadon, korábban Budapesten is, ám most neki is ki kellett lépnie a komfortzónájából. A koronavírus-járvány miatt az oroszországi kulturális intézmények is bezártak, ám ez nem ok arra, hogy hónapokig ne próbáljon. Margarita Shrainer szólótáncossal egy mo
Egykor Ferenc József csodálta, majd a háborúban elpusztult – hogy sok évtizeddel később, ezekben a hónapokban szülessen újjá a Szent István-terem a budai királyi palotában, annak első, egy teremnyi felújításaként.
Indexemelkedéssel nyugtázták kedden az amerikai tőzsdeindexek az olajárakban bekövetkezett nagy emelkedést és a járványügyi korlátozások remélhető enyhítését.
Gordon Taylor, az angol PFA, a Professzionális Labdarúgók-szövetsége vezetője furcsa ötlettel állt elő: szerinte meg kellene fontolni a 45 perces mérkőzéseket a labdarúgó-szezon biztonságosabb befejezése érdekében.
Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyével 2020. május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg - derül ki az ITM közleményéből.
A Pénzcentrum azzal kapcsolatban végez most kutatást az olvasók körében, hogy a veszélyhelyzet elrendelése óta (március 11.), hogyan változtak meg az időtöltési szokások, főként annak hatására, hogy jelentősen több időt kénytelenek...
Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.
Közzétette legfrissebb számait a Fiat Chrysler, az értékesítés mellett szinte az összes kulcsfontosságú mutatót tekintve csökkent a cég az első negyedévben, viszont a likviditás tekintetében erősnek tűnik a vállalat ahhoz, hogy átvészelje a válságot, azonban figyelmeztettek, hogy majd csak második negyedévben jöhetnek az igazán csúnya számok.
A járványvész közepette ismét nyilvánvaló vált a nemzetközi szervezetek szupranacionális törekvéseinek kudarca. Tanulságként máris levonhatjuk: a „globális kormányzás” csodavárásszerű eszméje helyett a nemzetközi szervezeteknek a közös állami érdekek előmozdítását, valamint az államok gazdasági, politikai és kulturális sokszínűségének megőrzését ke
Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.
Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül, mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden.
Érdekes ábrát vetített ki Harmati László vezérigazgató-helyettes az Erste Bank mai első negyedéves online sajtótájékoztatóján. Az ábráról a bank kártyaforgalmi adatai alapján kiderült, mire mennyivel költ többet vagy kevesebbet a lakosság a járvány első heteiben a járvány előtti hetekhez képest.
Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Az oltóanyag kifejlesztéséig a vérplazma-módszer segíthet a koronavírusos betegeken – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Kosztolányi György, a Magyar Tudományos Akadémia Orovosi Tudományok Osztályának elnöke, aki szerint megoldható lesz az egész ország beoltása is, ha meglesz a vírus elleni vakcina.
Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.
Amikor megveszed, ropogós és étvágygerjesztő, de másnapra már fonnyadt és szivacsos? Megmutatjuk, hogy maradhat a retek még napok múlva is ugyanolyan, mint amikor kihoztad a zöldségestől.
Az alvási szükségletek és szokások a baba életkorával változnak. Akár újszülöttről vagy nagyobb gyermekről van szó, a szülőben felmerülhet a kérdés, hogy mennyi alvásra van szüksége az adott életkorú picinek? Különösen akkor, ha a szülő is alváshiányban szenved, merül fel a kérdés, vajon eleget alszik-e a baba. Cikkünkből megtudhatja, mennyi alvásr
A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus "elpusztít" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon.