Vadai Ágnes “szörnyű”, “nemzetidegenes“ kérdéseket tett fel a parlamentben Kövér László miatt, ezeket Orbán Balázs miniszter-helyettes “erősen nívótlannak” nevezte és azt tanácsolta a DK-s politikusnak: tanulják meg örömüket lelni saját magyarságukban. “Mi itt leszünk a túlparton és várjuk önöket” - mondta Vadainak.
Az árvácskának nem lehet azt mondani, hogy ne nőjön tovább – utal Megyeri Szabolcs kertész arra, hogy épp a főszezonban kellett bezárniuk a kertészeteknek és virágboltoknak, ami óriási károkat okozott. Megyeri pozitívan vélekedik a kormány intézkedéseiről, viszont hosszabb távon szerinte társadalmi szolidaritásra is szükség lesz, mert magyar család
Az is eldőlt, hogy a vízilabdázók koronavírus-járvány miatt félbeszakított nemzetközi kupaidényét - azaz a férfi Bajnokok Ligáját, az Eurokupát és a női Euroligát - törölték.
A gráfokat, sorozatokat, egyenleteket és valószínűség-számítást is tartalmazó idei matematika érettségi nem tartogatott különösebb meglepetéseket a diákoknak – vélekedett Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Hozzátette: aki alaposan felkészült a vizsgára, annak jól sikerülhetett az érettségi.
Csaknem négyszer annyian nézték a TV2 új sorozatát, mint az RTL Klubot – Minden este győzött az Exatlon, vasárnap este pedig vígjáték verte az RTL Klub „karanténos” műsorait.
Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.
A Pénzügyminisztérium közzétette a 2021-es költségvetési tervezetet. A részletes számokat most még nem tudni, egyelőre csak az alapelveket rögzíti a tárca – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője. Csiki Gergely hozzátette, az viszont már most látszik, hogy büdzsé mozgásterét jövőre is a koronavírus-járvány határozza meg.
Az ausztrál kormányfő keddi nyilatkozatát megelőzően Ausztrália és Kína viszonya feszültté vált, miután Ausztrália független vizsgálat lefolytatását szorgalmazta Kínával szemben a koronavírussal kapcsolatos információk vélt elhallgatása miatt.
Indexemelkedéssel nyugtázták kedden az amerikai tőzsdeindexek az olajárakban bekövetkezett nagy emelkedést és a járványügyi korlátozások remélhető enyhítését.
Megkezdte az Egyesült Államokban a Pfizer a kísérleti koronavírus-vakcinája tesztelését embereken. Az amerikai gyógyszergyártó a BioNTech nevű német céggel működik együtt a fejlesztésekben, Németországban már a múlt hónapban megkezdődtek a készítmény tesztjei.
"Akik egyedül élnek, azokon kisebb a felelősség, és kevésbé kell félniük attól, hogy esetleg továbbadják a vírust. Ők nyilván alig várják, hogy játszhassanak" - véli a tavaly visszavonult Marvin Sordell.
Az idei tavasz nem kíméli az ősszel vetett szántóföldi kultúrákat. A gabonaféléknek és a repcének is hiányzott a téli hótakaró, a tavaszi fagy viszont már kevésbé. Most pedig a száraz időben a kártevők elleni védekezésre kell alaposan felkészülniük a termelőknek. A Kartali Mezőgazdasági Szövetkezet növényvédelmi szakmai vezetőjét, Sánta Attilát kér
A legtöbb asztmás beteg esetén a gyógyszerek kombinációban biztosítják a hosszú távú tünetmentességet és a rohamoldást. Orvosa segít Önnek eldönteni, hogy az Ön esetében a kor és a betegség súlyossága függvényében melyik kezelési lehetőség a legmegfelelőbb.
A fertőzések első hullámának levonulásával nem ér véget a koronavírus-járvány, második és harmadik hullámmal is számolni kell Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.
Megoldhatónak nevezték, összességében nem találták nehéznek a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI átal megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok. Az érettségi első részében gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt a feladatok között az Eduline oktatási portál információi szerint. A d
Továbbra is nagy kérdés, mi lesz idén a turizmussal, lesz-e egyáltalán, utazhatunk-e? Szakértők szerint komoly átrendeződésre kell készülnünk, és azt is felvázolták, hogy fog kinézni a jövőben a nyaralásunk, mi az, amivel meg kell...
Az is eldőlt, hogy a vízilabdázók koronavírus-járvány miatt félbeszakított nemzetközi kupaidényét – azaz a férfi Bajnokok Ligáját, az Eurokupát és a női Euroligát – törölték.
Rendkívüli módon foglalkoztatja az olajipar szereplőit a címben elhangzó kérdés, melyre több forgatókönyv létezik. A legoptimistább előrejelzés szerint már idén visszatérhet a tavaly év végi szintekre az olaj iránti kereslet, azonban a Shell szerint már soha nem fog. Pletser Tamás, az Erste elemzője szerint 2-3 év is beletelhet, amíg újra elérjük a
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg.
A koronavírus járvány számos gazdasági ágban okoz komoly problémákat, többek között erős negatív hatást gyakorol az építőiparra is. A hosszabb szállítási idők, illetve a munkaszervezési problémák egyaránt nehezítik a kivitelezők dolgát. Az EBI, Építésaktivitási Jelentéseiben negyedévente vizsgálja meg a hazai építőipar helyzetét, köztük az újonnan
Május 6-tól újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések - Budapest és Pest megye kivételével. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet is érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg.
Amennyiben a második negyedévben nem ér véget a koronavírus-járvány, úgy a 3%-os recessziónál sokkal nagyobb visszaesés jöhet - derül ki a ma megjelent konvergenciaprogram kockázati pályáiból. 3. vagy 4. negyedévi lezárást feltételezve 6-7%-kal is zsugorodhat a gazdaság, ami már a 2009-es pénzügyi válsághoz hasonló krízist jelentene. Jó hír viszont
Tiltakozik a francia média meghatározó része amiatt, hogy a kormány a koronavírussal kapcsolatos hamis hírek elleni küzdelem jegyében hivatalos internetes oldalán egy új rovatot indított, melyben általa megbízhatónak nevezett, a sajtóban már megjelent anyagokat tesz közzé.
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.
Az önkormányzatok improvizatív módszerekkel próbálják tesztelni az egészségügyi dolgozókat. A DK szakpolitikusa szerint a kormány „nagyon csúnya" dolgot csinál.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon visszatért a gyermekvállaláshoz szükséges bizalom, a fiatalok egyre inkább mernek családot alapítani.
Hamarosan nemzeti tulajdonba kerülhet az Air Serbia, amelyben az Etihad 49 százalékos részesedéssel bír. Zorana Mihajlović, a szerb építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter ezen a héten bejelentette, hogy a kormány felkészült arra, hogy Szerbia megvásárolja az Etihad összes részesedését az Air Serbia cégben.