2020. május 19. kedd

máj. 19
6:06
Csökkent az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele (ProfitLine)
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele 7 milliárd forint volt az első három hónapban, 6 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
máj. 19
6:12
Mindent is megtudhatnak ezután a nemzetbiztonsági szolgálatok az emberekről (Alternatív Energia)
Húsz évig akkor is őrzik az adatokat, ha a meggyanúsított személyről kiderül, hogy ártatlan.
máj. 19
6:12
Adószakértő: így juthat egy család több százezer forinthoz (ATV)
Idén május 20-ig lehet leadni a személyi jövedelemadóra vonatkozó adóbevallásokat. Angyal József adószakértő elmagyarázta, hogy lehet keresni az adózással.
máj. 19
6:12
Két közlekedési problémára fejlesztett abroncsot a Bridgestone (Márkamonitor)
Vidéken már megteltek az abroncsszervizek a koronavírus miatt elrendelt korlátozások feloldását követően, de Budapesten is egyre nehezebb időpontot kapni abroncscserére. Ezekben a hetekben 3 millió autós cseréli le téli abroncsait a jobban tapadó gumikeverékből készült nyári gumikra, közülük pedig több százezer autós új nyári abroncsot is vásárol j
máj. 19
6:15
Erre nem számítottunk: áprilisban nőtt az Ausztriában dolgozó magyarok száma (Privátbankár)
Azon nyilván senki sem csodálkozik, hogy márciusban több mint 23 ezer fővel csökkent az Ausztriában dolgozó magyarok száma. Az már meglepőbb, hogy áprilisban már szerény emelkedést regisztráltak körükben. A legtöbb ország polgárainak foglalkoztatása jóval kevésbé esett vissza tavasszal, mint a magyaroké. Romániából például különvonatokkal vitték a
máj. 19
6:18
Hatalmas feladat vár Robert Lewandowskira (Infostart)
Robert Lewandowski góllal tért vissza sérülése után a Bayern Münchenbe. A hátralévő nyolc fordulóban tizennégy gólt kellene szereznie ahhoz, hogy legalább beállítsa Gerd Müller utolérhetetlennek hitt Bundesliga-rekordját.
máj. 19
6:18
Egyre nagyobb gondot okoz a kisgyerekek felügyeletének szervezése (ATV)
A járvány kapcsán hozott korlátozások enyhítésének következtében egyre több szülő szeretné gyermekét óvodába, bölcsődébe vinni. A munkahelyek újraindulásával azonban egyre nagyobb gondot okoz a kicsik felügyeletének szervezése. Sok településen már az összes óvodában ügyeletet kell biztosítani, hogy mindenkinek jusson hely.
máj. 19
6:24
Amerika újranyit, pedig még mindig van, ahol nő a fertőzöttek száma (Blikk)
Dél-Floridában hétfőn újranyitottak az üzletek, Kaliforniában a kormányzó bejelentette, hogy az állam 58 megyéjének csaknem mindegyikében újraindul a gazdaság egy része, New Jerseyben azonban hétfőn is nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma.
máj. 19
6:24
Így kaphatnak a cégek adófizetési kedvezményt a járvány idején (Piac és Profit)
A koronavírus-járvány következtében példátlan gyorsasággal születtek meg új jogszabályok és változtak meg az adózással kapcsolatos gyakorlatok. A kormányrendeletek többek között rugalmasabb határidőkkel és az adótartozás mérséklésének lehetőségével könnyítenek az adózók helyzetén. A kedvezmények érvényesítéséhez azonban szigorú előfeltételeket szük
máj. 19
6:24
Délen déltől megdörrenhet, majd leszakadhat az ég (Háziállat)
Egy tőlünk délre örvénylő ciklon előoldalán átmenetileg egyre melegebb és kissé nedvesebb levegő érkezik fölénk. Eközben észak felől egy hidegfront is közeledik. Kiadós csapadék továbbra sem várható, kedden főként délen és nyugaton lehetnek záporok, néhol zivatarok. A hét közepétől néhány fokkal hűvösebb, de továbbra is nagyrészt száraz levegő érke
máj. 19
6:33
Szavazásdömping jön a parlamentben (Infostart)
Huszonegy előterjesztésről döntenek a képviselők.
máj. 19
6:33
Orbán a Merkel megbeszélés elé időzítette bejelentését felhatalmazása visszaadásáról (ATV)
A nagyobb nemzetközi médiafigyelem miatt jó választás volt, hogy Orbán Viktor Belgrádban tette meg bejelentését a rendkívüli felhatalmazása visszaadásáról - még a V4-ek és Merkel mára tervezett videókonferenciája előtt. A COVID-19 második hulláma esetén már nem lesz szükség újabb, ugyanilyen erős felhatalmazási törvényre - mondták az atv.hu-nak kor
máj. 19
6:36
Rakéta csapódott be a bagdadi amerikai nagykövetség közelében (HírTV)
Rakéta csapódott be kedd hajnalban a bagdadi zöld zónában, az amerikai nagykövetség közelében.
máj. 19
6:36
"Az ápolók egy órára jutó nettó bére az 1000 forintot sem éri el" (ATV)
Apasztja a járvány az ápolói béreket - írja a Népszava. A lap szerint sok egészségügyi dolgozónak csökkent a fizetése a járvány elleni védekezés alatt, a veszélyhelyzet idején ugyanis átmenetileg megszűntek a megélhetést biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségeik. A Szakszervezet elnöke híradónknak azt mondta: az ápolók egy órára jutó nett
máj. 19
6:42
Trump már a WHO-hozzájárulás végleges felfüggesztésével fenyeget (Portfolio)
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) folyósított hozzájárulás korlátlan időre szóló felfüggesztésével és az Egyesült Államok tagságának átgondolásával fenyegetett Donald Trump amerikai elnök kedd éjjel a Twitteren.
máj. 19
6:42
Furcsa inzultus a Clark Ádám téren: szándékosan labdával rúgtak meg egy rendőrnőt (ATV)
A rendőrségi közlemény szerint egy be nem jelentett gyűlés egyik tagja volt a tettes.
máj. 19
6:42
Kiderült, kiről kapta a nevét Lovas Rozi kisfia (SzMo)
A mi kis falunk színésznője május 14-én adott életet kisfiának, akiről már egy fotót is megosztottak a büszke szülők.
máj. 19
6:42
Exatlon Hungary: Dorci egy utolsó csapást mért a Bajnokokra (Promotions)
Az Exatlon Hungary utolsó Villa játékát a Kihívók nyerték, de csak három napot tölthetnek ott, mielőtt a Bajnokok csatlakoznak hozzájuk.
máj. 19
6:42
Egyre keményebb az EU: továbbra is szankcionálja a kibertámadások elkövetőit (Mínuszos)
Az Európai Unió Tanácsa újabb egy évvel, 2021. május 18-ig meghosszabbította az Európai Uniót (EU) vagy a tagállamait fenyegető kibertámadások elkövetőivel szembeni büntetőintézkedések keretrendszerét. A döntés eredményeképpen az unió továbbra is képes lesz arra, hogy célzott korlátozó intézkedéseket vezessen be a jelentős hatást gyakorló és külső
máj. 19
6:45
Lesújtó adatok: egyre több gyermek küzd mentális problémával Európában (ATV)
A 11 és 15 év közötti, európai gyerekek egyre nagyobb hányada küzd mentális problémákkal - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden bemutatott jelentéséből.
máj. 19
6:48
Amerikai is nyit, de van, ahol óvatosságra intenek a friss adatok (Infostart)
Dél-Floridában hétfőn újranyitottak az üzletek, Kaliforniában a kormányzó bejelentette, hogy az állam 58 megyéjének csaknem mindegyikében újraindul a gazdaság egy része, New Jerseyben azonban hétfőn is nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma.
máj. 19
6:48
Megszólalt von der Leyen a német-francia válságalapról (Portfolio)
Ursula von der Leyen közleményében üdvözölte és konstruktívnak nevezte a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására szolgáló uniós alapra vonatkozó német-francia javaslatot, amely véleménye szerint helytállóan vázolja az Európa előtt álló gazdasági kihívás nagyságát.
máj. 19
6:48
Dugókat okozhatnak az új kerékpársávok a fővárosban (Igényesférfi.hu)
Nem lesznek tarthatók az ideiglenesen felfestett belvárosi kerékpársávok – írta a Magyar Hírlap kedden.
máj. 19
6:54
Hitek és tévhitek: észrevételek a magyar konvergencia program margójára (Portfolio)
Oblath Gábor a Portfolio hasábjain fejtette ki véleményét a közelmúltban megjelent konvergencia programról. Jelen írás amellett, hogy segítséget kíván nyújtani a gazdasági folyamatok elemzéséhez, megpróbál eloszlatni néhány tévhitet, amelyek időről-időre indokolatlanul felütik a fejüket. Érveink taglalása közben arra is rá kívánnunk mutatni, hogy a
máj. 19
7:00
Karácsony Gergely: Megyünk tovább (ATV)
A főpolgármester közösségi oldalán posztolt egy videót, amihez azt írta: megyünk tovább a nyitás útján, de a kijárási korlátozások eltörlése még nem a koronavírus vége. Hangsúlyozta: a szabályokat be kell tartani, hogy ne kelljen visszafordulnunk az úton!
máj. 19
7:03
A belgák a következő szezont zártkapus mérkőzésekkel kezdenék (Sport365)
Belgiumban a jelenlegi szabályozás szerint július végéig nem lehet sporteseményeket rendezni.
máj. 19
7:03
Kásler Miklós videóinterjút adott: a kórházi ágyak kiürítéséről is kérdezték (ATV)
Az EMMI saját Facebook-oldalán kérdezték a minisztert, aki szerint az időben meghozott, megfelelő intézkedésekkel sikerült visszaszorítani a járványt Magyarországon. Szerinte, ha a kormány nem lép, akár olyan helyzet is kialakulhatott volna, mint például az Egyesült Államokban.
máj. 19
7:06
MOL elemzés (ProfitLine)
.
máj. 19
7:06
Őry Mariann: Brüsszeli rutin (Tiszta Jövő)
Tanulságos volt a múlt heti magyarvita az Európai Parlamentben. Először is unalmas volt.
máj. 19
7:06
Donald Trump megfenyegette a WHO-t (SzMo)
Az amerikai elnök a WHO-hozzájárulás végleges felfüggesztésével és az Egyesült Államok tagságának átgondolásával fenyegetett.
máj. 19
7:08
Nyitnak az iskolák, a szépségszalonok, és a múzeumok Belgiumban (ProfitLine)
Belgiumban, szigorú feltételek mellett újra kinyitották kapuikat hétfőn az iskolák a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének második szakaszában.
máj. 19
7:12
Újabb korlátozásokat oldanak fel szerdán Szlovákiában - júniustól részben megnyílhatnak az iskolák (Portfolio)
Szlovákiában szerdán folytatódhat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, júniustól pedig megnyílhatnak az általános iskolák alsó tagozatai és az óvodák - jelentette be hétfőn pozsonyi sajtótájékoztatóján Igor Matovic kormányfő.
máj. 19
7:12
K&H;: megosztja a hitelmoratórium a lakosságot (Márkamonitor)
A hitellel rendelkezők 17 százaléka már élt is a hitelmoratóriummal, 20 százalékuk pedig biztos benne, hogy kihasználja a lehetőséget – derül ki a K&H legfrissebb kutatásából, amely a márciusban életbe lépett adósságvédelmi intézkedés hatását vizsgálta. A hiteladósok 27 százaléka továbbra is fizeti a törlesztéseket. A hitelmoratórium megítélését na
máj. 19
7:12
Világsztárok, akik tragikus balesetben hunytak el (Promotions)
Rengeteg híresség van, aki idő előtt, szörnyű balesetben hunyt el.
máj. 19
7:12
Drágábban, de éledhet a rendezvénypiac (KKV Magazin)
A koronavírus-járványt követően a szigorúbb előírások drágítani fogják a rendezvények megszervezését a piac szereplőinek. Ezekre a pluszköltségekre viszont úgy kell tekinteni, mint olyan befektetésekre, amelyek nélkül nem tudna talpra állni a szektor.
máj. 19
7:14
Koronavírus: itt a kedd reggeli magyar jelentés (Portfolio)
3556 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg. Ezzel 467 főre emelkedett az elhunytak száma, 1412-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 62%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti.
máj. 19
7:15
Nagy a torlódás a nagylaki határátkelőnél (Infostart)
A személyautóval Románia felé tartóknak három órát kell várakozniuk az átlépésre.
máj. 19
7:15
Több mint adóelszívás - még az utakat is viszi a kormány (Alternatív Energia)
Nemcsak iparűzési adót von el a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslat az érintett településektől, hanem az úgynevezett törzsvagyont kurtítja.
máj. 19
7:15
Júniustól részben megnyílhatnak az általános iskolák Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Szerdától bizonyos korlátozások betartása mellett lehetővé válik a tömegrendezvények megtartása.
máj. 19
7:15
Nem biztos, hogy biztonságos, és még csak szüksége sincs rá, mert nem koronás, de Trump szedi a hidroxiklorokint (444.hu)
A maláriagyógyszer hatékonyságát egyelőre nem igazolják vizsgálatok, azt viszont igen, hogy súlyos mellékhatásai vanak.
máj. 19
7:15
Élelmiszerhiányt és éhínséget hozhat több országban is a koronavírus (ATV)
Világszerte 47 országban 183 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerhiány az új típusú koronavírus-járvány következményei, a határok lezárása, valamint a nemzetközi termelési láncok megszakadása miatt - figyelmeztetett kedden az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
máj. 19
7:17
Budapest: új arculat, új marketingstratégia (Alternatív Energia)
Átláthatóbbá és tervezhetőbbé tenné reklámköltéseit a főváros. A többszáz milliós üzlet felkeltheti a NER kivételezett médiacégeinek érdeklődését is.
máj. 19
7:18
Ingyenesen tesztelnek Egerben postásokat, ételkiszállítókat is (HR Portál)
Újabb gyorstesztszállítmány önerős beszerzését követően kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók koronavírus-szűrését Egerben - jelentette be a város polgármestere.
máj. 19
7:21
21 új fertőzött, öt halott az elmúlt 24 órában (444.hu)
Ezidáig 1412-en gyógyultak fel az igazolt fertőzöttek közül a betegségből.
máj. 19
7:24
Trump a WHO-hozzájárulás végleges felfüggesztésével fenyeget (HírTV)
Az amerikai elnök háromoldalas levelet írt a WHO igazgatójának.
máj. 19
7:24
Ezek a cigaretták és vágott dohányok ára változott most (ProfitLine)
A NAV hivatalos oldalán (nav.gov.hu) folyamatosan nyomon követhetjük a cigaretta és a vágott dohány árak aktuális, hivatalos árait, hiszen az adóhatóság az a szerv, amely folyamatosan közli, hogy melyik dohányterméknek aktuálisan mennyi az ára, azaz mennyiért kapható az adott termék egy Nemzeti Dohányboltban. 2020. május 18-án számos cigaretta és v
máj. 19
7:24
Elhunyt újabb 5 koronavírusos beteg, 3556 főre nőtt a fertőzöttek száma (ATV)
Keddre 3556 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg.
máj. 19
7:24
Figyelmeztet a WHO: veszélyben vannak ezek a gyerekek (Pénzcentrum)
A 11 és 15 év közötti, európai gyerekek egyre nagyobb hányada küzd mentális problémákkal - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden bemutatott jelentéséből. Az iskolás korú gyerekek viselkedéstudományi kutató...
máj. 19
7:24
A cél a szigorú menetrend szerinti újraindítás (Igényesférfi.hu)
Az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 62%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti.
máj. 19
7:26
Tragédia Újfehértón: csak akkor tudta meg a vadász, hogy embert ölt, mikor a rendőrök kopogtattak nála (ATV)
Egy vadra leadott lövés célt tévesztett, s egy két kilométerrel odébb lévő embert talált el a település egyik sűrűn lakott utcájában.

Keresés