2020. május 19. kedd

máj. 19
0:11
"Az EU-s jog tartja vissza Európát, hogy ne jöjjenek vissza az 1930-as és 40-es évek" - állítja az EU Bíróságának az elnöke (444.hu)
A német alkotmánybíróság sem állhat az EU-s jog felett, üzente.
máj. 19
0:12
Indul a 174. balatoni hajózási szezon (ProfitLine)
A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez - áll a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
máj. 19
0:12
Koronavírus: ömlik kifelé a pénz a Gazdaságvédelmi Alapból (Portfolio)
Jelentős átcsoportosítást hajtott végre az idei költségvetésben a kormány: a Gazdaságvédelmi Alap terhére 83 milliárd forintot költött el. Emellett az is kiderült a közlöny legfrissebb számából, hogy Székesfehérvár 6000 fős sportcsarnokhoz jut.
máj. 19
0:14
Újfajta, eddig ismeretlen vírusölőt fejlesztettek ki a kutatók: ez a csodaszer képes teljesen hatástalanítani a kórokozót (Blikk)
Az új csodaszer képes hatástalanítani a koronavírust – állítják a fertőtlenítőszert kifejlesztő haifai Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) szakemberei.
máj. 19
0:14
Váratlan: Kásler Miklós videóinterjút adott (Blikk)
Váratlan videó került fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalára.
máj. 19
0:14
Blikk vs. Nb I: élvonalbeli focistákkal csap össze e-sportban kollégánk – Itt nézheti majd élőben a meccset (Blikk)
Szerda este hatkor indul a Blikk vs. NB I e-Focikupa!
máj. 19
0:15
Megyerei Csilla szerint nem volt jó hatással rá a karantén: „Én bizony nagy bajban vagyok” (Blikk)
Saját bevallása szerint is „elszaladt vele a ló”, Megyeri Csilla jó néhány kilót felszedett az elmúlt két hónapban, amíg önkéntes karanténját töltötte az otthonában.
máj. 19
0:15
„Megvan a csoda, amire vágytam”: 13 vetélés után végre gyermeket szült a 35 éves nő (Blikk)
Laura Worsley tizenegy babát vesztett el az első trimeszterben, kettőt pedig a 17. és a 20. héten. Az, hogy tizennegyedik terhességét végül ki tudta hordani, és megszületett a vágyva vágyott gyermek, egy úttörő kezelésnek köszönheti.
máj. 19
0:15
Ahova lehetett, kiültek Budapesten az első szabad napon (444.hu)
Véget értek a korlátozások, és a városban az látszik: azok a helyek, amik kinyitottak, azonnal megteltek vendégekkel.
máj. 19
0:15
Az amerikaiak és a németek szerint is komolyabb szerepet kéne vállalniuk a világ bajainak megoldásában (444.hu)
Egy friss kutatás szerint ebben egyetért a két ország közvéleménye. Azt azonban már máshogy látják, hogyan változtatja meg a világot a járvány.
máj. 19
0:18
Országos kijárási tilalmat rendeltek el Törökországban (Blikk)
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban bejelentette, hogy Törökországban május 23-tól 26-ig, a muszlim szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró ünnepet is magába foglaló országos kijárási tilalom lesz a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében.
máj. 19
0:18
Mégsem Pintér Sándor lesz az egészségügy felelőse? (Blikk)
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában többek között arról a nemrégiben felmerült pletykáról, miszerint Pintér Sándor veheti át Kásler Miklós szerepét.
máj. 19
0:18
A soproni kosárlabdacsapat ügyvezetője állítja: több minden hatott negatívan a gazdasági helyzetükre (Blikk)
Török Zoltán ügyvezető elmondása szerint több összetevője van annak, hogy a Sopron Basket női kosárlabdacsapata nem a korábbi években megszokott nagyságrendű büdzséből gazdálkodhat.
máj. 19
0:19
Már egy nappal korábbra sem emlékezett a demens nagymama. Nincsenek szavak arra a csodára, amit a család tett érte (Blikk)
Mindannyian összefogtak, hogy olyan élményt nyújtsanak neki, amit nem lehet elfelejteni.
máj. 19
0:19
Metróért Egyesület: Drótkötéllel kell megerősíteni a 3-as metró új orosz kocsijait (444.hu)
Gyenge a kocsik alján lévő, áramellátásért felelős szekrények rögzítése, félő, hogy menet közben leesnek.
máj. 19
0:19
Kivették a kormánypárt elnökét cikiző számot a lengyel közrádió toplistájából (444.hu)
Jó nagy botrány lett, sorra tiltják le a számaikat az előadók a rádiónál. A kormánypárt több minisztere szerint is ostoba döntés volt a dal eltüntetése.
máj. 19
0:21
Stohl András őszinte vallomása: „Önző voltam, magammal foglalkoztam” (Blikk)
Gőzerővel készül az esküvőjére Stohl András (53). A színész több mint három éve van együtt szerelmével, Vicával, akiről korábban többször elárulta: ő az a nő, akire mindig is vágyott.
máj. 19
1:06
Hamar helyreállhat a belföldi turizmus (ProfitLine)
Bár a belföldi turizmus sokkal hamarabb helyreállhat, mint a globális, de az így is egy évbe, a koronavírus-járvány második hulláma esetén pedig még több időbe telhet - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró hétfőn az M1 aktuális csatornán.
máj. 19
1:36
Gazdagodtak a háztartások az első negyedévben (ProfitLine)
A háztartások pénzügyi vagyona 514 milliárd forinttal nőtt az idei első negyedévben, ami a 2013 harmadik negyedévi 418 milliárd óta a legszerényebb összeg, de egy év alatt 5060 milliárddal gazdagodtak a háztartások - derül ki a pénzügyi számlák hétfőn megjelent előzetes adataiból.
máj. 19
2:06
Csökkent a német gépipari export (ProfitLine)
Csökkent a német gépipar exportja az első negyedévben az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a Vdma hétfőn publikált jelentése szerint, amely egyúttal az uniós tagországokba irányuló export kétszámjegyű csökkenését is előre vetíti az elkövetkező hónapokra.
máj. 19
3:09
Őt sem kímélték a gondok: nehéz helyzetbe került Hajas László, jókora összeget bukik a járványhelyzet miatt (Blikk)
Tetemes összeget áldozott fel és még többet veszített, de cégtulajdonosi felelősségvállalásból jelesre vizsgázott Hajas László (64).
máj. 19
3:12
A Ewing-szarkóma (WebBeteg)
A csonttumorok közé tartozó Ewing-szarkóma a második leggyakoribb gyermekkori csontdaganat, szerencsére azonban így is a ritkábban előforduló betegségek közé tartozik.
máj. 19
3:30
Hollywood szuperhősét is sarokba állítja Huszár Tibor saját Vasember-páncélja – elképesztő fotók (Blikk)
Még a képregényrajongók is meglepődtek, hogy a szuperhős-találkozók helyett a szlovákiai, alig ezer főt számláló Lakszakállason rázhatnak kezet a Marvel-univerzum egyik legnépszerűbb hősével.
máj. 19
3:36
Hiába törölték el a korlátozásokat, a budapestiekben még nem tudatosult a régóta várt változás: így zajlott az első szabad nap az ébredező fővárosban (Blikk)
Nem rohamozták meg a fővárosi vendéglőket, presszókat, cukrászdákat az emberek a járvány utáni első napon, amikor már ki lehetett ülni a teraszokra.
máj. 19
3:48
Napi nyolc órát edz a vízben és a teremben: Tusup valóságos Terminátort faragott Szilágyi Liliánából (Blikk)
„Irdatlan keményen edzünk. Amiről korábban azt hittem, intenzív munka, az Shane-nél még a bemelegítést sem éri el” – Szilágyi Liliána (23) nyilatkozott így az edzőjéről, Tusupról (32) és a közös melóról még márciusban a 24.hu-nak.
máj. 19
4:12
Nehezebb lehet a munkába visszaállás a vírusjárvány után (ProfitLine)
Ahogyan az elmúlt hónapokban a megváltozott munkarend és a távoli munkavégzés, úgy a munkahelyekre való visszatérés is kihívást jelenthet a cégeknek és a dolgozóknak. A folyamat ezért lassabb, fokozatosabb és tudatosabb lépéseket kíván, ahol az egészségmegőrző intézkedések mellett a pozitív jövőképre és a mentális támogatásra is figyelmet kell ford
máj. 19
4:36
Teljesítőképességük határára kerültek a cégek világszerte (ProfitLine)
Az adózás digitális átalakulása miatt egyre több feladattal szembesülnek a vállalatok, miközben rohamosan csökkennek a területre fordítható erőforrásaik – állapítja meg az EY 1013 nagyvállalat megkérdezésével készült globális adó és pénzügyi jelentése. A digitalizáció, a szabályváltozások követése és az ehhez szükséges szakemberek hiánya a teljesí
máj. 19
4:42
Olcsóbb lesz a marhahús Amerikában (Agrofórum)
Húsz-harminc százalékkal csökkenti a marhahús árát az Egyesült Államok egyik legnagyobb húsfeldolgozó cége, a Tyson Foods.
máj. 19
4:42
Ne feledkezzünk el az adathordozókról sem: 7 tipp a nagyobb biztonságért VII. (Mínuszos)
Bármíly fura, május 7-e a Jelszó világnapja. Ennek örömére a Kingston Technology összegyűjtött néhány tanácsot, amelyekkel biztonságossá tehetők a jelszavak. Amikor jelszót cserélünk, gyakran csak az online profiljainkra gondolunk, de ilyenkor célszerű végig venni, milyen egyéb helyeken tárolunk még személyes adatokat. Őrzünk-e például fotókat egy
máj. 19
4:48
A fél országra időjárási figyelmeztetést adtak ki (Infostart)
Kedd estig a Kárpát-medence fölé eleinte száraz, majd kissé nedvesebb, melegebb levegő érkezik.
máj. 19
4:48
Demi Rose intim fotóitól leesik az állad (Promotions)
Demi Rose újabb szexi, mellvillantós képeket posztolt az Instagram-oldalára, amin a fenekét is megmutatta.
máj. 19
4:54
A fél országra időjárási figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Kedd estig a Kárpát-medence fölé eleinte száraz, majd kissé nedvesebb, melegebb levegő érkezik.
máj. 19
5:03
Fontos szert fejlesztettek ki a vírus ellen (Infostart)
Az új koronavírus hatástalanítására képes és hosszan tartó védelmet nyújtó fertőtlenítőszert fejlesztettek ki a haifai Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) szakemberei.
máj. 19
5:06
Erősödik az élelmiszerbeszállítók alkupozíciója (ProfitLine)
Az éves árbevétel akár 2,5 százalékáig terjedő kiskereskedelmi különadó után újabb nehezítést kaptak a kereskedők: egy új intézkedés jelentősen korlátozza a beszerzési árra vonatkozó tárgyalási szabadságukat – hívja fel a figyelmet a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Ha nem ügyelnek, könnyen tisztességtelen, fenyegető befolyásolás gyanújáb
máj. 19
5:12
Zivatar, jégeső közeledik, a fél országra figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
A nyugodt hétfő után kedden beindul a felhőképződés. Fotó: Pixabay Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedd délutántól a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki a záporok mellett helyenként zivatarok, melyeket szélerősödés (50-60 km/h), és nagyobb mennyiségű csapadék (akár 15-20 mm) kísérhet. A zivatarokkal jégeső is érkezhet. A me
máj. 19
5:12
Már megkezdődött az ellátási láncok áttelepülése Magyarországra (Márkamonitor)
Két esetben megindult a gyártás átszervezése Kínából Magyarországra – mondta el Konkoly-Thege Máté. A Thege Plastic Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a kormányzati lépések is egyre inkább a hazai ipari szereplők helyzetbe hozását segítik. A fentiek hatására a környezetterhelés is komolyan visszaeshet, illetve a körkörös gazdasághoz köthető beruházá
máj. 19
5:18
Fontos határidő jár le: több millió embert érint (ATV)
Szerda éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Ha valaki nem módosít a NAV tervezetén, az automatikusan érvényessé válik. Szerda éjfélig lehet rendelkezni az 1+1 százalékokról. A civil szervezeteket is rendkívül rosszul érinti a járványhelyzet okozta gazdasági válság, így most különösen fontos számukra ez a fajta felajánlás.
máj. 19
5:24
Vége a kijárási korlátozásnak Budapesten, képeken az újranyitás első napja a fővárosban (Portfolio)
Május 18. hétfő volt a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás enyhítésének első napja a fővárosban. Az üzletekben, teraszoknál készített képek szerint az emberek nagyon várták már a nyitást.
máj. 19
5:27
Ezt azért még Győrfi Pál sem gondolta volna (Infostart)
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője soha nem gondolta volna, hogy ebben a veszélyhelyzetben népszerű figurává válhat, akiről még fagylaltot is elneveznek.
máj. 19
5:36
Jönnek az LG legújabb televíziói (Mínuszos)
Miután már majdnem eltelt az év fele, Magyarországon is megkezdi 2020-as televízióinak forgalmazását az LG Electronics (LG). Az új portfólió modelljei között megtalálhatók a gyártó valódi 8K képminőséget kínáló vadonatúj tévéi, és egyedi dizájnnal rendelkező 2020-as OLED csúcsmodellek is. Elsőként május elején az OLED CX és GX, valamint a prémium L
máj. 19
5:39
Keddi sport: Babos/Mladenovic - Krejciková/Siniaková 2018-as döntő (Sport365)
Labdarúgás, kézilabda, jégkorong és további teniszmérkőzések a kínálatban.
máj. 19
5:42
Csak egy jó kis válság kellett ehhez: óriási lehetőséget kaptak a magyar iskolák (Pénzcentrum)
"Minden pedagógus tudja, hogy a jó tanár-diák kapcsolatnak mekkora ereje van. A válság után egy emberközpontú oktatásban, az emberi tényezők, interakciók jelentőségében hiszek" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Vass Vilmos...
máj. 19
5:42
Lady Gaga, Elton John és Madonna ügyvédjétől loptak érzékeny adatokat (FinTechRadar)
21 millió dollárt kérnek azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a 756 GB lopott adatot.
máj. 19
5:42
Emelkedhet a magyar kiskereskedelem (KKV Magazin)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a március második felétől visszaeső fogyasztás az áprilisi mélypont után, a május eleji biztató kezdettel fokozatosan egyre bővül, és az év második felére visszaerősödhet a piac - írta a Magyar Nemzet.
máj. 19
5:42
Napi horoszkóp: kényes szituációk várnak rád? (Promotions)
Vagy csodás lesz az egész heted? Figyelj a jelekre, segítenek a csillagok!
máj. 19
5:48
Óriási veszély terjed az utakon (Infostart)
Nem csak saját életüket kockáztatják a potenciális Darwin-díjasok, de még az autósokat is felbosszantják. Ráadásul mindezt még élvezik is.
máj. 19
5:48
Radics Gigi elárulta, mikor születik első gyermeke (Joy)
Radics Gigi terhességéről mesélt!
máj. 19
5:51
Vadul veszi Mészárosék cége a saját részvényeit, tovább akarnak terjeszkedni (Menedzsment Fórum)
Saját papírjaik április elejétől tartó felvásárlását valószínűleg folytatják is, hiszen erre még június végéig érvényes közgyűlési felhatalmazással rendelkeznek – lehet kikövetkeztetni az Opus lapunk megkeresésére adott válaszából. Amiből az is kiderül, hogy a Mészáros-házaspár többségi tulajdonában lévő cég tovább terjeszkedne, hiszen azért is gy
máj. 19
6:00
Megtépázta a koronavírus a magyarok kedvenc befektetéseit - Százmilliárdok tűntek el (Portfolio)
A koronavírus-válság nagyon durva árfolyameséseket hozott a magyar befektetési alapok piacán, de a legnagyobb alapok elég ütésállónak bizonyultak: az év eleje óta alig 4 olyan alap van a top10-ből, ahol veszteséget szenvedtek a befektetők és csak egy alap esetén láthatunk 10% fölötti mínuszt. Ennek ellenére jelentősen csökkent a legnagyob befekteté
máj. 19
6:03
Nem akárhogy indul a 174. hajózási szezon a Balatonnál (Infostart)
A járványügyi helyzet új, enyhébb fázisba lépésével, igazodva a központi kormányzati intézkedésekhez, május 30-án a Bahart elindítja első menetrendi és sétahajójáratait.

Keresés