2020. május 8. péntek

máj. 8
6:18
Messze vagyunk az élmezőnytől a koronavírusos mentésben (Privátbankár)
A brüsszeli Bruegel Intézet, a Nemzetközi Valutalap és a konvergenciaprogramok alapján összeállított listának csak a második felében helyezkedik el Magyarország az éppen kétszámjegyű GDP-arányos költségvetési stimulussal.
máj. 8
6:21
Meghalt az első koronavírusos illegális migráns az Egyesült Államokban (Infostart)
Nem csitul a járvány a szabadság földjén, illetve csak nagyon lassan, egy nap alatt 231 halott New York államban.
máj. 8
6:21
Figyelem: változás jön a szentendrei Hév közlekedésében (Blikk)
Pályakarbantartás miatt változik a H5-ös HÉV közlekedése a mostani, valamint a május 16-17-i és 23-24-i hétvégén.
máj. 8
6:21
Rendezné viszonyát Kína és az Egyesült Államok a koronavírus-válságban (Portfolio)
Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi főtárgyalók a makrogazdasági és közegészségügyi együttműködés megerősítését tűzve ki célul - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken.
máj. 8
6:21
Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a színészek a járvány miatt (ATV)
Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója létrehozott egy alapot, amely segíteni igyekszik a munka nélküli maradt színészeken. Erről és a hasonló kezdeményezésekről Szinetár Dóra színművész beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
máj. 8
6:24
Duplájára drágult a Mészáros Lőrinc-közeli tornaakadémia tervezése (Menedzsment Fórum)
A jelek szerint a drasztikus áremelkedés nem zavarta a Nemzeti Sportközpontokat, a munkára kiírt közbeszerzési eljárás eredményesen zárult.
máj. 8
6:27
Alig csitul New Yorkban a koronavírus-járvány (Portfolio)
New York államban változatlanul alig lassul a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak növekedése - közölte Andrew Cuomo kormányzó csütörtökön, a szokásos napi sajtókonferenciáján. Elmondta: szerdán 231 ember halt meg az amerikai államban az új típusú koronavírus okozta, Covid-19 nevű tüdőgyulladásos betegségben. Mint fogalmazott
máj. 8
6:27
Karácsony Gergely fontos kéréssel fordult a budapestiekhez (ATV)
A főpolgármester közösségi oldalán azt kéri a fővárosiaktól, hogy aki felkérést kap az országos tesztelésre, az vegyen is részt rajta.
máj. 8
6:27
A külügyminisztérium nem árulja el, hogy miért kapott diplomataútlevelet Dzsudzsák Balázs (444.hu)
És mióta használhatja.
máj. 8
6:30
New Yorkban változatlanul alig lassul a fertőzöttek és a halottak számának növekedése (BorsOnline)
New York államban változatlanul alig lassul a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek �
máj. 8
6:32
Emberi spermában bukkantak a vírus nyomaira kínai tudósok (BorsOnline)
Kínai tudósok megállapították, hogy egyes, a SARS-CoV-2 nevű új koronavírussal meg
máj. 8
6:33
Hatalmas fordulat: visszavonták a vádemelést Trump első nemzetbiztonsági tanácsadója ellen (Blikk)
Az amerikai igazságügyi minisztérium csütörtökön visszavonta a vádemelést Michael Flynn altábornagy, a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója ellen.
máj. 8
6:33
Szakdolgozókat einstandol az országos tiszti főorvos (Alternatív Energia)
Müller Cecília nem engedte vissza a koronavírusos betegek kezelésére átvezényelt egészségügyiseket. Azt javasolta, oldják meg az újraindítás problémáját helyettesítéssel vagy szüneteltessék tovább a rendelést.
máj. 8
6:33
Pompeo: Bizonyos ügyekben készek vagyunk együttműködni a WHO-val (Kripto Akadémia)
„Megpróbáljuk feltárni, hogy van-e a WHO-nak olyan munkája, amelynek van értelme” – mondta az amerikai külügyminiszter.
máj. 8
6:33
Jelentős változások és fordulatok várhatóak az időjárásban (Háziállat)
Ma is sok napsütésre van kilátás, de emellett kevés gomoly-, illetve változó mennyiségű fátyolfelhő is lehet az égen. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet kora délután 19 és 25, késő este 10 és 17 fok között várható. A hétvégén kifiejezetten nyári időre számíthatunk, majd a jövő hét elején folytatódik a meteorológiai hullámvasút: h
máj. 8
6:33
Óvatosan az online vásárlással (KKV Magazin)
Évek óta hasít az online vásárlás a hazai lakosság körében. A tendenciát erősíti a világjárvány okozta bezártság is, azonban nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban.
máj. 8
6:35
„Perverz kommunikációt” folytat a kormány (Alternatív Energia)
Mégis utazhatnak a fővárosiak és a Pest megyeiek. Síklaki István szociálpszichológus szerint félő, hogy az ellentétes állítások kioltják egymást, és mindenki elindul a saját feje után.
máj. 8
6:36
Lassú felfutásra számítanak az autópiacon (Infostart)
Drámai csökkenést tapasztaltak a kereskedők.
máj. 8
6:36
Észak-Korea bírálta déli szomszédját (BorsOnline)
Észak-Korea pénteken élesen bírálta déli szomszédját egy hadgyakorlat megtartása
máj. 8
6:36
Tovább csökkentek a terményárak (ProfitLine)
Február óta folyamatosan csökken a legfontosabb élelmiszercikkek ára aCovid-19 járvány gazdasági és szállítmányozási hatásai generálta jelentős kereslet-visszaesés hatására.
máj. 8
6:39
Brutális összeget bukott az Otp a járvány miatt az első negyedévben (Blikk)
Az OTP-csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a kockázati költségek j
máj. 8
6:39
Koronavírus: Norvégia is kinyit (Portfolio)
Norvégiában, ahol napról napra csökken a SARS-CoV-2 nevű vírusra diagnosztizált napi új fertőzöttek száma, hétfőn nyílnak újra az iskolák, a bárok pedig június 1-jén. A 200 főnél nem nagyobb kulturális és sportrendezvényeket június 15-től engedélyezik, és 16-án indulhat a profi labdarúgó-bajnokság, az edzések már csütörtökön megkezdődtek - közölte
máj. 8
6:39
Kijött Kásler rendelete, fontos változás a patikákban (ATV)
Kásler Miklós új rendelete szerint már a gyógyszertárak is árulhatják a koronavírus ellen leginkább védelmet nyújtó FFP1, FFP2 és FFP3 maszkokat. Müller Cecíliáék az NNK hivatalos oldalán azt írják: “a COVID-19 gyanús eset, illetve a megbetegedettek ellátása során az egészségügyi személyzet légzésvédelmének biztosítására legalább FFP2, FFP3 szűrőos
máj. 8
6:39
A Fehér Házba is bejutott a koronavírus - Trumphoz közeli dolgozó tesztje lett pozitív (ATV)
A CNN úgy tudja, az amerikai elnök egyik testőre fertőződött meg, ezt később a Fehér Ház is megerősítette.
máj. 8
6:39
Szex és haverok: Egy újabb, szüzekről szóló film, ezúttal lmbt köntösben (Mafab)
A 1990-es évek vége óta nem tudom, hogy volt-e olyan év, amikor nem adtak ki filmet szüzekről. Az alapja mindegyiknek ugyanaz, két személy vagy ...
máj. 8
6:39
Átverés az Exatlon Hungary-ben? (Promotions)
Felmerült annak a lehetősége, hogy a Kihívók csapatkapitánya csak szimulál.
máj. 8
6:39
Újabb hozzátartozókkal bővült a Zyxel ATP termékcsalád (Mínuszos)
A Zyxel két új eszközt mutatott be az ATP termékcsaládban – a sokat sejtető nevű ATP100W és az izgalasan hangzó ATP700 modellt. Ezek a minden-az-egyben modellek a felhő alapú sandboxing megoldásokat integrálják a biztonság további eszközeivel, az ismert és ismeretlen fenyegetések észlelésére és blokkolására. A legújabb ZLD 4.5 firmware-től kezdve a
máj. 8
6:42
Tállai: Nem jelenthet a korábbinál nagyobb terhet az adósnak, hogy a hitelmoratórium idejével meghosszabbodik a futamidő (444.hu)
A pénzügyminiszter-helyettese szerint Magyarország lekörözte Nyugat-Európát, mert ott csak a bajbajutottak kapnak pénzügyi segítséget.
máj. 8
6:45
Érettségi 2020: a diákok ma a német írásbeli vizsgán teszik próbára tudásuk (Blikk)
Ma reggel 9 órakor a német írásbelikkel folytatódnak országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
máj. 8
6:48
Amire senki sem számított: veszteségbe lökte az OTP-t a koronavírus (Privátbankár)
Egy szempillantás alatt rondította el az OTP számait a koronavírus: a csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást
máj. 8
6:51
Jönnek a németesek - érettségi egy elhangzott szó nélkül (Infostart)
Középszinten 180, emelt szinten 240 percet ülnek a diákok, szóbeli idén nincs.
máj. 8
6:51
Zöld beruházásokkal küzdene az EU a koronavírus-válság ellen (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt az Európai Bizottságnak át kell rendeznie az európai zöld megállapodás prioritásait, előre hozva az épületfelújítási programot és más munkahely-teremtő kezdeményezéseket, miközben az is nyilvánvaló, hogy az eredetileg tervezettnél több közpénzt kell majd fordítani a zöld átállásra – közölte Diederik Samsom, az új, fennta
máj. 8
6:51
Világbajnok csatárt neveztek ki a Bayern München másodedzőjének (Sport365)
Miroslav Klose lesz Hansi Flick segítője.
máj. 8
6:51
Újabb ágazatot vág földhöz a járvány: "Tragédia, taxis szempontból tragédia" (ATV)
Több ezerrel kevesebben taxiznak a fővárosban és az országban, mint a veszélyhelyzet kihirdetése előtt. A City taxinál például a napi 4 ezer fuvarrendelés 1200-ra esett vissza. A szövetkezet elnöke az elmaradó turisták és a tartósnak ígérkező otthoni munkavégzés miatt borúlátó, szerinte csak évek alatt regenerálódik a fővárosban a taxis piac.
máj. 8
6:51
Komoly kéréssel fordult az emberekhez Vastag Csaba (Ripost)
A Life TV műsorvezetője szerint két véglet figyelhető meg most a világjárvány tekintetében az emberek között. Amíg sokakból a legrosszabbat váltja ki koronavírus, addig mások elbagatellizálják a helyzetet. Ő mégis arra kér mindenkit, hogy még egy kicsit tartsunk ki egymásért!
máj. 8
6:53
Húga miatt jön haza Amerikából Vajna Tímea (Ripost)
Andy Vajna özvegye nagyon boldog, hogy a testvére, Lilla babát vár. Anyatigrisként óvja várandós húgát.
máj. 8
6:54
Megfigyelik dolgozóikat az amerikai cégek a járvány lecsengése után (Piac és Profit)
Amerikában a nagyobb cégek már a gazdaság újbóli beindulására készülnek. A PwC saját irodáiban például olyan megfigyelő rendszert építene ki, ami alkalmas lehet arra, hogy nyomon kövesse a járvány terjedését, jelezze a fertőzött munkatársakat, és azt is, hogy azok kikkel kerültek kapcsolatba.
máj. 8
6:54
"Anyatigrisként vigyáz rám" - Teljesen bezsongott húga terhessége hallatán Vajna Timi (Blikk)
Hazajön húga szülésére Vajna Tímea. Palácsik Lilla a Borsnak elmondta, annak ellenére, hogy nővére jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, úgy érzi, így is mindenben számíthat a segítségére.
máj. 8
6:57
Lionel Messiék újrakezdik - ekkor lesz a La Liga "kezdőrúgása" (Infostart)
Még egy kicsit várni kell, és rendes menetben ekkor a foci-Eb lenne.
máj. 8
6:57
Mától újra nagyot emelkedik a benzin és a gázolaj ára a kutakon (Portfolio)
Mától a benzin ára 7 forinttal nő, a gázolajé pedig 4 forinttal emelkedik a kutakon. Szerdától szintén jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak, a benzin bruttó kiskereskedelmi átlagára 16 forinttal, míg a gázolajé 10 forinttal.
máj. 8
6:57
„Még mindig nincs elég maszk” - ezt mondta a nyíregyházi kórház egyik dolgozója (SzMo)
A kórház munkatársa szerint van, hogy vasárnap a nappalosnak és az éjszakásnak már egyáltalán nem jut maszk.
máj. 8
7:00
Váratlan veszteség: a koronavírus miatt óriási tartalékolásba kezdett az OTP (Menedzsment Fórum)
Egy szempillantás alatt rondította el az OTP számait a koronavírus: a csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást
máj. 8
7:00
Az aszály sokkal nagyobb problémája a magyar mezőgazdaságnak, mint a koronavírus (444.hu)
Piac van, de GMO nincs, olyan zöldségeket és gyümölcsöket kellene termelnünk, amiben nem kell versenyeznünk a tömegterményekkel, mert arra úgysem lennénk képesek. Raskó György agrárközgazdásszal beszélgettünk a magyar mezőgazdaság helyzetéről.
máj. 8
7:03
3178-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, újabb betegek hunytak el (Blikk)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3178-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős, krónikus beteg, ezzel 392-re emelkedett az elhunytak száma, 865-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1921 fő. Az aktív fertőzöttek 62%-a, az elhun
máj. 8
7:03
Koronavírus: megérkeztek a friss magyar adatok (Portfolio)
3178 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős krónikus beteg. Ezzel 392 főre emelkedett az elhunytak száma, 865-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1921 fő. Az aktív fertőzöttek 62%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 54%-a budapesti vagy Pest megyei. 1132 koronavírusos beteget
máj. 8
7:03
3178 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt 9 idős krónikus beteg (Pénzcentrum)
3178 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 9 idős krónikus beteg. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3178 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
máj. 8
7:06
A német írásbelikkel folytatódik az érettségi (Alternatív Energia)
Középszinten 10 365-en, emelt szinten 2489-en vizsgáznak.
máj. 8
7:06
Folyik a munka a magánépíttetők többségénél, de sokan kivárnak (ProfitLine)
Érezhető a bizonytalanság a lakásépítések és felújítások megrendelői oldalán. A többség folytatja a megkezdett munkákat, mások kivárnak. Sokan tartanak drágulástól és vannak, akik a saját kezükbe veszik a munkák egy részét a pénzszűke miatt – derül ki a Mapei Kft. felméréséből.
máj. 8
7:08
Az AB elé kerülhet a felhatalmazási törvény (Alternatív Energia)
Az ellenzéki pártok egymás között és több független országgyűlési képviselővel is egyeztetnek arról, hogy miként lehetne az Alkotmánybírósághoz fordulni utólagos normakontrollért a március 30-án fideszes többséggel elfogadott felhatalmazási törvény miatt - értesült a Népszava.
máj. 8
7:09
Már csak 28 fővel nőtt egy nap alatt a regisztrált magyarországi fertőzöttek száma (Infostart)
Íme a hivatalos, friss számok. Az egy nap alatt elhunytak száma is már csak egy számjegyű.

Keresés