2020. május 8. péntek

máj. 8
0:14
Már ezt sem titkolják: A várandós Radics Gigi párja még egy óriási dolgot elárult (Blikk)
A szobrász már erre is gondol.
máj. 8
0:14
Szaftos szexbotrányban csapódik le a bezárt britek dühe (444.hu)
A brit nyilvánosság olyan hírtől hangos, mintha nálunk Győrfi Pál bukott volna meg azzal, hogy nem tartja be a karanténszabályokat. Neil Ferguson professzor szeretője virít minden bulvárlap címoldalán, miközben már a briteknél van a legtöbb halálos áldozat Európában.
máj. 8
0:15
Madonnát is megfertőzte a koronavírus (Infostart)
A 61 éves énekesnőnél az antitestvizsgálat mutatta ki, hogy tünetmentesen átesett a betegségen.
máj. 8
0:15
Elsietettnek tartja a lazításokat több balatoni település (Infostart)
Balaton-szerte lazítottak a korábbi, közterületeket lezáró korlátozásokon, ugyanakkor több polgármesterének is az a véleménye, korai volt az enyhítés.
máj. 8
0:15
Nagy változásokról döntöttek a szomszédban (Infostart)
Az utóbbi két hétben egyre gyengül a járvány Horvátországban és Szlovéniában is, terjedését sikerül ellenőrzés alatt tartani - derült ki a válságstábok sajtótájékoztatóján.
máj. 8
0:15
Donald Trump felajánlotta Putyinnak, hogy orvosi berendezéseket küld Oroszországba (Blikk)
Felajánlotta orvosi berendezések Oroszországba küldését a Covid-19-járvány elleni küzdelemhez Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali kollégájának, Vlagyimir Putyinnak csütörtöki telefonbeszélgetésük során.
máj. 8
0:15
Házhoz megy a színház Békéscsabán – Így énekeltek a színészek egy lakótelepen (Blikk)
A Békéscsabai Jókai Színház színészei énekeltek A színház házhoz megy című program során tartott előadáson a Mokry lakótelepen. A városban a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetet tartó színház zenés sorozatot indított, az előadásokat közterületeken tartják.
máj. 8
0:15
Elkerüli az északi csapatokat a női kézilabda-válogatott (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott a második kalapból várja a decemberi Európa-bajnokság csoportbeosztásának június 18-i, bécsi sorsolását.
máj. 8
0:15
Budapestről jelentkezett be Shane Tusup (Blikk)
Újra felbukkant a magyar fővárosban Hosszú Katinka volt férje.
máj. 8
0:15
Videosuli – 2020. május 7.: A mai leckék anyagai itt találhatóak! (Blikk)
A videotanár.hu-val együttműködésben a Blikk.hu is részt vesz az otthonról tanulni kényszerülő iskolások segítésében.
máj. 8
0:15
Jógázzon együtt a kecskéjével! (Blikk)
Az állatokkal, különösen a kecskékkel való jógázás az elmúlt években rendkívül népszerűvé vált az Egyesült Államokban. Feltalálója egy Oregon állambeli jógi, a farmtulajdonos Lainey Morse, akinek elsődleges célja az volt, hogy az állatokkal való társas mozgással közelebb hozza a természetet a jógázókhoz, és így azok pozitív energiákhoz jussanak.
máj. 8
0:17
Mtenga Bianca végre otthon tölti a napját kisfiával (Glamour)
Éppen ezért egy kényelmes otthoni szerelést választott
máj. 8
0:18
Bejelentés nincs, de a számokból látszik: jelentős összeg kell majd a munkanélküliek ellátására (Infostart)
A GDP 0,2 százaléka helyett 0,5 százalék mehet a költségvetésből a munkanélküliek ellátására - derül ki az Európai Bizottságnak küldött frissített konvergenciaprogramból.
máj. 8
0:18
Varga Viktor lerántotta a leplet új barátnőjéről, de a kapcsolatuknak sokan nem örültek (Blikk)
Varga Viktor valósággal fürdik a boldogságban, illetve csak fürdene, ugyanis új kapcsolatának sokan nem örülnek.
máj. 8
0:18
Hatásos és természetes módszerek a fogkő és a foltok eltüntetésére (Blikk)
Ez segíthet!
máj. 8
0:18
Franciaországban nyitnak az általános iskolák, és indul a tömeges tesztelés (444.hu)
Két részre osztották az országot, a vörös zónában szigorúbbak a szabályok, máshol jobban lazítanak.
máj. 8
0:19
Nagyon veszélyes hasonlóság a koronavírus tüneteinél (Infostart)
A meleg idő beköszöntével ugyanis az emberek kiözönlenek a kullancsokkal telített kertekbe, mezőkre, erdőkbe, és nem veszik észre a csípést, amelyek után hasonló tünetek jelentkeznek - figyelmeztet a Magyar Kullancsszövetség elnöke.
máj. 8
0:19
Járvány: az optimista becslés sem hangzik jól (Infostart)
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) arra figyelmeztetett, hogy már ősz előtt elindulhat egy újabb nagyszabású fertőzéshullám.
máj. 8
0:19
Megszólalt Dárdai Pál (Infostart)
Friss erővel lát újra munkához Dárdai Pál, aki utánpótlásedző és koordinátor lesz a Hertha BSC labdarúgócsapatánál.
máj. 8
0:19
Hatalmas hibát követtek el az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár forgatásán - emiatt bosszankodnak most egy lakópark lakosai (Blikk)
Nem rég került bemutatásra a TV2 saját gyártású sorozatának első része, ami elég nagy nézettségnek örvendhet, azonban a nézők tetszését nem is nyerte meg igazán, sőt. Volt, ami kiakasztó "baki" volt egy jelenetben.
máj. 8
0:19
Végre kiderült: ennek köszönhetően tudják megbetegedés nélkül hordozni a koronavírust a denevérek (Blikk)
Egyedi immunrendszerük révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a MERS koronavírust a denevérek - állapították meg a kanadai Saskatchewani Egyetem (USask) kutatói.
máj. 8
0:21
A járvány óta rosszul alszol? Nem vagy egyedül ezzel (Glamour)
Mutatjuk, mi segíthet
máj. 8
0:22
Jelentős változásokat hoz magával a turizmus újraindulása - ezt keresik majd az emberek (Infostart)
Miután márciusban gyakorlatilag leállt a magyar turizmus, az év hátralévő részében sem várható érdemben a talpra állása. A Szallas.hu elemzői szerint idén 43-48 százalékkal csökken a vendégéjszakák száma, ez közel 250-300 milliárd forint kiesést okoz, ami a tovagyűrűző hatások miatt akár triplaekkora veszteséget is jelenthet a hazai gazdaságnak.
máj. 8
0:22
Láttam, hogy az apósom négybe vágta a hagymát, és beletette a teába. Először nevettem rajta, aztán elmondta, miért csinálta (Blikk)
Azóta is rendszeresen elkészítem!
máj. 8
0:22
A belga titkosszolgálat szerint kínai kémek próbáltak hozzáférni biofegyver- és vakcinakutatásokhoz (444.hu)
Sok jele van annak, hogy erősödik a kínai ipari és más típusú kémkedés Belgiumban és az EU-ban. A hírszerzés éveken át figyelmeztette a hatóságokat.
máj. 8
0:23
Óvatosan nyitnak a vidéki települések, félnek a Balatonnál (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken egyelőre részlegesen enyhítenek vidéken. Van, ahol újra látogathatók a kirándulóhelyek, sportparkok, játszóterek, másutt ezt nem vagy nem mindegyik helyszínen tették lehetővé.
máj. 8
0:23
Szlovákia nem osztozik mással nagyon jó helyzetén (Infostart)
Északi szomszédunk kivár a határnyitással, mert a környező országokban jelenleg még "tízszer akkora" a baj, mint náluk.
máj. 8
0:23
2016: Portugália a csúcsra ér (Infostart)
Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. Ma már futballtörténelem: ha Elek Ákos labdája nem a kapufára, hanem a hálóba megy, nem szakad meg a portugál válogatott hosszú várakozása, sőt, borzalmas csalódással utazik haza a 2016-os Európa-bajnokságról. Ám,
máj. 8
0:23
Nem csitul a balhé: Lovasi András is beszállt a vitába - közösségi oldalán Majkát véleményezi (Blikk)
Tegnap óta gyűrűzik a botrány a zenei berkekben, melyet Majka igencsak éles kritikája robbantott ki. Mint ismert a rapper szóvá tette, hogy az EJI, illetve az Artisjus pályázatára jelentkezők körében, illetve a támogatást elnyerők között szerepelnek igencsak érdekes nevek.
máj. 8
0:23
Évek óta keresik a magyarázatot a Merkúr rejtélyére a tudósok - most forradalmi felfedezést tettek (Blikk)
Négymilliárd évvel ezelőtt a Merkúr elveszíthette köpenyének nagy részét, ez magyarázhatja a bolygó egyik legnagyobb rejtélyét - fedezték fel a Yale és a Michigani Egyetem asztrofizikusai.
máj. 8
0:25
A ma reggeli finomságod: uborkás-spenótos smoothie (Glamour)
Imádni fogod!
máj. 8
0:26
A járványhelyzet is pörgette az online kiskereskedelmet (Infostart)
Az online kiskereskedelem 21,4 százalékkal bővült az év első három hónapjában.
máj. 8
0:27
Itt egy egyszerű tipp a biztonságos jelszóhoz, amit még megjegyezni is könnyű (Infostart)
És azt is, ha igazán rossz. A Nemzeti Kibervédelmi Intézet tippjei jönnek.
máj. 8
0:27
Ausztria már a határnyitást tervezgeti (Infostart)
Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat azon országok irányába, ahol ellenőrzés alatt tudták tartani a koronavírus-járványt - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár, miután részt vett a járvánnyal szembeni küzdelemben sikeresnek tartott országok kormányfőinek második nemzetközi videókonferenciáján.
máj. 8
0:27
Csak beoltva engednék vissza a nézőket a stadionokba (Infostart)
Amíg nincs meg az új típusú koronavírus ellenszere, addig Hollandiában a szurkolók semmiképpen sem mehetnek futballmérkőzésekre.
máj. 8
0:27
Nincs minden veszve: szeptemberben jön a Fezen Klasszik (Blikk)
Nem kell aggódni a FEZEN miatt, szeptemberben várják a fesztiválozókat egy kis meglepetéssel.
máj. 8
0:27
Fogott egy ecetes rongyot és a mosdóra tette. Egy óra elteltével levette, majd ezt vette észre (Blikk)
Nem fogsz hinni a szemednek!
máj. 8
0:29
A rendrakás istennője, Marie Kondo elárulja, hogyan lehet kényelmes az otthoni munkavégzés (Glamour)
6 szuper tipp
máj. 8
0:30
Adókönnyítések és új adónemek a parlament előtt (Infostart)
Lezárta a korábban a gazdasági mentőcsomag részeként bejelentett adótörvény-változások - köztük a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény kiterjesztését, valamint az új bankadó és a véglegesített kiskereskedelmi különadó - általános vitáját a parlament.
máj. 8
0:30
Közelgő szívműtétjéről vallott az ismert zenész (Blikk)
Dobos Attila három hétig volt kórházban még februárban, de nincs megnyugvása, ugyanis május közepén lesz egy komoly szívműtétje.
máj. 8
0:31
Változtattak a betegek, és egy dolognak nagyon örülnek a háziorvosok is (Infostart)
Hétfőn újraindult az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg szakellátás is az országban. Az elmúlt napok tapasztalatairól az Országos Alapellátási Szövetség elnökét, a járványügyi intézkedések lassú lazításáról az emberi erőforrások miniszterének a tanácsadóját kérdezte az InfoRádió.
máj. 8
0:31
Segítene Moszkvának a járvány ellen Donald Trump (Infostart)
Felajánlotta orvosi berendezések Oroszországba küldését a Covid-19-járvány elleni küzdelemhez Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali kollégájának, Vlagyimir Putyinnak csütörtöki telefonbeszélgetésük során.
máj. 8
0:31
Vízilabda: a szezon lezárását javasolják (Infostart)
A férfi és női klubokat tömörítő Liga a bajnokságok lezárását javasolja, a Magyar Vízilabda Szövetség hétfőn dönt.
máj. 8
0:31
Fejős Éva: „Többen olvasnak a karanténban” (Blikk)
Fejős Éva a karantén hatásairól mesélt a Blikknek.
máj. 8
0:34
Egészen szokatlan adományt kaptak az egészségügyi dolgozók (Infostart)
Országszerte 35 helyszínen mintegy 5000 adag feldolgozott vadhúst adományoznak az egészségügyi dolgozóknak a vadászok és a vadgazdálkodók - közölte az Agrárminisztérium.
máj. 8
0:35
Nem mindennapi fotó, ilyet még sosem lehetett látni a ferihegyi repülőtéren (Infostart)
Különleges kép készült a légikikötő betonján.
máj. 8
0:35
Brit kormány: már lehet gondolkodni a következő védekezési szakaszról (Infostart)
Ezzel együtt továbbra is nagyfokú óvatosságra van szükség, mivel a vírus még nem tekinthető legyőzöttnek.
máj. 8
0:35
Geszti Péter is megszólalt: ezt gondolja a zenészeknek járó támogatásokról (Blikk)
Korábban a Blikk is beszámolt a zenészberkekben dúló botrányról, amit az robbantott ki, hogy több népszerű, befutott és sikeres előadó is jelentkezett az EJI, illetve az Artisjus pályázatára, amelyek azért jöttek létre, hogy segítsék a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került előadókat, szerzőket, zenészeket. Az ügy kapcsán elsőként Majka fejtette
máj. 8
0:36
Egymillió aláírás gyűlt össze a nemzeti régiók védelmében (ProfitLine)
Összegyűlt az egymillió aláírás szerda este negyed tízkor a Székely Nemzeti Tanács (Sznt) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának ügyében, de továbbra is várják az aláírásokat - mondta Pesty László, az aláírásgyűjtés kampányfőnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
máj. 8
0:39
A munkaerőpiacon nem keresett embereket segíti a Máltai Szeretetszolgálat (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé vált, a munkaerőpiacon nehezen boldoguló embereknek indított segítő programot a Máltai Szeretetszolgálat. Az ingyenes szolgáltatásra jelentkezőknek online tanácsadást nyújtanak, segítségek adnak a megfelelő önéletrajz elkészítéséhez, és az állásinterjúkra is felkészítik őket- mondta az InfoRádiónak Kovács

Keresés