2020. május 26. kedd

máj. 26
6:35
Olaszországban folyamatosan csökken a fertőzöttek és a halottak száma (BorsOnline)
Ismét száz alá csökkent a halottak napi száma Olaszországban, ahol az utóbbi huszon
máj. 26
6:36
Ilyen hatással volt a hiteltörlesztési moratórium a lakosságra (ProfitLine)
A hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrás marad a lakosságnál és a vállalatoknál - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
máj. 26
6:39
Koronavírus: szájmaszkokban ünnepelték hőseiket az amerikaiak (Blikk)
Az Egyesült Államokban szájmaszkokban ugyan, de sok helyütt ünnepeltek az amerikaiak a háborús hősök emléknapján hétfőn.
máj. 26
6:39
Pesti úti idősotthon: Megtiltották az ápolóknak, hogy beszéljenek, kirúgással fenyegetik őket (Ripost)
Azonnal elbocsátják, aki beszélni mer az idős otthon dolgairól. Ezt közölték a Pesti úti intézmény dolgozóival, Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva. Még a Facebook bejegyzések cenzúrázását is elrendelték. Az otthonban azonban semmi nem változott, ma sem látják el rendesen a betegeket. Akiktől viszont elveszik a mobiltelefont!
máj. 26
6:42
Hajléktalanság helyett új esély a késve fizetőknek (Alternatív Energia)
Az előterjesztés szerint a fővárosi bérlakásokból jogerős bírósági határozat birtokában is csak akkor lakoltatható ki hátralékos, ha számára a minimális lakhatás biztosított.
máj. 26
6:42
Johnson: Június 15-én nyithatnak a boltok (Kripto Akadémia)
A nagyáruházaktól a kisboltokig az összes olyan üzlet működhet, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít.
máj. 26
6:42
Ma terjeszti be a kormány a 2021. évi büdzsé tervezetét (ATV)
A kormány ma terjeszti be az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét - jelentette be a pénzügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
máj. 26
6:42
Horvát válogatott játékost szerződtetett a Vasas (Sport365)
Ema Strunjak három évet játszott az olasz élvonalban.
máj. 26
6:42
Baromfiágazat: égető szükség lenne az exportra (Agrofórum)
„…Mindebből adódóan a szektor volumene is visszaesik. Lehet, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy nincs ezzel gond. Pedig van, hiszen, ha más országokban nem lesz kisebb a volumen, az a piac átrendeződését vonja maga után. Magyarul, pillanatok alatt átveszi a piacainkat az az ország, amely többet termel.” - Szabó Miklóst, a Tranzit Csoport alapító
máj. 26
6:42
Exatlon Hungary: „Jobban szeretném Dorcit a Döntőben látni” (Promotions)
A hétfői Exatlon Hungary-ben egy nagyon izgalmas Hármak Viadalát nézhettünk végig, amely során kiderült, melyik négy versenyzőnek kell kiállnia a keddi Dupla Párbajon.
máj. 26
6:42
Hiánypótló: már mobillal is vehető belépőjegy a szentendrei Skanzenbe (Mínuszos)
Végre okostelefonon keresztül is lehet belépőjegyet váltani a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és az skanzen együttműködési megállapodásának köszönhetően a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül is elérhetővé válik a belépőjegy digitalizált formája, így a látogatóknak nem kell sorban állniuk a jegypénztárnál – olvashat
máj. 26
6:45
A Fidesz illetékmentessé tenné a testvérek közötti öröklést (Privátbankár)
A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnökei az Országgyűlés elé.
máj. 26
6:45
Donald Trump: épp most hagytam abba (Infostart)
Donald Trump már nem szed hidroxiklorokint - ezt maga az amerikai elnök jelentette be egy jobboldali televíziónak adott hétvégi interjújában, amely hétfőn kapott országos nyilvánosságot.
máj. 26
6:45
Hongkong vezetője tagadja, hogy az új kínai törvény korlátozná a városban élők jogait (444.hu)
Mármint az a törvény, amit a fejük felett, Kínában hoztak, és amivel az árulást, elszakadást, lázongást és felforgatást büntetnék.
máj. 26
6:45
Íme a világ leghajlékonyabb nője - Elképesztő, mit művel a testével (Femcafe)
A lengyel táncosnőt a fél világ csodálja.
máj. 26
6:48
Illetékmentessé tenné a Fidesz a testvérek közötti öröklést, ajándékozást (Menedzsment Fórum)
A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnökei az Országgyűlés elé.
máj. 26
6:51
Fellélegezhetnek a katások? A jövő évi költségvetés alapján igen (Piac és Profit)
Közel negyedével emelkedhetnek a büdzsé bevételei 2021-ben a kisadózók befizetéséből.
máj. 26
6:51
Menetrendszerűen érkeznek a zivatarok (Háziállat)
Magassági légörvény alakítja a kontinens keleti felének időjárását a következő napokban, így a Kárpát-medencéét is. Záporokkal, zivatarokkal tarkított időre számíthatunk, még pünkösdkor is. Napközben ismét erőteljes gomolyfelhő-képződés várható néhány órás napsütéssel, a déli óráktól többfelé záporral, zivatarral. Területi átlagban nem, de intenzí
máj. 26
6:51
A WHO biztonsági aggályok miatt felfüggesztette a hidroxiklorokin tesztelését (444.hu)
Ez az a gyógyszer, amit Trump a saját bevallása szerint szed a koronavírus ellen.
máj. 26
6:51
Nyit a nyárra – Hazánkban a csodás Lexus LC kabrió! (Autónavigátor)
Visszatér lassan az eredeti körforgás az autós sajtó világába. Bár az élet szerencsére nem állt meg, egy valami nagyon hiányzott
máj. 26
6:53
Végre záporok öntözhetik a héten a földeket (Háziállat)
A múlt hétvégi hidegfronthoz kötődően érkezett csapadék mindenütt jól jött a növényzet számára. Sokfelé kissé enyhült a szárazság, bár a talaj felső fél méteres rétege még mindig jelentős területeken kritikusan száraz maradt. A héten többször is öntözhetik záporok a talajokat, de ezek jellegéből adódóan továbbra is lesznek területek, ahol fokozódik
máj. 26
6:57
Fejlesztésekkel egybekötött jutalékemeléssel segíti kisvállalkozói partnerhálózatát a Szerencsejáték Zrt. (HR Portál)
A Szerencsejáték Zrt. a munkahelyek megtartását kéri a támogatásért a értékesítő partnereitől.
máj. 26
7:00
Mintegy 15 ezer rohingját helyeztek karanténba Bangladesben (Képmás)
A fertőzések számának robbanásszerű növekedésétől tartanak Banglades déli részén, ahol több mint egymillió, Mianmarból érkezett rohingja menekült él.
máj. 26
7:03
Kóbor János: Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma (BorsOnline)
– Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, a
máj. 26
7:03
Délelőtt még süthet a nap, délutántól elered az eső kedden (Háziállat)
Délelőtt még hosszabb időre kisüthet a nap, majd a késő délelőtti, déli óráktól ismét erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
máj. 26
7:06
Kisvállalkozói partnerhálózatát segíti a Szerencsejáték Zrt. (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. bónuszjutalékot tartalmazó hálózatvédelmi és fejlesztési akciótervvel segíti a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került értékesítő partnereit, akiktől a munkahelyek megtartását, valamint a szolgáltatások színvonalának emelését kérik a támogatásért - mondta a társaság vezérigazgatója az MTI-nek nyilatkozva.
máj. 26
7:06
Lesz idén is békemenet, csak virtuálisan (ATV)
A Liget-projekt megmentése érdekében hirdet virtuális békemenetet Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).
máj. 26
7:06
Joli nénit utcára teheti a végrehajtó (BorsOnline)
Egy közel félmillió forintos számlatartozás mellett újabb pénzköveteléssel kell szembenéznie Szilágyi István özvegyének. Egy végrehajtó cég egy régi gázszámlatartozás miatt utcára juttathatja az özvegyet.
máj. 26
7:09
Jobb, ha nálunk az esernyő: ismét az egész országban figyelmeztetnek zivatarokra (Blikk)
Zivatarveszély miatt keddre is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
máj. 26
7:09
Keddi időjárás: lehet okunk panaszra (Háziállat)
A keddi időjárás sokszínűséget tartogat: lesz napsütés, zápor és erős szél is.
máj. 26
7:12
Hewlett Packard Enterprise: A vírus miatt a „felhőélményt” keresik a vállalatok (Márkamonitor)
Az informatikai beruházások volumenét nem tépázta meg a koronavírus-járvány, inkább azok fókuszában volt tapasztalható átrendeződés az utóbbi két hónapban – derül ki az adatközponti és hálózati informatikai megoldások terén hazánkban piacvezető Hewlett Packard Enterprise szakértői véleményéből. A vírus miatt egyre több vállalat keresi a biztonságos
máj. 26
7:12
Mi vár a magyar éttermekre? (KKV Magazin)
"A válság előtt is túlkínálat jellemezte a hazai vendéglátást, ez most sokszoros túlkínálatba fokozódott Budapesten az idegenforgalom és ez üzleti vendéglátás, rendezvények leállásával" - mondta a Dining Guide gasztronómiai szaklapnak adott interjújában Zsidai Roy üzletember.
máj. 26
7:12
Magányos aranylakodalom vár Szilágyi István özvegyére (Promotions)
Szilágyi István és özvegye, Humenyánszky Jolán a héten ünnepelnék 50. házassági évfordulójukat, vagyis az aranylakodalmukat.
máj. 26
7:15
Eltérő egyházi stratégiák a trianoni gyászünnepre (Alternatív Energia)
A katolikusok és az evangélikusok nem ellenzik, de nem is rendelték el, hogy templomaikban harangszóval emlékezzenek június 4-ére. A reformátusok viszont ezt kérik.
máj. 26
7:15
Trump már nem szed hidroxi-klorokint (Kripto Akadémia)
„Abbahagytam, épp most hagytam abba” – mondta egy interjúban az amerikai elnök.
máj. 26
7:15
Délután újabb zivatarok érkeznek (Háziállat)
Továbbra is megmarad időjárásunk változékony jellege. Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk és több alkalommal alakulnak ki záporok, zivatarok.
máj. 26
7:15
Tömegek vonultak az utcára Brazíliában, miközben tombol a járvány az országban (ATV)
Betiltotta a beutazást az Egyesült Államokba Brazíliából Donald Trump amerikai elnök. A Fehér Ház így akarja megakadályozni, hogy külföldiek további fertőzéseket hurcoljanak be Amerikába. Közben a dél-európai országokban tovább enyhítettek a korlátozásokon.
máj. 26
7:15
Az év végéig miniszteri engedéllyel vehetnek csak stratégiai vállalatot külföldiek (444.hu)
A hétfőn megjelent rendelet értelmében még vendéglátóhelyek, magánkórházak, építőipari cégek megvételéhez is miniszteri engedélyre lehet szükség.
máj. 26
7:15
Kiadták a figyelmeztetést: lecsap az ítéletidő Magyarországra (Pénzcentrum)
Zivatarveszély miatt keddre is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a késő délelőtti óráktól estig ismét bárhol várhatók...
máj. 26
7:15
Vége! Megerősítették, hogy szakított a Riverdale szerelmespárja, Cole Sprouse és Lili Reinhart (Joy)
Több hete annak, hogy először szárnyra kelt a pletyka, és úgy tűnik, már akkor hinnünk kellett volna a szóbeszédnek…
máj. 26
7:18
Koronavírus: megjött a kedd reggeli jelentés (Portfolio)
3771 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg. Ezzel 499 főre emelkedett az elhunytak száma, 1836-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1436 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti. 436 koronavírusos beteget ápoln
máj. 26
7:18
Ízelítőt kaptunk a vadonatúj Mercedes S-osztályból (Auto Pult)
Vadonatúj zászlóshajója esetén digitális és elektromos forradalmat is ígér a Mercedes-Benz, de természetesen vadonatúj formaterv is tartozik az újdonsághoz. Ebből, egészen pontosan az új luxusautó orráról kaptunk most ízelítőt, de a teljes premier sincs már messze.
máj. 26
7:18
Netanjahu ígéri, hogy a közeli hónapokban annektálja Ciszjordánia egyes részeit (Képmás)
Soha vissza nem térő történelmi alkalomnak nevezte azt a lehetőséget, hogy Ciszjordánia bizonyos területeit az országhoz csatolja.
máj. 26
7:18
Lóránt Károly: Metamorfózis: migránsból klímamenekült (Tiszta Jövő)
A déli határaink védelme az elkövetkező évtizedek állandósult feladata lesz, és erre így is kell felkészülnünk.
máj. 26
7:21
Majdnem kéthónapos mélyponton az új fertőzöttek száma Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Közel kéthónapos mélyponton stagnálni látszik a járvány magyarországi terjedése, hiszen hétfőhöz hasonlóan kedd reggelre is változatlanul 15 főnél mutatták ki a vírus jelenlétét.
máj. 26
7:21
3771 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 idős krónikus beteg (BorsOnline)
Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19)
máj. 26
7:21
Eltűnt egy férfi egy budapesti kórházból, segítsen megtalálni! (Blikk)
Eltűnt egy mezőkeresztesi férfi, a 25 éves Molnár Árpád.
máj. 26
7:21
Új hajszínnel hódít Palvin Barbi, villámgyorsan letarolta a netet (Femcafe)
A szupermodell újabb imidzsváltással lepte meg rajongóit.
máj. 26
7:24
3771 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma (WebBeteg)
Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3771 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 idős krónikus beteg.
máj. 26
7:24
Vizespólóban villantott mellbimbókat a hatalmas keblű szurkolólány (Ripost)
Kayla Moody nagy sportrajongó, a New England Patriots amerikaifoci-csapatának szurkolója.

Keresés