Jó egészségnek örvend és reménykedve tekint a jövőbe Szilágyi István (†82) özvegye, Humenyánszky Jolán (78), bár három hete szörnyű tragédiát kellett átélnie.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő állami szervezet havi rendszerességgel, pontos publikációt közöl arról, hogy melyik támogatott gyógyszerből hányat adtak el a gyógyszertárakban az adott hónapban. Nézzük, mit szedünk be marokszám, és mit gyógyítanak ezek a gyógyszerek.
Jó negyedévet zárt a Target, az Egyesült Államok egyik jelentős, élelmiszereket is árusító, kiskereskedelmi lánca. A vállalat 59 centes egy részvényre jutó eredményt ért el a negyedév során, ami 19 centtel veri az elemzői konszenzus várakozását.
Már 1392-en regisztráltak a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra, az aktív felhasználók száma 910 – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa vasárnap online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert rendőr alezredes ismertetése szerint szombaton 1
Élvezi az apaszerepet Vajda Attila (37)! Peking olimpiai bajnok kenusának, aki a 2008-as játékokon C1 1000 méteren diadalmaskodott, március 27-én, tehát a karantén ideje alatt született meg a kislánya, Hanga Véda.
A dalmata folt az utóbbi idők egyik legtrendibb mintája, így érthető, hogy egyre többen ezzel díszítik az otthonukat. Neked is nagyon tetszik, de eddig nem tudtad, hogyan kezdj neki? Akkor most üdvrivalgásban törhetsz ki, ugyanis eláruljuk, hogyan lehet dalmata mintás a falad..
Huu ez nem volt hétköznapi film... Szóval elég gyenge lett. A történet maga jó, a film rendezése, forgatókönyve szerintem gyenge. Mindenbe belekapnak, főleg az érzelmek terén, és végül nem egy apokali...
Szombat este sörökkel megpakolva indult törzshelyére Petics Kristóf. Az újfehértói vízpartról aztán nem tért haza, ezért édesanyja indult keresésére. A Ripost drámai részleteket tudott meg a fiatal tehetség tragédiájáról.
A Continental alkalmazottai világszerte összefognak a koronavírus-járvány terjedésének és következményeinek megfékezése érdekében, és különféle kezdeményezéseken keresztül nyújtanak testre szabott segítséget, többek közt egyéni védőeszközök gyártása révén. Most, hogy a társadalmi távolságtartás már a mindennapi élet részévé vált, saját ötleteket os
A járvány miatti korlátozások enyhítésének köszönhetően újra látogatható a Hortobágyi Nemzeti Park több szabadtéri látványossága. A munkatársak két hónapot töltöttek turisták nélkül. A kényszerpihenőt arra használták, hogy amit lehetett, rendbe tettek. A látványosságok egyelőre korlátozásokkal látogathatók.
Kína ellenzi a Huawei Technologies tevékenységét korlátozó újabb amerikai szankciókat, és minden szükséges lépést meg fog tenni a kínai vállalatok jogainak védelmére – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a minisztérium közlésére hivatkozva arról tudósított, hogy Kína felszólította az Egyesült Államokat, “a
Borzasztó az a kegyetlenség, ahogy 3 fiatal férfi meggyilkolt két fiatalembert a budapesti Deák téren pénteken. De nem csak a késelő, Cs. Krisztián volt már korábban is hírhedt, hanem két társa, a vele egy albérletben lakó testépítő ikrek is.
A most induló Telekom Hello Biznisz Klub egy olyan szakmai közösségi kezdeményezés, amely a klubba belépő kis- és közepes vállalkozásoknak biztosítja a digitális tudást, az online megjelenési lehetőséget és új partnerséget a digitalizációban és a vírus okozta változó világban.
A kezdeti sokk után magukhoz tértek a kiszállításra is vállalkozó boltláncok: immáron a legtöbb üzletben korlátozások nélkül lehet online rendelni. Az Auchan elárulta, mennyivel bővültek a kapacitások, a Spartól pedig megtudtuk, hogyan...
Még a 2019-es év végén olvastam egy cikket arról, hogy mely horrorfilmekre lesz érdemes figyelni a 2020-as év során, és azok közt megtalálható volt jelen filmünk is. Nos, több szempont miatt is gondol...
Csökkenő tőkearányos megtérülés és csapnivaló hatékonyság mellett néz szembe a tavaly 499 milliárdos profitot elérő hazai bankszektor a koronavírussal. A bankok kamatbevételeinek közel 9%-a érkezik a járványnak közvetlenül kitett, további 23%-a a közvetetten kitett vállalati és lakossági ügyfelektől, tömeges bedőlésük pedig nemcsak bevételkieséssel
A lakáshitelesek fele továbbra is fizeti a tartozását, biztonságra törekedve a legnagyobb vagyonelemük védelme érdekében. Népszerűek az olcsó, alacsony kamatozású személyi hitelek, ezek törlesztője viszont többszörösére nőhet januártól - hívta fel a figyelmet az adószakértő.
A cégbíróság bejegyezte a Bizalmi Befektető Kft.-t, amelynek elnevezése arra utal, hogy a társaság bizalmi vagyonkezeléssel foglalkozik majd. E bizniszben jelenleg idehaza másfél tucat társaság utazik. Közülük a leghíresebb a TV2-őt birtokló Abraham Goldman, amely a Takarék-vezér Vida József tulajdona, de van ilyen cége jó barátja, s a Takarék-MKB
A Covid-krízis utáni üzleti megerősödéshez dolgozott ki együttműködési programot és speciális hirdetési csomagokat a Ringier Axel Springer Magyarország (RAS), a Blikk, a Blikk.hu, a Kiskegyed, a GLAMOUR, számos tv-műsorújság, magazin, illetve online médiafelület kiadója. Azok a kkv-k, amelyek az Újrakezdők névre keresztelt akció ideje alatt hirdetn
A járvány sújtotta gazdagabb államok vaskos gazdasági mentőcsomagokat állítottak össze annak érdekében, hogy a járvány lecsengését követően a gazdasági élet mihamarabb visszatérjen a korábbi kerékvágásba. A tűzoltás elmúltával viszont óriás adóssághegy marad, amelynek kezelése komoly kihívással járhat.
Nemcsak Budapesten drágultak jelentősen az ingatlanok 2003 óta, de az összes vidéki megyeszékhely árai is felfelé kúsztak az elmúlt 16 évben – bár ahogy a fővárosi kerületek esetében, a vidéki nagyvárosoknál is jelentős eltérések vannak az emelkedés mértékében. A hosszú évekig első helyezett Győrt sikerült Debrecennek leelőznie, túllépve a 400 ezer
Hátborzongató kalandban volt része egy kisfiúnak az olaszországi Trentinóban. A gyerek éppen kirándult a családjával, amikor egy hatalmas medvével találta magát szembe a bozótosban. A kisfiú megőrizte a lélekjelenlétét, így el tudta kerülni a tragédiát. Mint később elmondta: nagyon is szerette volna, ha találkozik egy igazi medvével, így ez volt él
Kristóf szombat este sörökkel a hóna alatt indult el az újfehértói vízpartra, ami a törzshelye volt. Miután másnap reggel nem tért haza, édesanyja a keresésére indult.
Donald Trump már nem szed hidroxi-klorokint – ezt maga az amerikai elnök jelentette be egy jobboldali televíziónak adott hétvégi interjújában, amely hétfőn kapott országos nyilvánosságot.
Donald Trump már nem szed hidroxi-klorokint - ezt maga az amerikai elnök jelentette be egy jobboldali televíziónak adott hétvégi interjújában, amely hétfőn kapott országos nyilvánosságot.