Kásler Miklós megkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tekintsék át a magyar egészségügy struktúráját, és esetleges átalakítását - ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere mondta el az általa indított beszélgetős műsor, a Miniszteri percek második részében.
Két és fél hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai, a vendéglők, a szállodák, a strandok, a múzeumok és újra látogathatók a kórházak és az idősotthonok.
Az Európai Unióval folyó egyeztetések alapján az állami mentőcsomag feltétele lehet, hogy a Lufthansának 2023-ig mind a 9 milliárd eurós állami segítséget vissza kell fizetnie.
Lapértesülések szerint a kormányzat újragondolná a kínai szállító részleges korlátozását az 5G hálózati infrastruktúra kiépítésében, és az újabb tervek szerint 2023-ig nulla százalékra csökkentenék a Huawei részesedését a beszerzésekben.
Az évek óta tempós növekedésben lévő magyarországi lízingpiac az első negyedévben a koronavírus-járvány miatt megtorpant - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az Mti-vel.
Letartóztattak egy férfit hétfőn Tokióban, aki a vizesárkot átúszva, majd az ablakon átmászva illetéktelenül behatolt a palota látogatók elől elzárt kertjébe - közölte a japán rendőrség.
Május utolsó hetében csapadékosabb lesz az időjárás. A napsütés mellett többször is várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden.
Jelentős változásokra lehet számítani az irodapiacon a következő hónapokban, a bérlők ugyan lassan ismét birtokba veszik a létesítményeket, de új igények merülnek fel. Az irodaházak üzemeltetői számára a várható válság és az új elvárások miatt minden eddiginél fontosabbá válhatnak a hatékonyságot növelő intelligens megoldások.
Görögország a koronavírus-járvány elleni két hónapos küzdelem után újraindította a menetrend szerinti komp- és légi közlekedést a szigetein hétfőn; megnyitottak a kávézók és éttermek is.
A 21. hét hétvégéjén életét vesztette Petics Kristóf, aki még 2016-ban szerepelt az X-Faktorban. A 21. hét hétvégéjén, vasárnap elhunyt Petics Kristóf, az X-Faktor korábbi sztárja, akinek anno távoznia kellett a műsorból....
Egyre több felé bukkannak fel patkányok a nagyvárosokban, figyelmeztet az amerikai járványügyi hatóság. A CDC szerint a rágcsálók ráadásul már a nappali órákban is láthatóak.
Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást - közölte az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Kibertámadásnak esett áldozatul az EasyJet repülőtársaság. A cég által nagyon kifinomultként leírt támadás alatt kilencmillió korábbi utas adatait lopták el az EasyJet szervereiről.
A 21. hét hétvégéjén életét vesztette Petics Kristóf, aki még 2016-ban szerepelt az X-Faktorban. A 21. hét hétvégéjén, vasárnap elhunyt Petics Kristóf, az X-Faktor korábbi sztárja, akinek anno távoznia kellett a műsorból....
Különleges játékba kezdett Müller Péter Sziámi: egy éven át mindennap megír egy dalvázlatot, amit aztán bárki szabadon kidolgozhat. Az eddigi tapasztalatokról mesélt.
Átmeneti házirend elkészítését ajánlja az óvodáknak a Nemzeti Pedagógus Kar a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályok betartásának figyelembevételével. A kar honlapján hétfőn közzétett, az MTI-hez is eljuttatott...
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint az elmúlt három hónapban bebizonyosodott, hogy az ellenzék azért drukkol, hogy ne legyen eredményes a járvány elleni védekezés.
A miniszterelnök szerint a Jobbik munkáját minősíti az, hogy "a veszélyhelyzetben nem számíthat rájuk az ország, ezért már zsugorülésben vannak". Orbán felszólalásában arról is szót ejtett, hogy a Jobbik logója és a frakciója is zsugorodik.
Mikor máskor, ha nem pénteken, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere részleges szerződéskötési tilalmat rendelt el minden egészségügyi intézményben, amely az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kötelékében áll. Az, hogy a kórházparancsnokok orvosszakmai kérdésekbe nem szólhatnak bele, megdőlni látszik.
Minden évben átlagosan 290–650 ezer ember életét követeli a szezonális influenza világszerte – a koronavírus miatt idén ez a szám jóval alacsonyabb lehet, derül ki a Nature tudományos szaklap cikkéből.
Ausztria, Svédország, Dánia és Hollandia, az önmagukat takarékos négyeknek nevező országok nem támogatják az 500 milliárd eurós európai uniós alap felállítását, ami a koronavírus járvány gazdasági hatásait lett volna hivatott kezelni.
A hidroxi-klorokin egy a korábbiaknál jóval több személyre kiterjedő vizsgálat szerint is megnöveli a kórházban ápolt COVID-19-betegek halálozási kockázatát. Az említett szer ugyanakkor bizonyos kórok (malária, lupusz, artritisz) esetén, célzottan alkalmazva, nemcsak hatásos, de biztonságos is!