A jogvédő szervezet szerette volna megnézni az iratot, amelyben a tárcavezető rendelkezik a kórházi ágyfelszabadításokról, az Emmi azonban elutasította a kérést.
A tízezret közelíti a vizsgaszervezési tevékenység május 11-i újraindulása óta országszerte valamilyen kategóriában közlekedési vizsgát tevők száma. Bár a résztvevők csak korlátozott számban jelenhetnek meg a helyszíneken, a veszélyhelyzet...
A Jobbik politikusa Facebook-oldalán közölte: egy hete azzal a feltétellel fogadta el a felkérést, hogy a posztot most betöltő Sneider Tamás nem várja el tőle a jelölés visszautasítását, a személycsere pedig "nyugodt körülmények között, az Országgyűlésben kialakult rutinnak megfelelően lesz megoldható".
Több táborszervező, összesen több mint 60 év táboroztatási gyakorlattal a hátuk mögött összegyűjtötték azokat a javaslatokat, amelyeket minden táborszervező figyelmébe is szeretnének ajánlani. Magyarország nagy táborszervezői...
A bíróság hétfőn azt mondta ki, hogy ha a tulajdonos kéri, a Volkswagennek vissza kell vásárolnia az autót, de a vételár megállapításakor figyelembe kell venni a jármű által megtett kilométereket.
Új operatív vezetőt neveztek ki az SAP magyar fejlesztőközpontjának (SAP Labs Hungary) élére Nyers Balázs személyében. A szakember 2007 óta dolgozik az SAP kötelékében, vezetői tapasztalata mellett szerteágazó technológiai ismereteire fog támaszkodni új megbízatása során.
Zbigniew Boniek, a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) elnöke arra kérte Mateusz Morawiecki miniszterelnököt: engedélyezze, hogy szurkolók is lehessenek a stadionokban a szezon folytatásában.
Nagy változásokat hozott a koronavírus az elmúlt két hónapban a bérlők és a bérbeadók viszonyában. Gyakran egymásnak ellentétes érdekek feszültek egymásnak, miközben sokan próbáltak egy egészséges kompromisszumot kialakítani az iroda és a kiskereskedelmi piacon egyaránt. A helyzet azonban még nem oldódott meg: hogyan fogunk visszatérni az irodába?
A koronavírus egyik következményeként sok ismert sportoló költözött át Youtube-ra vagy Instagramra, hogy a kiéhezett rajongókkal továbbra is kapcsolódni tudjon. És hogy pénzt keressen.
Lengyelországban az utóbbi huszonnégy óra alatt egy haláleset sem történt a koronavírus-járvány miatt, az új fertőzések többségét pedig a szilézai bányavidéken kialakult gócban jegyezték fel hétfőn. A varsói kormány a korlátozások további feloldására készül.
Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden. A kormánymegbízott a sajtótájékoztatón azt mondta: Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, s ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülé
Az Emmi minisztere közölte: egész életében köti a hippokratészi eskü, melynek egyik mondata, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény. Ennek a szellemében mentek ki a miniszteri utasítások, melynek alapgondolata az volt, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli.
Zűrzavar és káosz uralkodott el az indiai nagyvárosok repülőterein, miután újraindították a belföldi légi forgalmat hétfőn, két hónappal a koronavírus-járvány miatt elrendelt zárlat után.
A Volkswagennek fizetnie kell azoknak, akik a társaság dízelbotrányában érintett automodelljeiből vásároltak - így határozott egy ügyfél keresete alapján a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) hétfőn.
Meghibásodott egy váltó a Nyugati pályaudvaron, ezért fennakadásokkal közlekednek bizonyos vonatok hétfő délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
A magyarországi gazdálkodók csaknem 170 ezer egységes támogatási kérelmet nyújtottak be május 15-ig a Magyar Államkincstárhoz, ezen belül több mint 113 ezret a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével adtak be. Az érintettek a mostani nehéz helyzetben több százmilliárd forintnyi támogatáshoz juthatnak - közölte a kamara.
Alig nyolc perc leforgása alatt kellett levezetnie egy szülést a Készenléti Rendőrség két rendőrének, Alexandrának és Benjáminnal. A fiatal zsaruk a villamosmegállóban segítettek világra egy csecsemőt.
Vuhanban, a koronavírus-világjárványt elindító kínai nagyvárosban 6,5 millió nukleinsavtesztet végeztek a lakosságon május 14-e és 23-a között, hogy kiderüljön, kik a hordozói a kórokozónak - adta hírül hétfőn a helyi egészségügyi hatóság.
Schmuck Erzsébet a zöld munkahelyek létrehozásáról kérdezte a miniszterelnököt a parlamentben. Orbán szerint Palkovics László is ilyenekről szokott beszélni.
Az ezer győztes több mint százmillió forint értékben kapott táblagépet, valamint egy meghatározott, aktuálisan ingyenesen elérhető adatmennyiséget tartalmazó Sim csomagot.