Hazai nagybankok tapasztalatai szerint továbbra is élénk a kereslet a babaváró hitel iránt, amelynek igénybevételét a jogszabályok az elmúlt hetekben tovább könnyítették. Fontos változás például, hogy míg korábban a gyermek születése akkor jelentette a babaváró kölcsön teljes futamidőre szóló kamatmentességét, ha a gyermek a hiteligénylés után szül
Nagyot esett az olaj ára pénteken, miután Kína nem jelölt ki GDP növekedési célt 2020-ra, ezzel pedig aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus miatti gazdasági visszaesés korlátokat szab majd az olaj keresletének a világ második legnagyobb olajfelhasználó országában.
Az ügyvédek szerint legalább másfél évig nem találkozhat Szilágyi István özvegye a fiával. Ennyi ideig tart majd várhatóan Sz. Péter megfigyelése és a tárgyalássorozat, amelynek végén ítélkeznek felette.
A konkurencia területi képviselőjeként kezdte, mára maga is piaci tényezővé vált céget igazgat. Dávid Tamás, a Keleti Agrár Kft. ügyvezetője útját a nulláról elért ugrásszerű sikerek, a folyamatos felfelé váltások, és végül a saját cég felfuttatása szegélyezik. A most is csupán 37 éves üzletember a műtrágyakereskedelemben elért pozíciójának stabili
Az MSZP politikusa közösségi oldalán azt írja, elfogadhatatlan, hogy a források megvonásával is meg akarják törni az ellenzéket. Úgy fogalmaz: "az Állami Számvevőszék elnöke ne pártkatona legyen és ne pártpolitikai utasításokat kövessen!"
A köztársasági elnök nagykövetté nevezte ki Mile Lajos volt képviselőt, jelenlegi kolozsvári főkonzult. Az még nem derült ki, hogy hol fogja vezetni a magyar külképviseletet.
A Bentley a legszebb egyedi autóépítői hagyományait kívánja feleleveníteni elsőként a Bacalarral, amely a személyre szabhatóságot és az egyediséget még egy szinttel magasabbra emeli. Ennek szemléltetésére volt egy online pályázat, ahol egyedi összeállításokat lehetett közzétenni - a gyártó pedig ebből emelte ki a szivárvány színű megoldást, amely g
A világ energiaigényének visszaesése felülmúlta a 2008-2009-es válság hatásait, de még az I. és a II. olajválsággal kapcsolatos visszaesés mértékét is - jelentette ki Nagy Zsuzsa a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai online konferenciáján.
Soron kívüli tájékoztatást kér Karácsony Gergely főpolgármestertől a Széchenyi lánchíd felújításáról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, és személyesen is áll a főpolgármester rendelkezésére a helyzet tisztázása és megoldása érdekében.
Nem marad el az idei Farmer Expó, a szervezők háromszáz kiállítót és harmincezer látogatót várnak augusztus 18-21. között a Debreceni Egyetem (De) Böszörményi úti campusára...
Radikális, és a gazdáknak nem feltétlenül tetsző irányt vehet a következő 10 évben az Európai Unió agrárpolitikája. Az Európai Bizottság vissza akarja szorítani a növényvédő szereket és bátorítani a biogazdálkodást. A Covid-19 járvány azonban árnyalhatja a képet.
Az OTP Bank Ligában a címvédő és listavezető Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent, míg a Magyar Kupában az elődöntők első felvonásait rendezik meg.
A dubai vállalatvezetők 70%-a arra számít, hogy cége be fog csődölni a következő hat hónapban – derül ki az Egyesült Arab Emírségek kereskedelmi minisztériumának felméréséből.
A miniszterelnök pénteki rádiós interjújában kijelentette, hogy a nyugatiaknál eddig eredményesebben, jobban védekeztünk, de a veszély nem múlt el, a készültséget fenne kell tartani. A baloldal a sok okoskodás után megszégyenülve elkulloghat.
Az elmúlt hetekben gyorsan visszarendeződött ta benzin és a gázolaj ára - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kihirdetését követően a családtámogatási rendszer több elemén is változtatott. Az intézkedéscsomag részeként számos ponton könnyítették a Babaváró kölcsön igénylésének feltételeit. A könnyítések célja, hogy a járvány miatt átmenetileg bajba került fiatal házaspárok a jövőben se essenek
Komoly keresletnövekedést jelenthet az elektromos autók piacán az új elektromos autóvásárlási támogatás. Bár ez csak a tisztán elektromos autókra vonatkozik, de érdemes a vevőknek megvizsgálni, a hibrid autók vásárlását is.
Álprofillal, egy gyereken keresztül próbálta megszerezni egy édesanya bankkártya-adatait egy internetes csaló. A szakértő szerint, ha kikerülnek az adataink, nagy bajban vagyunk.
Több mint tíz éve a legnagyobb mértékben csökkent az orosz ipari termelés idén áprilisban, amikor a koronavírus miatt egész hónapra gyakorlatilag leállt a gazdaság, a lakosságot kényszerszabadságra küldték.