A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a kiútkeresés egyik főszereplője az innováció lehet – jelentette ki Jósvai János a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szakmai online konferenciáján megtartott előadásában. A Széchenyi István Egyetem Járműgyártási Tanszékének vezetője egyben kiemelte, hogy bízik abban, hogy ebb
Tavaly mintegy 250 milliárd dollárt osztottak szét osztalék vagy részvény-visszavásárlás formájában részvényeseik között a globális szinten jelentős bankok. Ettől idén a koronavírus-járvány miatt tartózkodniuk kellene – hívta fel a figyelmet a Financial Timesban az IMF vezérigazgatója.
Budapest nagyon vidámnak tűnik most, és vidéken sincs ez másként, de a veszély nem múlt el. Eddig az otthonmaradás volt a fő üzenet, most pedig a védőtávolság – mondta a miniszterelnök.
A konkurencia területi képviselőjeként kezdte, mára maga is piaci tényezővé vált céget igazgat. Dávid Tamás, a Keleti Agrár Kft. ügyvezetője útját a nulláról elért ugrásszerű sikerek, a folyamatos felfelé váltások, és végül a saját cég felfuttatása szegélyezik. A most is csupán 37 éves üzletember a műtrágyakereskedelemben elért pozíciójának stabili
Egy folyamatosan frissülő, munkaerőigényt mutató adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését a járványhelyzet ellenére is munkaerőhiányos állami vállalatoknál - értesült a Magyar Nemzet.
A Pákolicz Attila tulajdonos-ügyvezető által irányított Solutions a vállalati és termékkommunikáció mellett szervezet- és üzletfejlesztéssel, illetve felsővezetői kommunikációs tanácsadással foglalkozik. Az ügynökség magyar start-upoknak – például a világ első okoshotelét megnyitó TMRW Hotelsnek –, KKV-knek és többek között olyan nemzetközi cégekn
Mérsékelt eséssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, miután tovább fokozódott a feszültség az USA és Kína között, ezúttal Hongkong volt a kereszttűzben, hiszen a kínai parlament a pénteki ülésen hoz határozatot egy, a hongkongi nemzetbiztonságról szóló tervezetről. Ázsiában nagyot estek az indexek többek között azért, mert Kína az idei évre nem
Még mindig folyamatosan nő világszerte a koronavírus okozta igazolt megbetegedések száma, jelenleg 4,9 millió embernél igazolták a fertőzést. A kezdetektől gyors ütemben elindult a vírus elleni terápiák, illetve megelőzésre alkalmas védőoltások fejlesztése és tesztelése.
Tovább javultak áprilisban az Apple értékesítései Kínában, miután szépen lassan újranyitottak az üzletek és újraindult az élet, az eladásokat segítette az is, hogy a vállalat a múlt hónapban piacra dobott egy olcsó iPhone-t – írja a CNBC.
A Magyar Telekom kétmillió ponton épített gigabites elérést optikai és kábelhálózatán, vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások negyven százaléka számára képes gigabites sávszélességet kínálni – közölte a távközlési vállalat. A társaság 2015 és 2019 között 246 milliárd forintot költött Magyarországon a mobil- és vezetékes hálózatai infrastr
„Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk” – így reagált a Népszava kérdésére Kósa Lajos Fidesz-alelnök, akit azért kerestek meg, mert immáron az ügyészség is konkrétan megnevezte azt a két jogszabályt, amit szerintük Simonka lobbizott ki magának 2016-ban a Fidesz frakciónál.
Hiába várták a kórház koronavírus-osztályának ápolói a 180 százalékos bért, áprilisi munkájukért a legtöbbjük lehetetlenül kevés fizetést kapott - írja a 24.hu.
Nem szeretnénk az ördögöt a falra festeni, de nagyon úgy néz ki, hogy idén nem kap McLaren Edition-t a OnePlus 8 széria. A OnePlus és a McLaren már több mint két éve lépett partnerkapcsolatra egymással. Ennek köszönhetően érkezett meg 2018 decemberében a OnePlus 6T McLaren Edition, majd közel egy évvel később a OnePlus 7T Pro
Véget érnek az RTL Klub karanténos műsorai, a Made in Karantén, és a Maradj haza magadnak, de befejeződik a Mellékhatások első évada is, és elindul a csatorna nyári műsorrendje.
Hiába nem zárták le a svéd gazdaságot a koronavírus miatt, a bankok készülhetnek arra, hogy nagyon komoly hitelveszteségeket szenvednek el – figyelmeztet a svéd jegybank, a Riksbank a napokban kiadott stabilitási jelentésben.
Este már felhívtuk rá a figyelmet, hogy kulcsfontosságú szinten billeg a forint az euróval szemben és ha lefelé átjut a 348-as szinten, akkor akár 340 közelébe is erősödhet, de a péntek délelőtti fejlemények alapján úgy tűnik: a másik irányba dőlt el a kérdés. Esni kezdett ugyanis a forint a kéthavi csúcsról, illetve erről a 348-as fontos technikai
Május végétől a magyarok előtt is teljesen kitárja kapuit Horvátország, a járvány végét azonban még nem hirdeti ki. Tegnap Görögország jelentett be hasonló intézkedést. Nemzetközi összefoglalónk következik.
Sokkal kevesebb számla keletkezett 2020 első negyedévében, mint az előző év hasonló időszakában – derül ki a Bisnode friss adataiból. Mind darabszámban mind értékben a felére esett a számlaforgalom. A szállítók szűkebbre szabták a fizetési határidőt, de a számlafizetési késedelmek mértéke ettől függetlenül csökkent. Csongrád megyében a számlák érté