A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - közölte az Innovációs és Technológiai Mi
Eltérően értékelték az InfoRádiónak nyilatkozó érdekképviseletek a kormány által hétfőn bejelentett új, 80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási programot.
A vírusnak (túlélésének) mekkora az esélye szabad levegőn? - találgatják kutatók. Mekkora annak valószínűsége, hogy vírus kerül rám (szervezetembe) a szabadban? - latolgat a sok hetes bezártság miatt különben is ideges ember. Biztonságos-e a tengerben, medencében fürödni, vagy a tenger, folyó partján sétálni egy halálos pandémia idején? Mehetek-e n
A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - közölte csütörtökön az Innovációs és Tec
350 körül kezdi a csütörtöki kereskedést a forint az euróval szemben, továbbra sem lehet kijelenteni, hogy meggyőzően áttörte a lélektani határt. Várhatóan a következő napokban is ez a küzdelem határozza majd meg a forint piacát, ha sikerülne tartósan 350 alá mennie, akkor nyílhatna meg tér komolyabb erősödésre.
Csányi Tamás jobbikos parlamenti képviselő érdeklődött arról Polt Péter legfőbb ügyésznél, mi történt Boldog István kétpói házában május 12-én – amikor a korábbi hírek szerint házkutatást tartottak a politikus otthonában, és bizonyítási eszközöket foglalt le tőle az intézkedés során –, illetve a politikus gyanúsított-e - szúrta ki a Népszava.
Az MNB tízmillió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. E. R. Zoltán egyebek közt egy prémium kategóriás tőzsdei részvényre vonatkozóan adott – az indikatív árat jelentősen befolyásoló – megbízást, amelyet még a tényleges kereskedés előtt visszavont
A teljes kapacitást biztosító normál menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok az érettségi után is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Jelentősen emelkedtek az áprilisi történelmi mélypontról az európai beszerzési menedzserindexek, de még mindig a gazdaság komoly visszaesését jelzik előre – derül ki a csütörtökön közölt előzetes adatokból. Egyelőre úgy tűnik, hogy az elbocsátások miatt elsősorban a magánszektor szenvedi meg a jelenlegi válságot, és ez hátráltatja a kilábalást is.
Jelentősen emelkedtek az áprilisi történelmi mélypontról az európai beszerzési menedzserindexek, de még mindig a gazdaság komoly visszaesését jelzik előre – derül ki a csütörtökön közölt előzetes adatokból. Egyelőre úgy tűnik, hogy az elbocsátások miatt elsősorban a magánszektor szenvedi meg a jelenlegi válságot, és ez hátráltatja a kilábalást is.
A Nissan és az Italdesign együttműködésének köszönhető a GT-R50 megjelenése. Az újdonságot még március elején, Genfben mutatták volna be, de az élet közbeszólt. A korábban megjelent képekhez képest eltérés, hogy az első vevőknek szánt autón kékeszöld fényezést látunk, amit az első és hátsó rész feketesége foglal keretbe.
A koronavírus miatt kialakult helyzet sebességváltásra késztette az online kereskedelmet. De mi várható a járvány lecsengését követően? Ezt mutatja be a GKI Digital elemzése.
Jövő hónap közepétől ismét várja a turistákat Görögország, hogy megmentse a gazdaságát. Globálisan a diagnosztizált fertőzöttek száma átlépte az ötmilliót. Nemzetközi összefoglalónk következik.
Megnőtt a gyermekfelügyeletre és házimunkára fordított idő, amióta a koronavírus miatti kijárási korlátozásoknak köszönhetően sok szülő otthonról végzi a munkáját. Különösen a dolgozó anyukák munkája lett ezzel halmozottan több – írja a Bloomberg.
Ha igazak a francia hírügynökségi jelentések, a rajongók számára szomorú lépésre kényszerülhet a Renault. Összesen négy gyár bezárását és több modell kifuttatását tervezi a francia gyártó, amivel nagyjából 2 milliárd eurós megtakarítást érhetnének el. Az értesülések szerint a Dieppe-i Alpine gyár is felszámolásra kerülhet, ami pontot tehet a csupán
Szemünk láttára változott meg a kereskedelem megszokott rendje, trendje az elmúlt hónapokban. A koronavírus-járvány hatására számottevően élénkült az online kereskedelem Európa-szerte, melynek hatása a korlátozások enyhítése után is megmarad.
Thomas Bach, a NOB elnöke szerint ha a koronavírus-járvány miatt jövőre sem lehet megrendezni a tokiói nyári játékokat, akkor később már nem is fogják.
A leadás utolsó óráiban meghibásodott a rendszer, ezért tolták ki a határidőt. Csütörtök éjfélig még megtekinthetők, módosíthatók, jóváhagyhatók az szja-bevallási tervezetek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA rendszerében...
Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett - hivatásos, szerződéses vagy tartalékos - katonára - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádióban.
A világbajnok Bátori Bence és Bedő Krisztián mellett két szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázóval erősítette meg keretét az A-Híd VasasPlaket csapata.
Csütörtök éjfélig még megtekinthetők, módosíthatók, jóváhagyhatók az szja-bevallási tervezetek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA rendszerében – írta a hvg.hu megkeresésére az adóhatóság.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint az Országgyűlés egy későbbi időpontban tárgyalja az egyszer használatos műanyagok betiltásával kapcsolatos törvénymódosítási javaslatot. Mint ismert, a tárca által múlt héten a parlament elé beterjesztett törvényjavaslatot a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden