– Újra egy munkahelyen dolgozik Janza Kata (47) és kedvese, Pesák Ádám (25). A színésznő a napokban ismét Mátyás Ildikó bőrébe bújik, hogy visszatérjen a Barátok köztben a képernyőre.
Szilágyi István felesége, Jolika néni május 3-án szemtanúja volt, hogy fia rátámadt és egy kalapáccsal meggyilkolta az édesapját. Bár az asszony terhelő vallomást tett a rendőrségen, mégsem tud haragudni a fiára. Meggyőződése, hogy Péter megbánta szörnyű tettét, így azt szeretné, ha a temetésen is együtt búcsúztathatnák a legendás színészt.
Közel fél éve egy forint bevétele sincs Bódi Gusztiéknak, thaiföldi nyaralásuk után ugyanis beköszöntött a karanténidőszak. Pénteken azonban már nagyszabású hajós bulival kezdenek a Dunán.
Az utolsó Végjáték és női Párbaj után kialakult az Exatlon Hungary második évadában Döntős mezőnye. Innentől kezdve megszűnnek a csapatversenyek, mindenki önmagáért küzd.
Két külföldi orvostanhallgató alapított Pécsett egy egyetemi bandát, ami olyan léptékkel fejlődött, hogy a rendelők helyett ma már csak a színpadon találkozhatunk velük. A Mongooz and the Magnet pár év alatt nemcsak hazánkban, hanem az egész világon sikeres lett, olyannyira, hogy idén ázsiai és orosz turné várt volna rájuk. A példátlan karrierútról
Ellopták a keresztet az egykori kenukirály sírhelyéről, ahová március 3-án eltemették a rákban elhunyt kétszeres olimpiai ezüst- és egyszeres bronzérmes legendát – írja a Blikk
Évek óta nem volt fodrásznál Szilágyi István özvegye, de most, a férje temetésére készülve rendbe hozták a frizuráját. Joli néni már az idejét sem tudja, mikor látta magát tükörben, ezért csak most döbbent rá, hogy hófehér lett a haja.
Május 19-én ünnepelte Meghan Markle és Harry herceg a 2. házassági évfordulóját - hihetetlen, hogy így repül az idő! Azóta az is kiderült, mivel lepték meg egymást a szerelmesek.
Akármennyire hihetetlen is, de egy teljes év eltelt azóta, amióta bemutatták a Trónok harca utolsó, 8.évadának befejező részét - ám vannak dolgok, amiket a legnagyobb rajongók máig képtelenek feldolgozni...
A Blikk információi szerint a Debreceni Ítélőtábla elnöke soronkívüliséget rendelt el, ami azt jelenti, hogy a végzéstől számítva bármikor kitűzhetik a másodfokú tárgyalás időpontját.