3641 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 473 főre emelkedett az elhunytak száma, 1509-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1659 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 46%-a budapesti. Az aktív fertőzöttek harmada,
Az álláskeresők száma áprilisban 26,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 330 700 álláskereső szerepelt.
Újabb lépést tett a K&H, amellyel még gördülékenyebbé, kényelmesebbé válik több hiteltípus igénylése a járványhelyzetben. Mindössze a szerződés aláírásához kell a személyes jelenlét, minden más teendőt elektronikusan, telefonon intéz a bank, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor az ügyfélnek több alkalommal is szükséges volt megjelennie a bankfiók
Végleges nagy-britanniai letelepedési jogosultságot kapnak azoknak a külföldi munkavállalóknak a hozzátartozói, akik a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) intézményeiben dolgoztak és az új koronavírus okozta betegségben haltak meg.
Mint arról ma reggel beszámoltunk, miközben az aktív esetszám csökkent, 3641 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. A statisztikák szerint az aktív fertőzöttek 45%-a , az elhunytak 61%-a, a gyógyultak...
Két külföldi orvostanhallgató alapított Pécsett egy egyetemi bandát, ami olyan léptékkel fejlődött, hogy a rendelők helyett ma már csak a színpadon találkozhatunk velük. A Mongooz and the Magnet pár év alatt nemcsak hazánkban, hanem az egész világon sikeres lett, olyannyira, hogy idén ázsiai és orosz turné várt volna rájuk. A példátlan karrierútról
A mediterrán ciklon elvonulását követően néhány napig anticiklon alakítja időjárásunkat. Ennek köszönhetően csütörtökön már túlnyomóan napos időben lesz részünk.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3641 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg.
Az Állami Számvevőszék nemrégiben kiadott elemzésében új, az online kereskedőket célzó adó(k) bevezetését szorgalmazta. A Niveus Consulting Group szerint nem biztos, hogy ez a helyes irány. Sokkal inkább az eddigi gazdaságpolitikába illeszkedő adó- és adminisztráció-csökkentés lehetne valódi segítség, feltéve, hogy erre van mozgástér a költségvetés
Nem tisztán jogi probléma, amikor egy magáncég etikai, erkölcsi szabályai találkoznak az alkotmánnyal - véli Sajó András, a Facebook működését ellenőrző tanács tagja.
A som egy ősi növényünk, a magyar tájkultúra része, amit számos hazai településnév is bizonyít - többek között a festői szépségű Somogy megyében. Az utóbbi években ráadásul egyre népszerűbb a gyümölcse és az abból készített termékek is hódítanak a piacon. Többek között ezért döntött úgy négy éve Simon Attila csányi gyümölcstermesztő, hogy 3,7 hektá
Már a Facebook indulásának első éveiben is sokan használták a közösségi oldalt apróhirdetésre: a felhasználók egyszerűen feltöltötték mondjuk egy kerékpár fotóját, a képaláírásban pedig feltüntették, hogy a jármű eladó. Később, a Marketplace funkció megjelenésével már külön felület szolgált az adásvételre, és egyre több márka használja az Instagra
Ellopták a keresztet az egykori kenukirály sírhelyéről, ahová március 3-án eltemették a rákban elhunyt kétszeres olimpiai ezüst- és egyszeres bronzérmes legendát – írja a Blikk
Tizenhat éves korában változott meg Budavári Fülöp élete, miután elkezdett keményen edzeni. Azóta már 110 ezren követik Instagramon, és hazánk egyik legnépszerűbb sportolójának, Babos Tímeának is a jó barátja lett.
Bár online vásárlás meghaladta az összes egyéb költési formát az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány hatására, nőtt a virtuális élmények iránti igény, ugyanakkor a magyarok mintegy hatvan százaléka tart az online visszaélésektől – derült ki a Mastercard friss felméréséből. A felmérésből kiderült, hogy a magyarok több mint egyharmada szerint még s
A járvány miatt elszaporodtak az adathalász támadások az elmúlt időszakban – hívta fel a figyelmet Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense. Mint elmondta, a kiberbűnözők jól alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez, így jelenleg a felhasználók járvánnyal kapcsolatos félelmére és kíváncsiságára ép
A színész felesége szemtanúja volt, ahogy fiuk rátámad férjére, majd megöli. Humenyánszky Jolán fia ellen vallott a rendőrségen, a Ripost szerint mégis azt szeretné, ha a temetésen fiával együtt búcsúztathatná férjét.
Az országos tisztifőorvos részlegesen feloldotta a tatabányai kórház Hunyadi tömbjét érintő zárlatot, és mától “engedélyezte egyes osztályok és szakrendelések, valamint diagnosztikai egységek fokozatos újranyitását” - tudatják a Szent Borbála Kórház Facebook-oldalán.
A póréhagyma (Allium ampeloprasum L. var. porrum) az Alliaceae (hagymafélék) családjába tartozó, kétéves, lapos levelű, hagymatestet nem fejlesztő hagymaféle.
Mi a legnagyobb sikere és kudarca az elmúlt tíz év kormányzásának Gulyás Gergely és Schiffer András szerint? Mit hozhat a jövő a 2030-ig tervező Orbán és a Fidesz számára? Mi a Ner tíz évének gazdasági mérlege? Kenyérforradalom, rozsdazóna-riport Kárpátaljáról, körképek az amerikai Demokrata Párt és a német Cdu háza tájáról; Hegyi Zoltán, Demkó Att