Olaszország készen áll az újraindulásra az óvatosság jegyében - jelentette ki Giuseppe Conte miniszterelnök az ország május 18-i újranyitása előtti sajtótájékoztatóján. A jobboldali ellenzéket és a Liga pártját vezető Matteo Salvini úgy reagált, az olaszok türelme elfogyott.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg, ők 78 és 93 év közöttiek voltak – derül ki a kormányzati portál adataiból.
A honvédelmi miniszterhelyettes szerint most azon kívül, hogy megakadályozzák „ingyenélők és terroristák” bejutását Európába, meg kell akadályozni azt is, hogy a koronavírussal fertőzött helyekről, a gócpontokról migránsok jöjjenek be.
Az összeesküvés-elméletek kicsit olyanok, mint az újonnan felbukkanó vírusok: kontrollálatlanul terjednek, és teli vannak ellentmondásokkal. A vírusokkal ellentétben azonban sohasem fognak tényekké avanzsálni. Merthogy alapvető lényegük, hogy sem nem cáfolhatók, sem nem bizonyíthatók. Elfogadásuk sokkal inkább a hit, mint a józan belátás kérdése.
Már június 3-tól megnyitja határait Olaszország a szomszédos államok előtt. Giuseppe Conte miniszterelnök elismerte: lehetséges, hogy ezt követően ismét emelkedik a fertőzések száma.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára Facebook-oldalán publikált bejegyzésében arról értekezik, „vajon a magyar demokráciáért “aggódó”, Magyarországot folyamatosan támadó Soros-szervezetek, liberális politikusok, újságok és hazai hivatásos rettegők mit fognak mondani, amikor a kormány kérni fogja a vészhelyzeti f
Végkielégítés három esetben adható Magyarországon. A végkielégítés mértéke viszont csak egyetlen dolog függvénye. Mutatjuk, mikor jár végkielégítés 2020-ban. VégkielégítésA végkielégítés 2020-ban nagyon egyszerű...
Barangolhatsz Gorsium emlékei között, de leülhetsz egy remek fagyira, andaloghatsz a tó partján, felmászhatsz kilátókba vagy lazíthatsz a természetben.
A napokban valószínűleg te is hallottál róla, hogy a OnePlus legújabb csúcsmobilja átlát egyes műanyagokon, hasonló a helyzet a pamut-poliészterrel, amit ruhák alapanyagaként is használnak. Persze nem arról van szó, hogy a metrón bárkit le tudunk majd vetkőztetni ha ilyen mobilunk van, ha így lenne valószínűleg már nem lenne forgalomba a készülék.
Az előttünk álló 2020-as évtizedben át kellene irányítani körülbelül 10 ezer milliárd, a fosszilis energia ágazatban tervezett beruházást a megújuló, illetve alacsony karbonintenzitású technológiák felé, 2050-ig összességében pedig mintegy 110 ezer milliárd dollár globális energiarendszerbe történő beruházására lenne szükség a klímacélok eléréséhez
A szocialista EP-képviselő nyílt levelében azt írja, hogy a Fidesz EP-képviselői is megszavazták a héten azt a parlamenti jelentést, amely üdvözli az Európai Ügyészség létrehozását és amely többek között aktív fellépést szorgalmaz az egyes tagállamokban tapasztalt oligarcha-hálózatokkal szemben.
2003-ban mindössze az akkori három legdrágább fővárosi kerületben, az I., a II. és a XII. kerületben haladta meg a lakások átlagos négyzetméterára a 300 ezer forintot.
Az áprilisi gazdasági adatok sokkolóak lesznek - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján. Lakatos Tibor emellett ismertette a holnaptól Budapesten érvényes szabályokat, Szlávik János pedig a betegség rizikófaktorairól ejtett pár...
Évtizedekig éltünk abban a tévhitben, hogy lekvárokat, kompótokat eltenni csak cukorral lehet. Ettől lesz zselés az állaga, és áll el hónapokig a kamrában! Nos, elárulom, ez nem igaz! Gyere és próbáld ki velem!
Minden háziasszony látott már ilyen tojást; és joggal merül fel a kérdés, vajon romlott-e. Most egy szakértő elárulja, mit jelent a pötty. És ez még nem minden; egyéb tojás-rejtélyekről is lerántotta a leplet...
Juhász Gábor sportági főtitkár egy rendkívüli küldöttgyűlés után is megtartaná az állását; csak két hete tudták meg, a számok nyelvén mekkora a baj a Magyar Tenisz Szövetségnél.
A nyugat-balkáni országok gazdasági teljesítményük jelentős csökkenésére számíthatnak idén a koronavírus-járvány következményeként, a térség államaira 4-11 százalékos visszaesés vár szakemberek szerint.
Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a mentőszolgálat a díjat a családok iránti elhivatottságáért kapja. A mentősök „őrangyalok, védőangyalok” akik közöttünk járnak, akikre minden nap számíthatnak a családok: ott vannak az élet első percében és sokszor az utolsóban is, tanúi a család örömének és bánatának – fogalmazott.
Újranyitnak a budapesti és Pest megyei Decathlon áruházak, minden sportbolt egységesen 10 és 18 óra között lesz majd nyitva, a hét minden napján, a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett. A kormányrendelet értelmében...
Az Ecocapsule egy önfenntartó, intelligens szálló, amely kizárólag nap- és szélenergiával működik. Úgy tapasztalhatod meg az off-the-grid életérzést itt, hogy a szállodákban megszokható luxusról sem kell lemondanod. Jó kis kombó.
Rendhagyó módon szombaton, telefonon zajlott le a JC Penny meghallgatása az amerikai csődbíróságon, egy nappal azután, hogy az ikonikus amerikai kiskereskedelmi lánc bejelentette, hogy csődvédelembe menekül. A cég jövője a következő két hónap eseményeitől függ – írja a CNBC.
A Kárpát-medence déli fele, kétharmada fölött továbbra is magas a sivatagi por koncentrációja, amely a csapadékkal ki is mosódik, mosódhat a légkörből.