Bruce Willis az energiaital mellett HELL ENERGY Coffee-t is iszik a HELL új filmjében, sőt egy csinos nő is feltűnik mellette. A hollywoodi sztárral New Yorkban forgatott reklám mától látható a televíziós csatornákon és a közösségi médiában. A HELL ENERGY immáron másodszor forgatott Bruce Willis-szel, aki újabb két évre lesz a márka arca. Ez
A miniszterelnök is emlékezetessé tette a mai napot, amikor hosszú hetek múltán vidéken ismét kinyílhattak a templomkapuk a hívek előtt – írja a Ripost.
Egy 18 tonnás kínai rakéta zuhant az űrből az Atlanti-Óceánba múlt héten, ráirányítva a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejthet az űr „összeszemetelése”, ami azóta folyik, hogy az emberiség először kilépett az űrbe. A NASA becslései szerint mintegy 500 ezer darab, az üveggolyónál nagyobb méretű tárgy kering a Föld körül, potenciális veszély
Új céget alapított az AutoWallis a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében kibocsátott kötvényekből származó forrás csoporton belüli hatékony és transzparens kezelése és felhasználása érdekében. Az AW Csoport Szolgáltató Kft. az áprilisban kibocsátott 3 milliárd forint névértékű kötvényből befolyt forrást az AutoWallis leányvállal
A Kárpát-medence időjárását a napok óta felettünk lévő hullámzó frontálzóna alakítja, de vasárnap estére ismét emelkedik a légnyomás. Vasárnap kezdetben erősen felhős, borult idő várható sokfelé csapadékkal, a délutáni...
Lemaradhatnak a diákok a digitális oktatás miatt – mondta az InfoRádiónak Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára. A szakember szerint a szülőknek tanácsos nyáron gyakorolni a gyerekekkel, amihez a szegedi Oktatáselméleti Kutatócsoport számos fejlesztőfeladatot tett elérhetővé.
Kemenesi Gábor szerint továbbra is az a legfontosabb szabály, hogy ahol csak lehetséges hordjuk a szájmaszkot, mossunk kezet, és ne fogdossuk az arcunkat.
A Kárpát-medence időjárását a napok óta felettünk lévő hullámzó frontálzóna alakítja, de vasárnap estére ismét emelkedik a légnyomás. Vasárnap kezdetben erősen felhős, borult idő várható sokfelé csapadékkal, a délutáni...
Egyre több magyarországi egyházmegyében válik lehetővé a szentmiséken való személyes részvétel, de még több korlátozás marad érvényben és az internetes misehallgatás lehetősége is megmarad.
A rendelet alapján a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben kizárólag a külső levegő beszívással rendelkező hűtő-fűtő berendezés használható, belső levegőkeringetésű berendezés használata tilos.
Vasárnap sem maradt el az operatív törzs tájékoztatója, aminek során kitértek a hétfőtől életbe lépő budapesti enyhítésekkel kapcsolatos tudnivalókra is.
A következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás április végi helyzetéről.
Hétfőtől kezdve ismét tarthatóak nyilvános szentmisék és más liturgikus cselekmények az Esztergom-Budapesti főegyházmegye templomaiban, tájékoztatta Erdő Péter esztergom-budapesti érsek az InfoRádiót.
Délelőtt sokfelé várható zápor, zivatar, délután már csak elvétve lehet csapadék, hétfőre viszont mindenütt felszakadozik a felhőzet, napos idővel, akár 27 fok körüli maximális hőmérséklettel kezdődik a hét.
A házasulandó felek immár állhatnak másfél méteren belül egymástól - hangzott el a törzs vasárnapi tájékoztatóján, ahol Szlávik János infektológus részletesen felsorolta, ki veszélyeztetettje még mindig a koronavírusnak.
Az operatív törzs tájékoztatóján az ITM miniszterhelyettese elmondta: a koronavírus-járvány miatt változások jönnek a gazdaságban is, az áprilisi adatok letaglózóak lesznek.
A világban 4 634 132-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 311 781, a gyógyultaké pedig 1 693 197 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
„Kimeríthetetlen eszköztár áll rendelkezésünkre kulturális örökségünknek köszönhetően arra, hogy gyermekeinket fejlesszük.” Balatoni Kata neveléstudományi szakembert, néptáncpedagógust, az „Így tedd rá!” programgazdáját és a Pedagógus Expo főszervezőjét kérdeztük.
A Párbeszéd frakcióvezetőjének Facebook-oldalára feltöltött videóban mesélte el történetét egy óbudai nő, akinek férje azután halt meg, hogy az ágykiürítések miatt hazaküldték a kórházból.
2019-ben az új szerződések összege Magyarországon 7 százalékkal nőtt, ami duplája az európai átlagnak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy idén áprilisban azonban már érezhető volt a koronavírus-járvány hatása.
A nyugat-balkáni országok gazdasági teljesítményük jelentős csökkenésére számíthatnak idén a koronavírus-járvány következményeként, a térség államaira 4-11 százalékos visszaesés vár szakemberek szerint.
A magas vérnyomás napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Hazánkban az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.
Új, soha nem látott helyzet van a gazdaságban, az április adatok letaglózóak lesznek - mondta Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az áprilisi gazdasági adatok sokkolóak lesznek - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján. Lakatos Tibor emellett ismertette a holnaptól Budapesten érvényes szabályokat, Szlávik János pedig a betegség rizikófaktorairól ejtett pár...
Schmuck Erzsébet szerint az ország nem csak környezeti károkat szenvedhet, hanem euró milliárdokat is veszíthet, ha elmarad az új, tiszta, klímabarát gazdasági szerkezet kialakítása.