2020. május 15. péntek

máj. 15
19:45
Ez az egyetlen hely a földön, ahol még nincs koronavírus-fertőzött (Ripost)
Na, jó, lehet, hogy kissé túloztunk, és akad még pár elszigetelt táj a világban, de itt még ember is alig van és ennél messzebb nem lehet a járvány elől futni...
máj. 15
19:45
Utcára szólította az olaszokat a Matteo Salvini vezette Liga (ATV)
A június 2-i nemzeti ünnepen Olaszország közös újraindulásáért hirdetett utcai megmozdulást Matteo Salvini, a Liga vezetője - közölte a párt péntek este.
máj. 15
19:51
A WHO vezetője szerint méltányosan és egyenlően kell kiosztani a koronavírus elleni vakcinát (Portfolio)
A WHO vezetője szerint csak akkor lehet majd sikeres a koronavírus elleni védekezés, ha a gyóygszereket és a vakcinát egyenlő mértékben biztosítják majd mindenkinek.
máj. 15
19:54
Büntetendővé nyilvánították az uniós zászló meggyalázását Németországban (Képmás)
Ugyanígy büntetendő az EU másik fő jelképe, az európai himnusz – Friedrich Schiller Örömóda című költeményének Ludwig van Beethoven által megzenésített változata – gyalázása.
máj. 15
19:54
Minden eddiginél nagyobb tűzijátékot tartanak idén augusztus 20-án (SzMo)
Idén egy több napos, a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozattal készül a Magyar Turisztikai Ügynökség.
máj. 15
19:57
MSZP: Nincs mire várni, a sikertelen különleges jogrendet júniusig meg kell szüntetni (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint a rendeleti kormányzással nem sikerült kezelni a járvány nyomán kialakuló gazdasági és szociális válságot sem.
máj. 15
19:57
A WHO vezetője elmondta, hogyan kell a kiosztani a koronavírus elleni vakcinát (Portfolio)
A WHO vezetője szerint csak akkor lehet majd sikeres a koronavírus elleni védekezés, ha a gyóygszereket és a vakcinát egyenlő mértékben biztosítják majd mindenkinek.
máj. 15
19:57
Félelmetes: tolvajok törtek be a magyar tévés otthonába (Femcafe)
Ráadásul nem először fordult elő.
máj. 15
20:03
A WHO vezetője elmondta, hogyan kell kiosztani a koronavírus elleni vakcinát (Portfolio)
A WHO vezetője szerint csak akkor lehet majd sikeres a koronavírus elleni védekezés, ha a gyóygszereket és a vakcinát egyenlő mértékben biztosítják majd mindenkinek.
máj. 15
20:03
Storck ülhet le a Dac kispadjára? (Sport365)
A német szakember áprilisban távozott a Cercle Brugge labdarúgócsapatától.
máj. 15
20:05
Úgy néz ki, hogy mégis mehetünk idén Horvátországba nyaralni (Portfolio)
Horvátország a koronavírus-járvány ellenére valószínűleg hamarosan megnyitja határait a turisták előtt, s mobiltelefonos alkalmazást vezet be beutazásuk meggyorsításának elősegítése érdekében.
máj. 15
20:06
Koronavírus - megtörtént a szuperterjedés iskolapéldája (Infostart)
Az amerikai járványügyi hatóság szerint túl könnyedén.
máj. 15
20:06
Valami furcsa történt Opitz Barbi szájával (BorsOnline)
Nagyon jó rúzs? Darázscsípés? Kozmetikai beavatkozás?
máj. 15
20:09
Visszavonta a riasztásokat a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta a korábban zivatarok kialakulása miatt kiadott elsőfokú riasztást, így Magyarország területén jelenleg nincs veszélyes időjárási jelenség. Amennyiben az OMSZ meteorológiai riasztást ad ki, arról újabb közleményben számolunk be. A meteorológiai riasztásokról az alábbi hivatkozáson keresztül elérhető ol
máj. 15
20:12
Ha vége a rendeleti kormányzásnak, akkor vége a járványnak is? A hét videója (Privátbankár)
Május végével véget érhet a rendeleti kormányzás, akkor legyőztük a koronavírust? Olyan lesz a nyarunk, mint volt tavaly? És mi lesz ősszel, megint magunkra kell zárni az ajtót? Felkerülhet a koronavírus az influenza mellé a minden évben kitörő járványok listáján? És kapóra jött Orbán Viktornak a vírus, hogy tovább építse központosított hatalmát, v
máj. 15
20:12
Több ezer halált előzött meg a légszennyezés csökkenése Kínában (BorsOnline)
A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a
máj. 15
20:12
Utcára szólította az olaszokat a Matteo Salvini vezette Liga (Könyves Magazin)
A megmozdulással a római kormány irányvonalától eltérő politikai és gazdasági újraindulását akarják hirdetni, amelyben az „olaszok az elsők” – olvasható az eseményt hirdető plakátokon.
máj. 15
20:12
4 hónappal a halála után levélben értesítették a tüdőrákban elhunyt férfit, hogy daganatos betegségének ellátása nem sürgős (SzMo)
A férfi lánya szerint felháborító, hogy édesapja daganatos betegségének kezelését halaszthatónak minősítette volna a Kaposvári Kórház.
máj. 15
20:15
Tragédia: Elhunyt a Vasas korábbi vízilabdázója (Sport365)
Keszthelyi Balázst 37 évesen érte a halál.
máj. 15
20:15
Fotók: Nézze, hova látogatott Orbán Belgrádban (ATV)
"Múzeumlátogatás Belgrádban" - mindössze ennyit írt Orbán Viktor 9 frissen posztolt fényképéhez.
máj. 15
20:18
Hétvégén megtréfálhat miket az időjárás (Pénzcentrum)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ilyen időjárás várható időjárás az ország területén szombat estig. Pénteken északon, északnyugaton többnyire erősen, másutt inkább közepesen vagy gyengén felhős lesz az ég....
máj. 15
20:18
Létezik egy fa, amely egyszerűen nem tud öregedni (Player)
Ezért több mint ezer évig is elélhet.
máj. 15
20:18
Utcára szólította az olaszokat a Matteo Salvini vezette Liga (Képmás)
A megmozdulással a római kormány irányvonalától eltérő politikai és gazdasági újraindulását akarják hirdetni, amelyben az „olaszok az elsők” – olvasható az eseményt hirdető plakátokon.
máj. 15
20:18
Egymilliárd nézőt vonz a Bundesliga (BorsOnline)
A német Bundesliga az első európai futballbajnokság, amely a vírusfenyegetés árnyékában, nagyon szigorú előírások szerint folytatódik.
máj. 15
20:21
Ilyen lesz a magyar koronavírus-forint (Infostart)
Rekordszámú pályamű érkezett az MNB „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek” érmetervezői pályázatára. Már megvan, mikor és mennyi kerül belőle forgalomba.
máj. 15
20:24
Ezek a buborékszerű házak több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak (Player)
Egyenes falrészük mutatóban sincs.
máj. 15
20:27
Több ezer halált előzött meg a légszennyezés csökkenése Kínában (HírTV)
A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a Covid-19 betegség terjedését gátolta meg.
máj. 15
20:27
Több ezer ember halálát előzött meg a koronavírus - Meglepő eredményre jutott a Yale Egyetem (Portfolio)
A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a betegség terjedését gátolta meg, hanem jelentősen javította a levegő minőségét, elejét véve ezáltal több ezer elhalálozásnak a világ egyik leginkább légszennyezett országában - mutatták ki az amerikai Yale Egyetem kutatói.
máj. 15
20:27
Teljesen elege lett: Tóth Gabi elárulta, mi gyötörte igazán (Ripost)
Szeretne pozitív maradni, de már nehezen bírja a folytonos bezártságot.
máj. 15
20:27
Hosszú Katinka nem is lehetne boldogabb: párjával új szintre emelték a kapcsolatukat (Femcafe)
Ezzel ünnepelték meg Máté születésnapját.
máj. 15
20:30
Fluoreszkálva jelezné a maszk, ha koronavírust észlel – forradalmi fejlesztésen dolgoznak amerikai kutatók (SzMo)
A maszk néhány órán belül fényjelzéssel mutatná meg, hogy viselője beteg-e.
máj. 15
20:30
Tizennyolc éves Zidane legendás gólja (Promotions)
A gól, amit 18 éve emlegetnek.
máj. 15
20:33
Utcára szólította az olaszokat a Matteo Salvini vezette Liga (HírTV)
A Liga már a járvány heteiben bejelentette, hogy amint lehet, tömegdemonstrációval kíván tiltakozni a Conte-kormány intézkedései ellen.
máj. 15
20:33
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
máj. 15
20:33
Ennek nem lesz jó vége - ismét hajba kapott az USA és Kína (Portfolio)
Fokozza a nyomást az amerikai kormány a Huawei Technologies kínai telekommunikációs nagyvállalatra, újabb jelzéseként az amerikai-kínai feszültségek emelkedésének. Kína válaszlépéseket helyezett kilátásba.
máj. 15
20:33
Ronaldo, minden kapus rémálma (Sport365)
A kapusokkal szemben rendre a fenomén jött ki győztesen az egy az egy elleni szituációkban.
máj. 15
20:33
Operáción esett át Angelina Jolie (Femcafe)
Látszólag természetes szépség, de ő sem bírta ki, hogy ne feküdjön kés alá.
máj. 15
20:35
Törökországban stagnál az új fertőzöttek száma (HírTV)
Törökországban pénteken 1708-cal 146 457-re nőtt a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma.
máj. 15
20:36
Horvátország megnyitná határait a turisták előtt, s mobiltelefonos alkalmazással segítené gyorsabb beutazásukat (BorsOnline)
Horvátország a koronavírus-járvány ellenére valószínűleg hamarosan megnyitja hat�
máj. 15
20:36
Heinz-Christian Strache bemutatta új pártjának programját (Képmás)
A pártelnök követeléseket fogalmazott meg a kormány felé, egyebek között a kötelező szájmaszkviselés eltörlését, valamint a járványtörvény módosítását szeretné elérni.
máj. 15
20:39
Fejremegést kiváltó betegségek (WebBeteg)
A fejremegés leggyakrabban az általános, végtag- és törzsremegéssel együtt járó kórképek egyik tünete. Ezek lehetnek a központi idegrendszer betegségei (Parkinson-kór, szklerózis multiplex, egyéb, kisagyat érintő veleszületett vagy szerzett kórképek), májbetegségek, pajzsmirigytúltengés és pszichiátriai betegségek.
máj. 15
20:42
37 évesen elhunyt a Vasas korábbi vízilabdázója (SzMo)
Keszthelyi Balázs tagja volt a 2004/05-ös szezonban bajnoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes együttesnek.
máj. 15
20:48
A bejárat is vagina alakú volt, titkos szexkunyhóra bukkantak az erdőben (Ripost)
Bár a vloggernek az a specialitása, hogy különös elhagyatott helyek után kutat, ilyen megdöbbentő látványban még nem volt része.
máj. 15
20:48
Az EU határozottan ellenzi Izrael annexiós terveit (Képmás)
Az unió a diplomáciai eszköztár valamennyi lehetőségét használni fogja, hogy mindenfajta egyoldalú és visszafordíthatatlan lépést megakadályozzon – közölte Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
máj. 15
20:51
Koronavírus: Törökországban stagnál az új fertőzöttek száma (Portfolio)
Törökországban pénteken 1708-cal 146 457-re nőtt a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma, az új esetek száma stagnál, két kivételtől eltekintve immár 14 napja 1500 és 2000 között ingadozik - derül ki Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter összesítéséből, amelyet a Twitter internetes közösségi oldalon tett közzé.
máj. 15
20:51
Koronavírus: akár augusztus 20-ig is zárva maradhat ez az ország (Pénzcentrum)
Norvégia valószínűleg augusztus 20-ig fenntartja a koronavírus-járvány miatt hozott ki- és beutazási korlátozásokat - mondta pénteken az ország miniszterelnöke, Erna Solberg sajtótájékoztatón., Így hivatalosan nyár végéig...
máj. 15
20:57
Rossz hír: Így zárta a hetet a forint (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
máj. 15
21:00
Egy éve belebukott az Ibiza-botrányba, most újra pártvezér lett Heinz-Christian Strache (Privátbankár)
A volt osztrák alkancellár átvette új mozgalmának irányítását, amely még a nevét is felvette.
máj. 15
21:00
Sírva gyalogolt haza a 13 órás műszak után a brit nővér, mert a kórház elől ellopták a biciklijét (SzMo)
A fiatal nő nem érti, hogyan képes valaki ezekben az időkben pont az egészségügyi dolgozóktól lopni.
máj. 15
21:03
Felmentik a német tartományok az EU-ból érkezőket a karanténba vonulási kötelezettség alól (HírTV)
A következő napokban várhatóan valamennyi tartományban enyhítik a beutazási korlátozásokat.

Keresés