2020. április 19. vasárnap

ápr. 19
7:16
Az Amazon is beszáll a magyar járványügyi költekezésbe? (Márkamonitor)
A hét elején megjelent két kormányrendelettel ismét különadókat vezetnek be Magyarországon. Ezek közül a kiskereskedelmi különadó érdekessége, hogy az a Magyarországra értékesítő online kereskedőket, így az Amazont is megadóztatja – vagy legalábbis megpróbálja. Márpedig ez, az Amazon magyarországi forgalmától függően, egy vaskos bevételi forrást je
ápr. 19
7:16
A koronavírus-járvány betett a Barcelonának, csak három focista élvez védettséget (Promotions)
A Barcelona a La Liga küzdelmeinek félbeszakításáig 27 bajnokit játszott le a 38 fordulóból, s vezet a Real Madrid előtt.
ápr. 19
7:18
Izrael provokációval vádolja a Hezbollahot (HírTV)
Provokatív tevékenységgel vádolta meg szombaton Izrael a libanoni síita Hezbollahot.
ápr. 19
7:21
Veszélybe kerülhet a Sopron Basket Euroliga szereplése (Sport365)
Török Zoltán szerint nem tudják ott folytatni, ahol tartottak.
ápr. 19
7:27
Tizennégy megyében zivatarok veszélye miatt figyelmeztetés érvényes (Háziállat)
Észak felől egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására átmenetileg mozgalmassá válik időjárásunk, elszórtan zivatarok kialakulására is számítani kell.
ápr. 19
7:33
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Veszprém megyére a zivatarok miatt (Háziállat)
A zivatarokat viharos széllökések (60-70 km/h), nagyobb mennyiségű csapadék (lokálisan 10-20 mm) és apró szemű jég is kísérheti – írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
ápr. 19
7:33
Dél-Koreában szinte megállt a koronavírus terjedése (444.hu)
Két hónappal ezelőtt volt ilyen alacsony új esetszám, mint vasárnapra virradóra, 8 új fertőzöttből 5-en külföldről érkeztek az országba.
ápr. 19
7:39
Megtalálta az erkélyét a "panelréce"? Ezt kell tennie (Infostart)
Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapos tetőin költő tőkés récék március-májusi kelési időszaka. Mostanság volt ahol már kis lile is költött háztetőn.
ápr. 19
7:39
Az Apple-ről lepattant, az Airbnb berobbant a 2008-as válság alatt (ATV)
A Hetek cikkében a saját bőrünkön is megtapasztalt 2008-as krízis legjelentősebb üzleti sikertörténetei közül szemezget. Ezek – amellett, hogy a gazdasági életben nagyot dobbantottak – egy radikális piaci szemléletváltozást is magukkal hoztak, felismerve és kiszolgálva a kor igényeit.
ápr. 19
7:42
A Magyar Telekomnál április 24-től online megvásárolható az új iPhone SE (Mínuszos)
A Magyar Telekomnál április 24-től lesz elérhető az új iPhone SE készülék a társaság webshopjában, és április 30-tól a társaság üzleteiben, és . Az új iPhone SE az okostelefonok történetében eddigi leggyorsabb A13 Bionic chippel és hosszú akkumulátor üzemidővel érkezik, valamint az iPhone-ok között a legjobb egykamerás rendszerrel. Az iPhone SE hár
ápr. 19
7:45
Halasztódnak a tőzsdei cégek közgyűlései - itt a lista hol hoz az igazgatóság határozatot (Privátbankár)
Több tőzsdén jegyzett cégnél az éves rendes közgyűlés helyett a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben az igazgatóság hozhat határozatot a napirenden szereplő kérdésekben, a kormány április 10-i rendeletével összhangban.
ápr. 19
7:48
Megszólalt Donald Trump a kijárási korlátozások kapcsán - ezekben a tagállamokban előbb enyhíthetnek a szigorításokon, mint azt gondolnánk (Blikk)
Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
ápr. 19
7:48
Kovács Zoltán: Most már (Tiszta Jövő)
A legsúlyosabb kérdés: az ország szétesettsége. Ennek rendezésére teljes évtizede volt a kormánynak.
ápr. 19
7:50
Gazdag István: Transzvészhelyzet Magyarországon (Tiszta Jövő)
Legalább 16 kanadai szépségszalon tulajdonosnőjét citálta bíróság elé egy önmagát nőnek képzelő transzaktivista férfi, mert nem voltak hajlandóak legyantázni a szőrt a heréiről.
ápr. 19
7:51
Top5: A 120 kilót minisortban emelgeti a szexi szőke fitneszmodell - Videó (Sport365)
Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit. Nr4 - Roppant inspiráló a kétgyermekes anyuka.
ápr. 19
7:54
Nyáry Luca: Nem kényszeríthetjük emberek tízezreit arra, hogy válasszanak az egészségük és a továbbtanulásuk között (Tiszta Jövő)
Vajon kötelező lesz a dolgozatok megírása után a két hét karantén? Lesz lázmérőzés, szűrés a vizsga előtt?
ápr. 19
8:00
Elkezdődhet az enyhítés az Egyesült Államokban (Infostart)
Több amerikai tagállamban folytatódtak a tüntetések a normális élet újraindításáért.
ápr. 19
8:03
Elhalasztják több tőzsdei cég közgyűlését - itt a lista hol hoz az igazgatóság határozatot (Menedzsment Fórum)
Több tőzsdén jegyzett cégnél az éves rendes közgyűlés helyett a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben az igazgatóság hozhat határozatot a napirenden szereplő kérdésekben, a kormány április 10-i rendeletével összhangban.
ápr. 19
8:03
Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.04.19. vasárnap (Háziállat)
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, főként a Dunántúlon és a középső országrészben néhol zivatar - derül ki az Agrárszektor vasárnapi (2020.04.19.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a bet
ápr. 19
8:06
Nagy razzia egy szlovák idősotthonban (Infostart)
Számítógépeket és dokumentumokat foglalt le egy idősotthonban tartott razzia során a szlovák rendőrség, amely annak nyomait kutatta, hogy mi okozta a koronavírus-fertőzöttek számának meredek emelkedését Szlovákiában.
ápr. 19
8:06
Heti abszurd: Liszt (Alternatív Energia)
A millió pék országává váltunk.
ápr. 19
8:09
Kutatás-fejlesztést támogató tagállami programokat hagyott jóvá az EB (ProfitLine)
Kutatás-fejlesztést segítő tagországi programokat hagyott jóvá az Európai Bizottság, köztük azt a magyar csomagot, amelynek keretében a szektor dolgozói 31,5 milliárd forint összegű bértámogatást kapnak.
ápr. 19
8:09
Ma bármely kihívással megbirkózhatsz - Egymondatos horoszkóp: április 19. (Glamour)
Egy kemény edzésre kifejezetten alkalmas ez a nap
ápr. 19
8:12
Megkönnyített társasági döntéshozatal a járvány idején (Márkamonitor)
A járványhelyzet a vállalatok döntéshozatali folyamatait, ügyvezetését is felforgatja. A múlt heti kormányrendelet (102/2020) különleges társasági jogi szabályai megkönnyítik az akadályoztatva levő cégtulajdonosok és a cégek irányító testületei részére a döntéshozatalt annak érdekében, hogy a megfelelő és törvényes működés biztosítva legyen – ez a
ápr. 19
8:12
A peremvidéken – Mindennapi metafizika Iii. (Tiszta Jövő)
Minden jel szerint túlságosan szűkre szabtuk magunk körül a világot, és száműztük belőle mindazt, amire a racionális világképünk nem volt képes magyarázatot adni. Mindennapi metafizika című sorozatunk harmadik része, Végh Attila fotójával és Győrffy Ákos írásával.
ápr. 19
8:12
Tudni szeretnéd, mikor undorodik és mikor boldog a macskád? Akkor töltsd ki ezt a tesztet! (Promotions)
Kattints, tippelj és figyelj, majd elmondják azt is, hogy milyen arckifejezés, mit jelent pontosan!
ápr. 19
8:15
A Nyilas vérnyomásproblémára, az Ikrek forró szerelemre, a Bak párkapcsolati könnyekre számíthat (Blikk)
És a te napod hogyan alakul?
ápr. 19
8:18
Egy országban már megállt a koronavírus terjedése (Infostart)
A járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma az ázsiai országban.
ápr. 19
8:21
Koronavírus: szépen lassan újranyit a világ, íme a főbb dátumok (Portfolio)
A megelőző napok 97 és 87 ezer fő körüli új esetszáma után szombaton „csak” 77 ezerrel nőtt világszerte a megerősített koronavírusos betegek száma, így az összlétszámuk átlépte a 2,3 millió főt, miközben az elhunytaké sajnos már 161 ezernél jár, a gyógyultaké pedig csaknem 600 ezernél. Európában a járvány felfutása a kemény karantén intézkedések mi
ápr. 19
8:21
Már nyáron kezdené a felkészülést a párbajtőr-válogatott trénere (Sport365)
Előtérben az elmélet és a különedzés a vívóknál.
ápr. 19
8:21
Végre megtudhatod, miért rúgsz be az alkoholtól (Player)
Oké, azért, mert túl sokat iszol belőle. De pontosan hogyan okoz részegséget, és miért fejt ki mindenkire eltérő hatást?
ápr. 19
8:27
Együtt a Tv2 műsorában! Tóth Vera és szerelme hatalmas boldogsága (Blikk)
Nagy a boldogság!
ápr. 19
8:27
Dél-Koreában szinte megállt a koronavírus terjedése (ATV)
Dél-Koreában szinte megállt az új típusú koronavírus terjedése, miután a járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma.
ápr. 19
8:27
A világ leghíresebb humoristája van a képen, mégsem ismeri fel senki (Femcafe)
A nagy nevettető fiatal korában egészen másképpen nézett ki, mint amikor világsztár lett belőle.
ápr. 19
8:30
11 órakor újra megszólal az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Vasárnap is tartanak tájékoztatót a koronavírus-járvány legújabb fejleményeiről.
ápr. 19
8:33
Ma újra megszólal az operatív törzs a magyar koronavírus-járványról (Portfolio)
Ma délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tart az Operatív Törzs a magyar koronavírus-járványról. Az eseményről élőben tudósítunk.
ápr. 19
8:33
Idősotthonokban razziázik a szlovák rendőrség: bizonyítékokat keresnek (Pénzcentrum)
Számítógépeket és dokumentumokat foglalt le egy idősotthonban tartott razzia során szombaton a szlovák rendőrség, amely annak nyomait kutatta, hogy mi okozta a koronavírus-fertőzöttek számának meredek emelkedését Szlovákiában. ...
ápr. 19
8:36
A bankok és a kereskedők is megszólaltak a különadókról (Infostart)
Egy előre hozott adóbefizetésnek fogják fel a bankok az 55 milliárd forintos elvonást, amit később leírhatnak majd.
ápr. 19
8:36
Apáti Bence: Ez Ko, sztárközgazdászok! (Tiszta Jövő)
Előbújtak a tíz éve fenntarthatatlanozók, „a magyar pia­cot csak a német gazdaság tartja lélegeztetőgépen”-ezők, akik az unortodox gazdaságpolitikán gúnyolódtak nagyképűen.
ápr. 19
8:39
Mit csináljon a magyar orvos, ha kevés a lélegeztetőgép? (Alternatív Energia)
Etikai ajánlást tett közzé honlapján a Magyar Orvosi Kamara. A dokumentum az orvosokat segítheti azokban a helyzetekben, ha az ellátórendszer már nem tud megbirkózni a koronavírusos betegek áradatával, mert kevés az intenzív ágy, lélegeztető gép, orvos.
ápr. 19
8:39
Trump: néhány tagállam enyhít a korlátozásokon (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette.
ápr. 19
8:39
Halálos áldozatot követelt egy verekedés Tatabányán (Grill Receptek)
A rendőrség őrizetbe vett egy 34 éves férfit.
ápr. 19
8:39
Koronavírus Magyarországon: 1916 fertőzött, elhunyt újabb 17 beteg (Portfolio)
1916 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 17 beteg - írja a koronavirus.gov.hu. Ilyen sok halálos áldozata nem volt eddig a koronavírusnak egy nap sem.
ápr. 19
8:39
Elhunyt újabb 17 koronavírusos beteg, 1916-ra nőtt az igazoltan fertőzöttek száma (ATV)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 17 krónikus beteg.
ápr. 19
8:39
Most különösen veszélyes a körömrágás – Ezekkel a tippekkel végre leszokhatsz róla (Femcafe)
Végre néhány ötlet, ami tényleg működik.
ápr. 19
8:42
Meghalt újabb 17 beteg, 1916-ra nőtt a fertőzöttek száma itthon (Infostart)
Egy nap alatt 82 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
ápr. 19
8:42
Így látták őseink a csillagokat (Márkamonitor)
Vajon hogyan tekintettek elődjeink a világűrre és milyen felvetéseket, mítoszokat szőttek köré? Mi szolgált alapjául a mai csillagászatnak, és miként változtak a tudományos nézetek az évszázadok során? A múlt széleskörű bemutatására hivatott Viasat History háromrészes dokumentumfilmmel járja körül a témát, amelyet 2020. április 19-től vasárnap esté
ápr. 19
8:45
Koronavírus: 1916 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 17 beteg (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt újabb 17 krónikus beteg. Ezzel 189 főre emelkedett az elhunytak száma...
ápr. 19
8:48
Mi a teendő, ha szuvas a fűzfa? (Agrofórum)
B. Zoltán kérdése: Van egy fűzfám és egy egyik oldalán a kérge elvált, szuvasnak tűnik, a kéreg alatt ott vannak az apró lyukak a törzsben. A fa ettől függetlenül szép és erős. Mivel tudnám az élő fát lepermetezni ami nem árt a fának?
ápr. 19
8:51
Nem tartanak áprilisban közgyűlést a tőzsdei társaságok (Infostart)
A tőzsdei szabályok szerint a tőzsdén jegyzett társaságoknak április 30-ig kellene megtartani éves rendes közgyűlésüket, ám a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a már összehívott közgyűlés sem tartható meg a részvényesek személyes részvételével, ehelyett a tőzsdei cégeknél az igazgatóság hozhat határozatot a napirenden szereplő kérdésekbe

Keresés