2020. április 19. vasárnap

ápr. 19
0:07
Bejelentette az Rtl Klub! Visszatér a képernyőre népszerű műsoruk (Blikk)
A nézők nagy örömére.
ápr. 19
0:10
„A háziorvostól szopogatótablettát kaptam” – Hiába kéri, nem látják el és tesztet sem végeznek el a súlyos állapotban lévő kiskunhalasi nőn (Blikk)
Közösségi oldalán, videókon keresztül ad információt állapotáról a 32 éves, kiskunhalasi Pápai Rita, akinél öt nappal ezelőtt jelentkeztek a koronavírus tünetei.
ápr. 19
0:10
Elterjedt a koronavírus az elnöki palotában: legalább húszan fertőződtek meg (Blikk)
Az afgán elnöki palota legalább húsz dolgozójának pozitív lett a koronavírus-tesztje. Asraf Gáni, államfő, ezért jelentősen korlátozta személyes érintkezését hivatala munkatársaival - írja az ATV a kormányzati források közlése alapján.
ápr. 19
0:10
Vajon így lesz? Rossi szerint Olaszországba igazolhat Szoboszlai Dominik (Blikk)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Szoboszlai Dominik az olasz élvonalba szerződik.
ápr. 19
0:10
Döntöttek a szervezők: elmarad a magyarok egyik kedvenc nyári fesztiválja – Itt a bejelentés (Blikk)
A rendezvény Facebook-oldalán tudatták a szervezők, hogy idén elmarad az Ukk&Roll Fesztivál.
ápr. 19
0:10
Portfolió: A kormány hétfőn felülvizsgálja a válságkezelő programját (444.hu)
Panaszkodtak a multik.
ápr. 19
0:10
A Spiegel szerint abszurd, hogy Magyarország kapja a legtöbb pénzt az EU koronavírus-segélyalapjából (444.hu)
Az 5,6 milliárd eurót (a magyar GDP 3,8 százalékát) kaphatunk a március 13-i döntés értelmében. A magyar kormány szerint ez a pénz különben is járt volna. A német lapnak nyilatkozók szerint ez szégyen.
ápr. 19
0:10
Fedezd fel a kifutós trendeket a heti nagybevásárlásnál (Glamour)
Üdítő darabok az F&F kollekcióból
ápr. 19
0:10
Luton zárva, a Wizz Air a Gatwick Airportra repül (Biztosító Magazin)
A Wizz Air értesíti kedves utasait, hogy Budapest és London Luton közötti járata április 24. és 30. között a lutoni repülőtér ideiglenes bezárása miatt London Gatwick repülőtérre érkezik, illetve onnan indul vissza Budapestre.
ápr. 19
0:11
Bravúros karanténfilmmel jelentkezik Dobó Kata és Árpa Attila: kulisszatitkokat árultak el a rendhagyó forgatásról (Blikk)
Különleges kisfilmet készített Dobó Katával (46) és Árpa Attilával (48) A mi kis falunk rendezője. Juszt Balázs (37) a 2012-es Split Perfect című kisfilmjéhez forgatott folytatást, Én is szeretlek címmel, mindezt a kijárási korlátozás kellős közepén.
ápr. 19
0:14
Tragédia: az első tünetek után három nappal meghalt a televíziós műsorvezető édesapja (Blikk)
Az első tünetek jelentkezése után három nappal meghalt a keszthelyi tévé műsorvezetőjének, Kalapos István édesapja. A 74 éves férfi állapota olyan hirtelen romlott le, hogy már tesztelni sem tudták - számolt be az esetről az RTL Híradó, amelyből kiderült, Kalapos édesanyja is elkapta a betegséget.
ápr. 19
0:14
Hiába volt tünetmentes, csak a Ct-vizsgálatot követően derült ki, hogy elkapta a koronavírust (Blikk)
Egy 30 éves iráni nő, habár nem mutatta a koronavírus-fertőzés tüneteit, egy CT-vizsgálat kimutatta, a vírus megtámadta a tüdejét, írja a Daily Mail.
ápr. 19
0:14
Egy melléképület postacímét használja ezentúl a prágai orosz nagykövetség, nehogy a Nyemcovról elnevezett térét kelljen (444.hu)
A prágai önkormányzat nevezte át a teret, öt évvel az orosz ellenzéki vezető meggyilkolása után.
ápr. 19
0:14
Meteorológia: Sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar vasárnap (Biztosító Magazin)
A változó fátyolfelhőzet mellett gomolyfelhők képződnek. Elsősorban az Alföld középső és délkeleti részén, majd az északnyugati tájakon helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Éjszaka a délnyugati tájak kivételével megvastagszik a felhőtakaró. Elsősorban az ország északi, északkeleti felén várható eső, zápor, északnyugaton néhol zivatar.
ápr. 19
0:18
Koronavírustesztek elvégzésére alkalmas gép érkezett Berettyóújfaluba (Blikk)
Megérkezett Berettyóújfaluba az a koronavírus tesztek elvégzésére alkalmas gép, amelynek árát mindössze két nap alatt gyűjtötték össze helyi adományokból. Az újonnan vásárolt orvosi eszközzel várhatóan jövő héten kezdik meg a tesztelést - derült ki az ATV Híradójából.
ápr. 19
0:18
Marad a szükségállapot Spanyolországban (Blikk)
A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a parlamentnél az új típusú koronavírus miatt március 15-én bevezetett szükségállapot meghosszabbítását - jelentette be a spanyol miniszterelnök szombat este Madridban.
ápr. 19
0:18
Nők, akik eredményesen harcolnak a koronavírussal (444.hu)
Németország, Tajvan, Új-Zéland, Izland, Finnország, Norvégia, Dánia miniszterelnökei gyorsan és határozottan reagáltak a koronavírus megjelenésére. A miniszterelnökök történesen nők. Érdekes egybeesés.
ápr. 19
3:06
Nyugdíjak emelése - miért és mennyivel kötelező megemelni évente a nyugdíjakat? (ProfitLine)
Az 1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról szabályozza azt is többek között, hogy hogyan, mikor és mennyivel kell évente megemelni az öregségi nyugdíjakat. Nézzük, mit mond a törvény pontosan a nyugdíjak emeléséről, amit a kormánynak be kell tartania.
ápr. 19
4:06
Vigyázat! Érdemes körültekintőnek lenni a koronavírus gyorstesztek kapcsán (ProfitLine)
Hazánkban egyre több magánklinika hirdeti a koronavírus gyorstesztek illetve koronavírus szerológiai vizsgálatok gyors elvégzését 9 000 és 29 900 Ft közötti áron. Biztos, hogy megbízhatóak ezek a módszerek? Cikkünkben ezt a témát jártuk körül orvos-szakértői szemmel.
ápr. 19
5:06
Kirabolták a Lidl borpultjait (ProfitLine)
A Lidl Magyarország 23,7 millió palack bort értékesített 2019-ben, ezzel pedig megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését a hazai és külpiaci borértékesítésben egyaránt. Az áruházlánc tovább erősítve vezető borexportőri pozícióját több mint 5 milliárd forint értékben exportált borokat, így már a teljes magyar palackos borexport közel 30 száza
ápr. 19
5:12
Rekordközelben az arany árfolyama (Márkamonitor)
1730 dollár felett jár az arany unciánkénti árfolyama. A jelenlegi világgazdasági bizonytalanság rekordmagas árfolyamot hozhat – derül ki az év innovatív terméke díjjal kitüntetett BlockBen szakértőinek elemzéséből.   Az arany iránti kereslet olyan mértékben ugrott meg a világméretű koronavírus-járvány kitörése után, hogy márciusban gyakorlatilag e
ápr. 19
5:24
A kezeletlen allergia legyengíti az immunrendszert (Hírklikk)
A kezeletlen allergia, az irritált nyálkahártya, a pollenekkel való küzdelem sérülékenyebbé teheti az immunrendszert, és egy vírus is könnyebben megtámadja az embert – mondta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója, az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
ápr. 19
5:36
Vadabbnál vadabb rémhírek terjednek a vírusról: több millió ember próbálja kitalálni, hogyan indult a betegség – De minek hihetünk? (Blikk)
Vadabbnál vadabb összeesküvés-elméletek terjednek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.
ápr. 19
5:39
Napi horoszkóp: szerencse vagy balszerencse vár rád ezen a vasárnapon? (Promotions)
Lehet a hét utolsó napja ad rá okot, hogy a tettek mezejére lépj!
ápr. 19
5:39
Megelégelte a tömeges álhírgyártást a Fidesz (Mínuszos)
Elindult a Fidesz angol nyelvű honlapja, hogy rendszeresen, hiteles információt nyújtson a nagyobbik kormánypárt aktuális döntéseiről. A honlap célja az, hogy véget vessen a tömegesen megjelenő álhírgyártásnak. Ennek érdekében havi tájékoztató levélben megosztják, milyen aktualitások vannak a magyar pártpolitikában és a Fidesz háza táján, valamint
ápr. 19
5:42
Vasárnapi sport: Spanyol Szuperkupa döntő ismétlés (Sport365)
Élőben megy tovább a darts Home Tour.
ápr. 19
5:48
Nagy csata kezdődik, semmi jóra nem számíthatunk az előrejelzés szerint (Infostart)
Hidegfront vonul át felettünk, némi csapadékkal, 6-7 fokos lehűléssel. Ameddig a meteorológus szem élesen ellát, kiadós öntözésre ne számítsunk – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
ápr. 19
6:06
Gurul lefelé az európai autópiac - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Új személygépkocsik eladásának változása az EU-tagállamokban; százalék
ápr. 19
6:09
„A legnehezebb az, hogy nincs meg az a szabadság” – Szállodába zárták Gelencsér Timit: kiszolgáltatott helyzetben érzi magát a fiatal fitneszversenyző (Blikk)
A világ egyik legszebb helyén forgatják az Exatlon Hungaryt, ám a stábtagok, köztük Gelencsér Tímea (26) semmit nem élvezhet a pálmafás paradicsomból. A Dominikai Köztársaságban ugyanis kijárási tilalom van a koronavírus-járvány miatt, így a műsor pálya melletti riportere a forgatások kivételével a négy fal között tölti az összes szabadidejét.
ápr. 19
6:12
Két új funkcióval támogatja az egészség megőrzését a Honor MagicWatch 2 (Márkamonitor)
A Honor MagicWatch 2 okosóra két új, az egészségre fókuszáló funkcióval bővül április második felében. A frissítést követően az óra folyamatosan képes mérni a véroxigénszintet, így aktuális képet ad testünk oxigénellátottságáról, valamint elemzi a női ciklust viselőjének szervezetével és életmódjával összefüggésben.    SpO2 monitor, amely figyeli a
ápr. 19
6:30
A húsvéti ünnepekre életbe lépett korlátozások egy jó részét ismét életbe léptették (ATV)
A múlt hétvégi húsvéti ünnepekre életbe lépett korlátozások egy jó részét ismét életbe léptették a polgármesterek. Budapesten a Margitsziget és a Hajógyári sziget valamint a rólmai part sem látogatható. A Balatonon sok helyre csak a helyieket engedik be. Révfülöpön a tulajdonosok nem hagyhatják el nyaralóikat, ezen a partszakaszon horgászni sem leh
ápr. 19
6:36
Van Magyarországon egy 0%-os hitel, amit koronavírus idején is megéri felvenni (Portfolio)
Amíg egy fiatal házaspár legalább egyik tagja munkahellyel rendelkezik, addig akár egy jelentősebb családi tartalék felépítésére is jó választás lehet a babaváró hitel felvétele. A bankok továbbra is 0%-os kamattal kínálják a hitelt, ami 5 éven belüli gyermekvállalás esetén a futamidő végéig így is marad. A törlesztési moratórium azonban hozott ném
ápr. 19
6:36
Kicsi kocsi nagy kalandja – egy Peugeot 106 a világ tetején (Autónavigátor)
Mindjárt az elején tartozok egy vallomással. Rendkívüli örömhírnek tartottam, amikor kiderült, hogy Chris Harris csatlakozik a Top Gear új csapatához.
ápr. 19
6:36
Jászai Mari valódi arca - A férfifaló díva, aki nem titkolta, hogy nem tud megállapodni (Femcafe)
A színház nagyasszonya nem vetette meg a férfiakat.
ápr. 19
6:39
Az új iPhone SE már előrendelhető a Telenornál (Mínuszos)
A Telenor Magyarországnál elérhető az új iPhone SE, ami -a közlemény szerint- példátlan teljesítményt és hosszan tartó akkumulátor-üzemidőt kínál, megtalálható benne az eddigi leggyorsabb okostelefonchip, az A13 Bionic, valamint az iPhone-ok legjobb egykamerás rendszere, ami segít kiaknázni a portré mód csodás előnyeit. Az ütős dizájn por- és vízál
ápr. 19
6:42
Nagyon durva felvétel az M2-esről, egy autósnak se induljon így a napja (Infostart)
Elképesztő videós beszámoló érkeztek az „ébredező” autóútról.
ápr. 19
6:42
Ilyen lakásokban él a dúsgazdag budapesti elit: belestünk a zárt ajtók mögé (Pénzcentrum)
Vegyes képet mutat a budapesti újlakás-piac: egyrészt organikus lassulás érzékelhető már néhány hónapja, amit csak tetézett a koronavírus-járvány. Az első negyedéves építési kedv így jócskán visszaesett, ugyanakkor az árakon egyelőre...
ápr. 19
6:42
Koronavírus-követőn dolgozik az Apple és a Google – mi lesz az adatokkal? (FinTechRadar)
Egy jó rendszer segíthet, rosszul kivitelezve viszont jelentős veszélybe kerülhetnek a személyes adatok és jogok.
ápr. 19
6:48
Top5: Brian Shaw szerint is aggályos Bjornsson rekordkísérlete (Sport365)
Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit. Nr5 - A korábban négyszer is a világ legerősebb embere címet elnyerő Shaw osztozik Eddie Hall véleményén.
ápr. 19
6:51
Poszttraumás stressz előfordulásával számolhatunk az egészségügyi dolgozók körében is - interjú (Menedzsment Fórum)
A feszített munkatempó, az átlagosnál több haláleset látványa, az újfajta vírussal szemben érzett tehetetlenség és a szokásosnál megterhelőbb napi helytállás miatt a járvány alatt, illetve lezajlása után akut, vagy akár krónikus poszttraumás stressz-szindróma is várhat az egészségügyi dolgozókra – mondta lapunknak Dr. Almási Kitti klinikai szakpszi
ápr. 19
6:51
Az Amazon is beszáll a magyar járványügyi védekezésbe? (Piac és Profit)
A hét elején megjelent két kormányrendelettel ismét különadókat vezetnek be Magyarországon. Ezek közül a kiskereskedelmi különadó érdekessége, hogy az a Magyarországra értékesítő online kereskedőket, így az Amazont is megadóztatja - vagy legalábbis megpróbálja. Márpedig ez, az Amazon magyarországi forgalmától függően, egy vaskos bevételi forrást je
ápr. 19
6:54
Trump: Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a szigorú korlátozásokon (HírTV)
Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon - jelentette ki Donald Trump.
ápr. 19
6:56
Idősotthonban razziázott a szlovák rendőrség (HírTV)
Számítógépeket és dokumentumokat foglalt le egy idősotthonban tartott razzia során szombaton a szlovák rendőrség.
ápr. 19
7:01
Dél-Koreában szinte megállt a kór terjedése (HírTV)
A járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma.
ápr. 19
7:01
Koronavírus: Szerbiában is enyhülhetnek a korlátozások (Portfolio)
Szerbia az ortodox húsvétot követően fokozatosan elkezdi enyhíteni az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében bevezetett korlátozásokat - jelentette be szombaton Aleksandar Vucic szerb elnök.
ápr. 19
7:06
Valami megmozdult a Balatonnál (Infostart)
Kormányzati támogatással idén csaknem hárommilliárd forintból több mint 90 strand újul meg, ezek közül több mint hatvan a Balatonnál található.
ápr. 19
7:09
A „preppereket” kinevették – mára aztán megvalósult a rémálmuk (Privátbankár)
A globális közegészségügyi és gazdasági válság a figyelem középpontjába hozta a „prepperek” világképét. De kik ők és mit képviselnek? Káncz Csaba jegyzete.
ápr. 19
7:09
A spanyol kormány már harmadjára kezdeményezi a szükségállapot meghosszabbítását (ProfitLine)
A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a parlamentnél az új típusú koronavírus miatt március 15-én bevezetett szükségállapot meghosszabbítását - jelentette be a spanyol miniszterelnök szombat este Madridban.
ápr. 19
7:09
Koronavírus: Trump napokon belül enyhítene néhány tagállamban (Portfolio)
Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
ápr. 19
7:11
Öt ábra arról, hogyan forgatja fel fenekestül az életünket a koronavírus (Portfolio)
Jelentősen megváltoztatta a koronavírus a mindennapokat és nagyon úgy tűnik, hogy sokáig kihathat még az emberek életére. A McKinsey egy friss felmérése szerint az emberek a következő időszakban kevesebb időt akarnak munkával, és sokkal többet szórakozással tölteni, már amennyire ezt a négy fal engedi. Világszinten az az általános várakozás, hogy a

Keresés