2020. április 21. kedd

ápr. 21
21:18
Csak ma több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a MOL, és nem állnak le (ATV)
Több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol kedden a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan azt továbbviszik azt az ország minden részébe. A tervek szerint a Hygi április végétől a Mol töltőállomásain is kapható lesz.
ápr. 21
21:19
Ez igen! Végtagok nélkül is megszállottan dolgozik a fiatal sminkes (Femcafe)
Kaitlyn Dobrow bebizonyította emberi nagyságát.
ápr. 21
21:19
Hétfőn folytatódhat az úszók felkészülése (Igényesférfi.hu)
Megvan az engedély Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.
ápr. 21
21:21
Erős üzenetet küldött a világhírű kutató (Infostart)
Jane Goodall világhírű főemlőskutató szerint a járvány után az embereknek bölcsebben kéne bánni a környezetükkel, nem szabad visszazökkenniük a régi kerékvágásba, meg kell becsülniük a kitisztult csillagos eget. A tudós erről a Föld napján megjelenő új életrajzi dokumentumfilmje bemutatása előtt beszélt.
ápr. 21
21:24
UNESCO: több százmillió gyerek esik ki a digitális oktatásból (Pénzcentrum)
A Covid-19-világjárvány miatt távoktatásba kényszerülő mintegy 1,5 milliárd diák több mint felének nincs számítógépe, amellyel követhetné az órákat, 43 százaléka pedig nem rendelkezik internet-hozzáféréssel - figyelmeztetett kedden...
ápr. 21
21:27
Koronavírus: több bajba jutott területen is összefogtak a cégek (Piac és Profit)
Segítségnyújtási hullám van kibontakozóban. Az Alright Communications összegyűjtött néhány szektort, ahol összefogtak a cégek.
ápr. 21
21:27
Péntekre országos Online sztrájkot hirdet a Fridays For Future csapata (SzMo)
Vészhelyzet van - a vírus mellett nem szabad elfeledkeznünk az ökológiai és éghajlati válságról sem! - írják a szervezők, akik arra kérnek, hogy 'Hallasd velünk hangodat a jövőért, az életért'.
ápr. 21
21:30
Online gyorstalpaló tanfolyamokon oktatják az orvosokat és a nővéreket (ATV)
Online gyorstalpaló tanfolyamokon oktatják a lélegeztetőgépek kezelésére és a koronavírusos betegek intenzív ellátására az orvosokat, nővéreket. Emellett az orvosoknak 20, az ápolóknak 14 órás gyakorlaton is részt kell venniük.
ápr. 21
21:36
12%-ot is zuhanhat a spanyol GDP (ProfitLine)
A spanyol jegybank tegnap megjelent elemzése szerint 6,8% és 12,4% közötti mértékben eshet vissza az idei GDP, a munkanélküliségi ráta pedig az eredeti 13,7%-os előrejelzésről 18,3-21,7% közé ugorhat attól függően, hogy milyen gyorsan javul a válsághelyzet Spanyolországban.
ápr. 21
21:36
Gőzerővel szállítják a Mol filléres kézfertőtlenítőjét: ide jutott az első adagokból (Pénzcentrum)
Több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol kedden a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan azt továbbviszik azt az ország minden részébe. A tervek szerint a Hygi április végétől a Mol töltőállomásain...
ápr. 21
21:36
Hollandiában szeptemberig nem lesznek nagyobb rendezvények (Portfolio)
Szeptemberig áll a futballélet Hollandiában a koronavírus-járvány miatt, így az élvonalbeli bajnokság is véget ért.
ápr. 21
21:36
Egy kör a Hungaroringen Michelisz Norbival (Sport365)
A 35 éves versenyző elemzése a pályáról sokaknak érdekes lehet.
ápr. 21
21:39
San Marino, Vatikán, Andorra - ezek a legfertőzöttebb államok (Infostart)
Vannak államok, amelyekről egyáltalán nem esik szó, pedig koronavírussal ezek népesséke a legnagyobb arányban fertőzött.
ápr. 21
21:45
Nagyban gyártja a Mol a fertőtlenítőt (Menedzsment Fórum)
Több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol kedden a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan azt továbbviszik azt az ország minden részébe. A tervek szerint a Hygi április végétől a Mol töltőállomásain is kapható lesz.
ápr. 21
21:45
Szenzációs bejelentés jött a koronavírus elleni oltóanyagról (Infostart)
Az Oxfordi Egyetemen fejlesztették ki az oltóanyagot, amit csütörtöktől önkéntes jelentkezőkön próbálnak ki.
ápr. 21
21:45
Ensz: Megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma a világon (HírTV)
A koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma világon.
ápr. 21
21:45
Négy éve hunyt el Prince: íme a legenda 9+1 legnagyobb slágere (Promotions)
Természetesen a Purple Rain is köztük van.
ápr. 21
21:48
Koronavírus: Bibliai méretű éhinség jöhet több tucat országban (Portfolio)
A koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma a világon, ha a kormányok és a magánszektor nem avatkozik közbe - figyelmeztetett az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) kedden.
ápr. 21
21:48
Szlávik: Hamarosan Magyarországon is elérhetővé válhat egy hatásos koronavírus elleni készítmény (ATV)
Hamarosan Magyarországon is elérhető lehet egy hatásos koronavírus elleni készítmény – mondta el az RTL Híradónak Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
ápr. 21
21:51
Már munkában is ledobhatják a textilt - Így élnek a nudisták a karanténban (Femcafe)
Őket talán kevésbé viseli meg a bezártság. Mutatjuk, miért!
ápr. 21
21:51
Meghalt az amerikai férfi, aki szerint a koronavírus csak a politikai trükközés eszköze (SzMo)
Paranoiásnak nevezte azokat, akik félnek a betegségtől.
ápr. 21
21:54
Gőzerővel szállítják a Mol filléres kézfertőtlenítőjét: ide jutott az első adagokból (Pénzcentrum)
Több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol kedden a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan azt továbbviszik azt az ország minden részébe. A tervek szerint a Hygi április végétől a Mol töltőállomásain...
ápr. 21
21:58
Pennywise-nak öltözve ugrott ki a kukából az anya, hogy megijessze fiát (SzMo)
A húszéves fiú egyébként is retteg a bohócoktól, ezt használta ki édesanyja.
ápr. 21
22:03
Új helyettes államtitkár neveztek ki (Privátbankár)
Dr. Horváth Tamás ezentúl helyettes államtitkárként folytatja.
ápr. 21
22:06
Változik az SAP vezetése (ProfitLine)
Az SAP április végével megszünteti azt a gyakorlatot, hogy két társ-vezérigazgató vezeti a céget.
ápr. 21
22:06
Djokovic nem kérne a védőoltásból (Sport365)
A szerb teniszező akkor sem oltatná be magát, ha lenne védőoltás a koronavírus ellen.
ápr. 21
22:06
Ensz: Megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma a világon (Tiszta Jövő)
A koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma világon, ha a kormányok és a magánszektor nem avatkozik közbe – figyelmeztetett az Ensz Világélelmezési Programja (Wfp) kedden.
ápr. 21
22:06
Naponta 10 métert gyalogol a mozgássérült kisfiú, így gyűjt a brit egészségügyi dolgozóknak (SzMo)
A nyitott gerinccel született kisfiúnak hatalmas kihívás ez a tíz méter is, de szeretne mindent megtenni azért, hogy segítsen a járvány frontvonalában dolgozóknak.
ápr. 21
22:12
Így állhatnak talpra a magyar cégek: így kell bűvészkedni az átszervezésekkel (Pénzcentrum)
Az új típusú koronavírus-járvány a már folyamatban lévő vagy tervezett cégátalakulások és csoportszintű strukturálási folyamatok időzítését is befolyásolhatja, de akár szükségessé is teheti az ilyen átszervezéseket. A gazdasági...
ápr. 21
22:15
Új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Dr. Horváth Tamás ezentúl helyettes államtitkárként folytatja.
ápr. 21
22:15
Tizedére esett a taxiforgalom (Infostart)
Országosan 90 százalékkal esett vissza a taxiforgalom az Országos Taxis Szövetség szerint. Év elején még 7 ezer taxi fuvarozott Budapesten, mostanra 2500 -nál kevesebb járja az utcákat. Kényszer-szabadságolással vagy az engedélyek visszaadásával próbálnak úrrá lenni a helyzeten a bevétel nélkül maradt személyfuvarozók.
ápr. 21
22:18
Gazdaságpolitikai bravúrral vált önellátóvá Magyarország fertőtlenítőszerből (Tiszta Jövő)
A koronavírus-járvány hatására a legtöbb ország megtiltotta az alapvető egészségügyi termékek kivitelét. A magyar kormányzat rendkívüli piacszervezési és építési munkába kezdett, hogy felkutassa és összekapcsolja egymással a fertőtlenítőszer gyártásának kulcsszereplőit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) koordinálásával immár hat magy
ápr. 21
22:24
Máris itt van a frissített Kurzarbeit-szabályozás (Portfolio)
Egy nappal a kormány bejelentése után, a Magyar Közlönyben meg is jelent az állami bértámogatási program megújításáról szóló kormányrendelet.
ápr. 21
22:30
Magyarország hozzáértő és eredményes módon kezeli a válságot (Tiszta Jövő)
Sir Suma Chakrabarti elmondása szerint az Ebrd folyamatosan kapcsolatban áll a Magyarországon is érdekeltségekkel rendelkező bankokkal, és a visszajelzéseik alapján megállapítható, hogy Magyarország hozzáértő és eredményes módon kezeli a válságot.
ápr. 21
22:30
Bálint gazda megmutatta, hogy mivel tölti karanténos napjait (Promotions)
Az ország kertésze egyáltalán nem unatkozik.
ápr. 21
22:36
Terjed az erőszak Romániában (HírTV)
Egyre nagyobb a feszültség Romániában, a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló korlátozó intézkedések miatt.
ápr. 21
22:36
Ma is több mint 21 ezer liter MOL Hygit szállított ki a MOL a stratégiai intézményeknek (ProfitLine)
Több mint 21 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a MOL a mai napon a Készenléti Rendőrség budapesti központjába, ahonnan továbbszállítják azt az ország minden részébe. Közben zajlanak a MOL közvetlen kiszállításai is, ma például mintegy 800 liter MOL Hygi érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére Debrece
ápr. 21
22:36
Monspart Sarolta a Nemzet Sportolója lett (Sport365)
Székely Éva halálával megüresedett helyre került a 75 éves tájfutó.
ápr. 21
22:36
Aljas módszerrel fosztják ki a csalók az idős magyarokat: érdemes résen lenni (Pénzcentrum)
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket...
ápr. 21
22:45
Megjelent a rendelet: kitolják a bevallási határidőket, növelik a SZÉP-kártya keretösszegét (Privátbankár)
Megjelent a 82-es sorszámú Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amelyek a kormánytagok által korábban már bedobott könnyítéseknek adnak törvényi keretet.
ápr. 21
22:48
Máris itt van a frissített Kurzarbeit-szabályozás lényeges újításokkal! (Portfolio)
Egy nappal a kormány bejelentése után, a Magyar Közlönyben meg is jelent az állami bértámogatási program megújításáról szóló kormányrendelet.
ápr. 21
22:51
Aggódással teli napon vannak túl az amerikai tőzsdék (Privátbankár)
Kifejezetten gyenge napot zártak New Yorkban, hiába jöttek javuló járványügyi adatok.
ápr. 21
22:57
Megérkeztek a régóta várt rendeletek: emelkedik a SZÉP-kártya keretösszege, kitolják az adóbevallási határidőket (Menedzsment Fórum)
Megjelent a 82-es sorszámú Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amelyek a kormánytagok által korábban már bedobott könnyítéseknek adnak törvényi keretet.
ápr. 21
23:06
Ausztriában apránként újranyitják az üzleteket és az iskolákat (ProfitLine)
Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása - jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedden Bécsben, a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések további enyhítését bejelentve.
ápr. 21
23:06
A bajnokságok befejezésére buzdít az Uefa (Sport365)
Azt javasolják, amint lehet, folytassák a viadalokat.
ápr. 21
23:12
György László: Egyszerűsödött a munkahelyvédelmi bértámogatás (Igényesférfi.hu)
A Széchenyi-kártya keretében négy program érkezik, amit már elfogadott a kormány – ismertette az államtitkár.
ápr. 21
23:18
Pm: Megjelent az újabb adókönnyítésekről szóló kormányrendelet (Igényesférfi.hu)
„A baloldali válságkezeléssel ellentétben, amely az adóemelésekre és megszorításokra épített, a nemzeti kormány adócsökkentésekkel és célzott támogatásokkal segíti a munkahelyek, a vállalkozások és a családok védelmét” – áll a közleményben.
ápr. 21
23:33
Hivatalos: Monspart Sarolta tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak (Infostart)
A Magyar Közlönyben kedden jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján - megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát - Monspart Sarolta tájékozódási futó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.
ápr. 21
23:36
Több edzőterem fog kinyitni, de korlátozásokkal (ProfitLine)
Több edzőterem is újra megnyílik a vidéki nagyvárosokban, a koronavírus-járvány miatt korlátozásokkal és folyamatos fertőtlenítés mellett. A sportolni vágyóknak szigorú előírásokat kell betartaniuk.

Keresés