Minden statisztika tovább romlott az elmúlt 24 órában. Meghalt 107 beteg, több mint 5300-an megfertőződtek és 405-en kerültek lélegeztetőgépre. A diagnosztizáltak száma 100 ezer fölé emelkedett.
Őrizetbe vett a rendőrség Philadelphiában két fegyveres férfit pénteken annak a kongresszusi központnak a közelében, ahol a szavazatok feldolgozása folyik - jelentette be a philadelphiai rendőrség.
A szerves kémia, a gyógyszerkutatás, a kémiai biológia, a biofizika, az anyagtudomány és a mérnöki tudományok területén végzett vizsgálatokhoz szerzett be eszközöket 741,46 millió forintért uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (Szte) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott kutatócsoport a koronavíruson átesett lehetséges donorok jelentkezését várja, hogy vérplazmaterápiával segíthessék elő a fertőzöttek eredményes kezelését. A jelenleg
Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága területén a dél-borsodi Mezőcsáton pénteken, a település határában több tíz köbméternyi illegálisan lerakott szemetet szedtek fel és szállítottak el.
A baranyai megyeszékhelyen 30 munkatárssal kezdte meg működését az OTP Bank új, telefonos ügyfélszolgálata, amely hamarosan további 50 fővel bővül, így a tervek szerint összesen csaknem száz munkahelyet hoz létre a Dél-dunántúli Régióban.
Kónya Ilona szerint a kezelés alatt álló nőknek meg kell tartani a korábbi szerepeket, illetve nem szabad bezárkózniuk sem, ami viszont a jelenlegi járványos helyzetben rendkívüli módon fenyegeti a betegeket: irány az online tér!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatként kezeli a koronavírus-járvány okozta válság makrogazdasági hatásainak elemzését és a gazdaság újraindulásának támogatását. Az aktuális helyzetkép, valamint célzott és hatékony intézkedések kialakítása érdekében a jegybank 2020-ban mindeddig három alkalommal végzett online kérdőíves felmérést a hazai vá
A koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb betiltotta az öt fősnél nagyobb rendezvényeket, valamint a jövő hét szerda és péntek között iskolai szünetet rendelt el - olvasható a testület közleményében, amelyet a szerb sajtó szombaton ismertetett.

A Nokia jó példa arra, hogy ha nem vagy elég gyors, akkor nem fogod túlélni az iparágadban végbemenő változásokat – jelentette ki Herbert Diess. A Volkswagen csoport vezére a Bloombergnek adott interjújában elárulta azt is, hogy a globális stratégiájuk szempontjából szerencsésebb lenne, ha Joe Biden nyerné az amerikai elnökválasztást, de Trumppal i
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó. A jelenlegi válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő, és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása – jelentette ki Parragh László, az MKIK elnöke.
A koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb betiltotta az öt fősnél nagyobb rendezvényeket, valamint a jövő hét szerda és péntek között iskolai szünetet rendelt el - olvasható a testület közleményében, amelyet a szerb sajtó szombaton ismertetett.
A Nokia jó példa arra, hogy ha nem vagy elég gyors, akkor nem fogod túlélni az iparágadban végbemenő változásokat – jelentette ki Herbert Diess. A Volkswagen csoport vezére a Bloombergnek adott interjújában elárulta azt is, hogy a globális stratégiájuk szempontjából szerencsésebb lenne, ha Joe Biden nyerné az amerikai elnökválasztást, de Trumppal i
Szabad Zoltán szerint „nagyon sok kórházban megteltek az intenzív kapacitások” és „hiába neveznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember”.