De a mutálódott koronavírusnak azt a törzsét, ami az országot arra késztette, hogy a teljes nyércállományát elpusztítsa, csak 12 emberben találták meg, és eddig 5 nyércfarmon bukkant fel.
Wizz Air A321neo utasszállítója, a Magyar Honvédség Airbus A319-ese és 4 Gripen vadászgép kötelékrepülést és alacsony áthúzást hajtott végre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felett. Nyilvánosságra hozták a Wizz Air…
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
A pennsylvaniai Republikánus Párt az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordul - jelentette be pénteken kiadott közleményében a párt vezetése. Joe Biden szóvivője azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy amennyiben nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból.
Puskás Akadémia, Paks, Újpest, Budapest Honvéd. Ezeken az NB I-es csapatokon futott-fut végig a koronavírus. Az NB II-ben is egymás után jelentik be a csapatok, hogy nem tudnak kiállni: most éppen a Békéscsaba. Van-e értelme annak a bajnokságnak, ahol papíron dőlnek el a meccsek?
Fokozott biztonsági intézkedések mellett átszállították pénteken Párizsba a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjét – közölték rendőrségi források.
Pozitív lett a tesztje az énekesnek, és többen is megfertőződtek a környezetében. Azt mondja, rosszul van, és átlagos influenza tüneteit észleli magán.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói október végéig 261-szer futottak ki a kikötőkből, szárazföldi mentői harminc tóparti település strandján 3901 könnyű sérültet láttak el - derül ki a szakszolgálat beszámolójából, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületei hétfőtől zárva tartanak, a tanév 2021. február 1-től folytatható, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben. Mások mellett erről döntött pénteken az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriuma.
"Politikai zsarolást nem fogadunk el!" - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Véget ért a Házasodna a gazda, és a műsor végén, az álomrandik után, többen úgy döntöttek, megpróbálják a választottjukkal. Az viszont csak később derül ki, ezzel együtt a szerelem is várt-e rájuk.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-6.3.3-16 Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések tárgyú felhívására való sikeres pályázata révén Debrecen önkormányzata az utóbbi esztendőkben a város több utcájában tudta megoldani a zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetést. Ebbe a fejlesztési programba illeszkedett a Tarján utcának
Nyár végétől újra fellendült a külföldi kölcsönzött munkaerő iránti igény a Work Force Kft. ügyfelei között. A járványhelyzet megkövetelte biztonsági intézkedések terheit a közvetítő és az alkalmazói oldal megosztja, így az ellátási láncok fenntartása úgy tud megvalósulni, hogy nem növeli a vírus terjedésének kockázatát.
Megdöbbentő történet került nyilvánosságra Grosics Gyulával (†88), az Aranycsapat egykori futballistájával kapcsolatban. A világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bajnok kapuslegenda, aki pályafutása során 86 alkalommal húzta magára a magyar válogatott mezét, már 2004-ben, a cím létrehozásakor is komoly esélyekkel pályázott rá, hogy a Nemzet Sportolója l
A magasvérnyomás-betegség Magyarországon (is) népbetegség. Az életkor előrehaladtával előfordulási valószínűsége egyre magasabb. Előrejelzések szerint 2030-ra akár minden ötödik 65 év feletti felnőtt ebben a betegségben szenvedhet. 50 év alatt a férfiaknál, 65 felett pedig a nőknél gyakoribb, 55-65 év között pedig a két nemben a betegség előfordulá
Somló Tamás (†68) közelgő születésnapja előtt özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér és lányuk, Lily (20) még fájóbban érzik a zenész hiányát. Az LGT egykori tagja november 17-én lenne 73 éves.
Az élet megy tovább – tartja az örök érvényű mondás, amelyet főként a a nehezebb pillanatokban szoktunk emlegetni. Éppen ezért örültek a rajongók, amikor meglátták Epres Panni (44) legújabb bejegyzését a közösségi oldalán.
Eddig csak a világsztárok, régen pedig a tehetős urak kiváltsága volt hotelben lakni, a járvány viszont úgy kifordította a világot, hogy most olcsóbb lett hónapokra albérlőként beköltözni egy pazar négycsillagos szállodába, mint kivenni egy kis lakást – így tett Vasas Szabolcs is.
A légiposta történetének egy nagyon izgalmas korszakába kalauzolja vissza a nézőket ez a film, amit szerintem sem azelőtt, sem azóta nem dolgozott fel komolyabb amerikai film. A 20. század eleji repülés történetéről általában az első világháborús légi csatákról szóló filmek juthatnak eszünkbe, azonban az 1920-as években beinduló légiposta-kiszállít
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével és az Informatika a Társadalomért Egyesülettel ítéli oda „Az év informatikai újságírója” díjat, amely a 2010-ben elhunyt számítástechnikai újságíró, Kovács Attila nevét viseli. Idén Sági Gyöngyi munkáját ismerték el ezzel a díjjal.
Lezárult a lakossági energiahatékonysági hitelprogram, amelyben 90 milliárd forint jutott több tízezer lakás, családi ház korszerűsítésére - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pénteken az MTI-vel.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Szlovákia "A" szintű - elsőrendű befektetői kategóriás - államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings.