2020. november 5. csütörtök

nov. 5
3:06
A járványhelyzet ellenére is nőni tudott az öngondoskodási index (ProfitLine)
A négy éve érvényesülő csökkenő tendenciát megtörve, a tavalyi eredményhez képest 1 ponttal, 35-re emelkedett az OTP Öngondoskodási Index* főátlaga az idei évben. Ez azonban még mindig jóval elmarad a 2016-ban mért legmagasabb, 38-as értéktől. A koronavírus-járványt kísérő gazdasági nehézségek miatt az öngondoskodás témája a korábbinál erőteljesebb
nov. 5
3:09
A Szabadság híd tervezőjét rejtélyesen kihagyták minden elismerésből. (Tudás.hu)
Szegeden 1883-ban adták át az első állandó közúti hidat. A várost ezzel is segíteni kívánták a nagy 1879-es árvíz utáni felépülésből. A hidat a francia Eiffel cég építette, ezért azt a szegediek Eiffel hídnak hívták, pedig egy nagy magyar mérnök tervezte, akinek több fontos hazai átkelő, így a Szabadság-híd is köszönhető. Nevét mégis alig emlegetik
nov. 5
3:12
A kontaktlencse ápolása: szabályok és tanácsok (WebBeteg)
A fénytörési hibákat szemüveggel, kontaktlencsével, lézerrel és műtéttel is meg lehet oldani. Manapság a lágy kontaktlencsék a legelterjedtebbek, a félkemény és kemény lencsék háttérbe szorultak.
nov. 5
3:12
Feketeszakáll és a kalózok elfoglalják a Marczibányi teret (Metropol)
Az előadás egy új oldalról mutatja be a kalózkodást, mélyen visszanyúlva az ágyúk korát megelőző évezredekbe.
nov. 5
3:18
Hídverseny két keréken (Metropol)
Örömbringázásra hívja ma estére az érdeklődőket a BelváRush sportszervező.
nov. 5
3:18
Katie Holmes és új pasija bemutatja: ettől a trükktől lesz igazán stílusos egy szerelmespár (Joy)
Ha stílusról van szó, Katie egyik szerelméhez sem passzolt még ennyire!
nov. 5
3:30
Eljött a robotok kora? (Metropol)
Mi történik ma a gyárakban? Nyakunkon a mesterséges intelligencia? Milyen hatással van ez ránk fogyasztókra és a környezetre?
nov. 5
3:33
Állatkertekben élő európai bölényeket telepítettek vissza a bulgáriai vadonba (Tudás.hu)
A szabad természetben már kipusztult európai bölények (Bison bonasus) két, eddig állatkertekben élő egyedét telepítették vissza a Rewilding Europe nevű szervezet által koordinált program keretében egy dél-bulgáriai természetvédelmi területre. A Nyíregyházi Állatparkból származó és eddig a Miskolci Állatkertben nevelkedő fiatal bölény mellett a pozs
nov. 5
3:33
Jakab Ferenc: én azonnal beadatnám magamnak az oltást, a kínait és az oroszt is (Növekedés)
A koronavírus ellen fejlesztett oltóanyagok biztonságosak lesznek, és csak általuk lehet legyőzni a mostani járványt – hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus professzor, aki szerint a következő világjárványokat is állatról emberre terjedő kórokozók fogják előidézni, ezért a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni ezek kutatására.
nov. 5
3:36
Covid-19: Mit eszünk a karanténban? (ProfitLine)
A koronavírus járvány első hullámában bebizonyosodott, hogy semmi szükség nincs hónapokra előre betárazni a lisztet vagy a cukrot, hiszen folyamatos volt az élelmiszerboltokban az ellátás. Mostanában azonban egyre többen szembesülnek azzal, hogy bármelyik pillanatban karanténba kényszerülhetünk. Ekkor pedig még az is nagy fejtörést okozhat, hogy mi
nov. 5
3:36
Így lehet ezer forintból átutazni egy országon (Metropol)
Vetítéssel egybekötött beszámoló a teljes utazásról.
nov. 5
3:48
A Dancing with the Stars kezdete óta találgatnak a rajongók: vajon mi lehet Gabriela Spanic és Andrei Mangra között? (Blikk)
Romantikus nőnek tartja magát Gabriela Spanic (46), imádja, ha egy férfinak van humora és szorgalmas.
nov. 5
4:06
„Eszébe sem jutott, hogy a vírus támadta meg” – Pár nap alatt vitte el a járvány a Kossuth Lajos Gimnázium tanárnőjét (Blikk)
Fekete zászló leng a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium bejárata fölött.
nov. 5
4:06
Bidennek még van mozgástere, Trump már csak akkor nyerhet, ha tarol (444.hu)
A jelen állás szerint, ha Biden az esélyeknek megfelelően nyerni tud Nevadában, elég egyet nyernie az Arizona-Georgia-Észak-Karolina-Pennsylvania négyesből. Trumpnak mind a négyben nyernie kéne ahhoz, hogy elnök maradjon.
nov. 5
4:15
A fényszennyezés már rendszerszintű károkat okoz a környezetben (Tudás.hu)
A mesterséges fényt a környezetszennyezés többi formáihoz kellene sorolni, mert már szisztematikus károkat okoz a természetben – erre figyelmeztettek tanulmányukban az Exeteri Egyetem kutatói. Méreteit és intenzitását tekintve a Föld kivilágítása mesterséges fénnyel évente 2 százalékkal nő. Az Exeteri Egyetem biológuscsoportja szerint ez már akkora
nov. 5
4:18
10 filmes halál, ami millió darabra törte a nézők szívét (Joy)
Pillanatok, amik láttán nem árt, ha van nálad egy csomag zsepi.
nov. 5
4:21
Mi alapján választják ki az alkalmazottakat az Apple-nél? (Növekedés)
Ha munkát szeretnénk az Apple-nél vagy bármely más versenyképes vállalatnál, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója milyen készségeket, tulajdonságokat keres a pályázókban. Az olyan jelentkezőket létesíti előnyben, akik „másként gondolkodnak”, ahogy azt az Apple híres szlogenje tanácsolja.
nov. 5
4:39
A COVID-19 miatt még fontosabbá vált a fenntartható mezőgazdaság (Agrofórum)
A Corteva Agriscience vezérigazgatója a Financial Times csúcskonferenciáján a klímapozitív mezőgazdaság fontosságát hangsúlyozta.
nov. 5
4:42
Cooky elárulta, mit mond neki David Guetta, ha meglátja a műsorvezetőt (ATV)
A francia DJ Palvin Barbarával vezeti majd az MTV EMA-t Budapestről, ennek kapcsán találkozott vele a rádiós műsorvezető.
nov. 5
4:45
Furcsa kihívás terjed a budapestiek körében, mégis egyre többen csatlakoznak (Promotions)
Egy új kihívás terjed Budapesten, melynek célja, hogy megtalálják a hazánkban forgató, Lucius Malfoy-t alakító Jason Isaacs-t.
nov. 5
4:48
Elérhetetlenné váltak a felnőtt internetes tartalmak, országos tiltakozás kezdődött Thaiföldön (Infostart)
A kritikusok "digitális diktatúrát" emlegetnek, a kormány szerint a bűnözést csökkentik az elsötétítéssel.
nov. 5
5:03
Kiderült, három évtizedig nem is ivott a Szomszédok Janka nénije (Metropol)
A Kossuth-díjas színésznőhöz hozzánőtt a Szomszédok pityókás Janka nénije, pedig a való életben egyáltalán nem fogyaszt alkoholt.
nov. 5
5:03
A fülzsírból kimutatható egy stresszhormon szintje (Tudás.hu)
A fülviaszból kimutatható a kortizol nevű stresszhormon szintje – állapították meg a kutatók, akik szerint a módszer segítheti a depresszió vagy a stresszel összefüggő állapotok jobb diagnosztizálását és kezelését. A kortizol egy olyan hormon, amely stressz hatására figyelmeztetőjeleket küld az agynak és ilyenkor a szervezet csaknem összes rendszer
nov. 5
5:06
Jöhetnek a nagykabátok, beköszönnek a mínuszok (Infostart)
A front mögött lassan beáramlik a szárazabb, hidegebb levegő, és csütörtökön elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet. Péntektől a hajnalok is csípősebbre fordulnak.
nov. 5
5:06
Izgulhatnak pénteken az OTP befektetői (ProfitLine)
Az OTP november 6-án, pénteken teszi közzé negyedéves eredményét.
nov. 5
5:09
Beütött a járvány, bajban a legnagyobb ingatlanügynökségek is (Menedzsment Fórum)
A járvány miatt folytatódnak a megszorítások a világ két legnagyobb globális ingatlantanácsadó cégénél. A JLL és a CBRE is elbocsátásokra és más költségcsökkentésekre kényszerült. Mindkét vállalkozás hosszú évek óta jelen van a magyar piacon is, de a globális központok döntései vélhetően nem érintik az itteni képviseleteket.
nov. 5
5:09
Nincs maszk az utastársunkon? Ezt kell tennünk (Metropol)
Hiába kötelező maszkot hordanunk a tömegközlekedési eszközökön és ezt rendszeresen ellenőrzik is, akad olyan utas, aki így sem viseli vagy nem helyesen.
nov. 5
5:09
Az új Yema LED sorozat (Kronometer)
Az 1970-es évek elején volt egy rövid időszak, amikor a frissen megjelent digitális órák számlapjai nem a ma is általános és jól ismert folyadékkristályos kijelzős megoldással működtek, hanem piros LED-ek…
nov. 5
5:12
A magzat fejlődése a hetedik hónapban (WebBeteg)
A magzat gyorsan gyarapszik, a 28. héten a tömege egy kilogramm körüli. Lassan képes lesz a testhőmérséklet szabályozására, testén zsírpárnák jelennek meg. Tüdeje is fejlődik, a szemhéjak is felnyílnak.
nov. 5
5:12
Nemcsak az iskolák, hanem az óvodák működése is egyre nagyobb bajba kerül a koronavírus miatt (ATV)
Országszerte egyre több csoport van karanténban, számos óvodát pedig teljesen bezártak, mert sok dolgozó fertőződött meg.
nov. 5
5:12
Az üres papírlap, avagy miért nem nagyszerű az Sdg? (Márkamonitor)
Az elmúlt tizenöt évben több mint száz interjút adtam, előadást tartottam, cikket írtam fenntarthatósági témában. És egy könyvet is. Mondhatni, kisujjamban van a téma. Most mégis kényelmetlenül érzem magam, amikor arról kellene írnom, miért nagyszerű az SDG. Mert nem az.   Lehetne nagyszerű, ehhez azonban meg kellene tölteni tartalommal. Hiszen ez
nov. 5
5:15
A magyar élelmiszeripari óriás a válság közepén is fejleszt (Növekedés)
A melléktermék feldolgozó üzemet eredetileg márciusban akartuk átadni, de a vírus miatt a beruházást augusztusban fejeztük be - mondta el a növekedés.hu-nak Prohászka Balázs, a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese.
nov. 5
5:18
Minden nap egy bögre gyömbértea csodákat művel a testeddel (Joy)
A gyömbértea az őszi és téli szezon egyik kedvence, de nem csak az íze miatt érdemes fogyasztani!
nov. 5
5:18
Joe Biden visszatérne a párizsi klímaegyezménybe (Portfolio)
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje, az Egyesült Államok várható következő elnöke elkötelezte magát a párizsi klímaegyezményhez történő visszatérés mellett szerda este egy Twitter-üzenetben.
nov. 5
5:24
Koronavírus - Kiderült, mennyire kockázatos a gyerekekkel való együttélés (Infostart)
A kutatóknak arra is van ötlete, hogy mi állhat ennek hátterében.
nov. 5
5:30
A szakértő szerint a bértámogatási rendszer menthetné meg a munkahelyeket (ATV)
Lopakodó létszámleépítésekkel akár tízezrek is elveszíthetik munkájukat a következő időszakban - ezt mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, miután csak szeptemberben 37 ezren váltak munkanélkülivé. Közben a vállalkozók érdekvédelmi szervezetének főtitkára hozzátette, a beruházások mellett inkább a munkahelymegőrzésre fókuszálna, amelynek
nov. 5
5:36
Nem fizet a vevő? Jelentős segítséget hozhat az őszi adócsomag (ProfitLine)
Egy Parlament elé kerülő törvényjavaslat szerint a hazai cégek abban az esetben is visszaigényelhetnék a már befizetett áfát, ha azzal magánszemély tartozik nekik. A koronavírus hatására érzékelhető gazdasági lassulás miatt ez hatalmas segítséget jelentene a vállalatoknak.
nov. 5
5:39
Napi horoszkóp: minden probléma kiküszöbölhető lesz (Promotions)
Nincs olyan gond, amit ne lehetne megoldani. Mutatjuk, hogy mire kell figyelnie a csillagjegyednek!
nov. 5
5:39
Újabb rekordokat döntött a mobilfizetés Magyarországon (Mínuszos)
Újabb rekordokat döntött a mobilfizetés Magyarországon, a mobiltárcás tranzakciók száma közel háromszorosára nőtt 2019 és 2020 szeptembere között a Mastercard adatai szerint. A rekord a járványhelyzetnek “köszönhető”, ami komoly lökést adott a digitális fizetéseknek. Már több mint félmillió bankkártyát költöztettek mobiltelefonjukba a magyar felhas
nov. 5
5:39
A hidraulika hálózatba kapcsolhatósága felsőfokon (newtechnology.hu)
Mind a gépgyártók, mind a végfelhasználók számára a hatékonyság az egyik legfontosabb szempont. A Connected Hydraulics technológia jelentősen hozzájárul a termelékenységhez, mivel a teljes gyártási ciklus alatt a fluid technológia fizikai előnyeit kombinálja a Dolgok Internetében (Internet of Things – IoT) rejlő digitalizáció és összekapcsoltság sz
nov. 5
5:39
Fendt: az egész világ a piacunk (Agrárágazat)
A német mezőgépgyártó legnagyobb traktorával 673 lóerőig nyújtózkodott.
nov. 5
5:39
Emelkednek az agrárárak (Mezőhír)
A gazda számára terményei áralakulása az egyik legfontosabb tényező, amire azonban kevés vagy éppen semmi befolyása nincs.
nov. 5
5:39
Amit a kardántengelyekről tudni érdemes (GépMax)
Foglalkozzunk szakszerűen az aktív munkagépek hajtására szolgáló kardántengelyekkel, mert meghálálják.
nov. 5
5:39
A Máv-Rec Kft. 16 éve a raklapok szolgálatában (Transpack)
Az ellenőrző szervezet következetes munkájának eredményeként szinte teljesen megszűnt az Uic/Eur rakodólapok hamisítása.
nov. 5
5:41
Magyarország kiáll a Huawei mellett, de a magyar telkó cégek az Ericssont választják (Mínuszos)
Az Európai Unió (EU) stratégiája szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, eddig azonban ez csak 17 országban történt meg, köztük Magyarországon – hívta fel a figyelmet az Ericsson Magyarország. Több országban kiépültek kísérleti jellegű hálózatok, számos készülékgyártó is előrukkolt az 5G-s készülékekk
nov. 5
5:42
Nehéz ügy… Nissan Leaf e+ 62 kWh Tekna teszt (Autónavigátor)
Hatalmasat gurított a Nissan 2010-ben az első Leaffel, rögtön Év Autója is lett (a 2011-es évre). Az első teljes értékű
nov. 5
5:42
Tíz hónap után hatalmas előnnyel élen a Toyota a magyarországi újautópiacon (Márkamonitor)
A Toyota 11179 új autó értékesítésével, 12%-os piaci részesedéssel toronymagasan áll az élen a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon: a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert gyártó január és október között 15,4%-al növelte hazai értékesítéseit, miközben a piac 20,1%-al esett vissza. A Toyota 2020-ban mindvégig a
nov. 5
5:45
Szerhij Rebrov: ezt megint nem érdemeltük meg, de megyünk tovább (Infostart)
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője elsősorban a harmadik és negyedik kapott gól miatt volt elégedetlen, miután együttese szerdán este 4-1-re kikapott a Juventustól a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
nov. 5
6:00
A kormány elrendelte a járatsűrítéseket, de ez nem egyszerű feladat (ATV)
Csütörtöktől a járványhelyzetre való tekintettel sűríteni kell a közösségi közlekedés járatait és a parkolást is újra ingyenessé teszik az országban. Ez azonban nem érinti az elővárosi közlekedést, a MÁV és a Volán járatait.
nov. 5
6:03
Napindító gondolat – 11.05. (Hamu és Gyémánt)
Csütörtök reggel George R.R. Martin gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy bajban össze kell tartanunk.

Keresés