Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
Mozgalmas hét áll előttünk, Magyarországon az ipari termelési statisztikák mellett érkeznek kereseti és kamatstatisztikák is, valamint a KSH közzéteszi a GDP felülvizsgált becslését is. A világgazdaságból szintén kereseti és munkanélküliségi statisztikák érkeznek, valamint beszélni fog az EKB és a Fed elnöke is. A héten természetesen tovább követjü
Chicagóban a fontosabb agártermékek kurzusa emelkedett a múlt héten. A búza 0,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 1,1 százalékkal lett drágább. Párizsban nem volt ennyire optimista a befektetői hangulat. A repce 0,3 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,1 százalékkal olcsóbb lett, a kukorica ára nem vál
A járványhelyzet miatt idén virtuális kiállításon mutatkoznak be a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) média design alapszakán végzettek diplomamunkái. A Futuroscope-on a legkülönbözőbb műfajú alkotások – videoinstalláció, 3D animációs kisfilm, mobilalkalmazás – szerepelnek, maga a diplomamunkákat bemutató virtuális kiállítótér is a 2020-ban a ME
Ausztrália azt tervezi, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez (Wto) fordul a Kínával szemben fennálló konfliktushelyzete miatt. Az ázsiai ország az ausztrál árpa exportjára kivetett vámot emelte meg.
Hősként ünneplik a kínai internetezők a délnyugat-kínai Csungkingban állomásozó brit főkonzult, aki kimentett a vízből egy fiatal nőt. A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolója szerint Stephen Ellison főkonzul éppen Csungking peremvidékén tett látogatást szombaton, amikor egy fiatal nő a part menti sziklákon megcsúszva a folyóvízbe esett.
A Durable cég Európa vezető irodaszer gyártó cégei közé tartozik. A Durable széleskörű és innovatív termékportfóliója nem csak az irodai termékek esetében mérvadó, de meghatározó szerepet tölt be a termelő és logisztikai cégek életében is. Lean menedzsment – a hatékonyabb működés lehetősége irodájában és cégében! A Lean módszer a világ egyik legelt
Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
Nagy-Britannia Európai Unióból történt kiválását követően, 2021 januárjától az élelmiszerlánc számos területén új szabályozás lép életbe. A Brexit néhány tekintetben hazánkra is hatással van, ezért fontos, hogy a Nébih szakterületeit érintő változásokról egységes, ugyanakkor áttekinthető felületen informálják az érdeklődőket. E célból indították el
Nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben, miközben a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban az elmúlt, közel hét és fél év legkimagaslóbb növekedési adatát regisztrálták.
Bár még bő egy hónap hátra van 2020-ból, az mostanra már egyértelműen kijelenthető, hogy a kereskedelmen belül az online piac lett az egyik nyertese a koronavírus-járványnak. A Black Friday időszak után, az év végi szezon hajrája ugyanakkor még hátra van, aminek kimenetele, dinamikája talán sose volt még ennyire több ismeretlenes egyenlet. Ebben az
A már több platformon megjelent Edge böngésző napról napra népszerűbbé válik. Mindenkinek van kedvenc böngészője, mind a tökéletességre törekszik, de sajnos megesik, hogy belebotlunk valamilyen hibába némelyiknél és ez alól most az Edge sem kivétel. Egyre sűrűbben találkozunk az Edge olyan kiegészítőivel, amik hamis másolatok és ez által használva
Napjainkban szinte minden iparágban és piacon szembesülnek a vállalatok az alkatrészek tisztasága iránti növekvő igényekkel. Ezeknek az igényeknek azonban gyakran csak nagy pontosságú, egyedi követelményekhez igazított tisztítási folyamatokkal lehet megfelelni. Ilyen alkalmazásokhoz fejlesztette ki a UCM az új költséghatékony SmartLine ultrahangos
Többször is megdőlt a megújuló energiát hasznosító erőművek által termelt villamos energia részarányának rekordja a hazai termelésben 2020 nyarán. A trend a még napos őszi időszakban is folytatódott: október 4-én, a déli csúcsidőszakban például az ország áramtermelésének minden korábbinál nagyobb részét, több mint negyedét biztosították a naperőműv
Az Országgyűlés ma újra szavaz a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
A világon 62 736 160 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 459 243, a gyógyultaké pedig 40 127 262 a Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. A koronavírus-járványról szóló híreinket percről percre hétfőn ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
A megoldás-alapú CMX V – mostantól IoTconnectorral és közvetlen mérőrendszerrel az X-tengelyen, az alapfelszereltség részeként Max. X-Y-Z úthossz: 600 mm, 560 mm, 510 mm Max. asztal terhelhetőség: 600 kg Asztal hossza: 900 mm Asztal szélessége: 560 mm Főorsó Alapsebesség: 12.000 ford./perc Max. sebesség (opcionális): 12.000 ford./perc Hajtás teljes
Az adventi időszakban az ÁRKÁD, a BKK és a BKV összefogásának köszönhetően karácsonyi mesevilág részesei lehetnek a 3-as villamos vonalán utazók. A bevásárlóközpont és a közlekedési vállalatok közös erőfeszítéseinek eredményeként 2020. november 27. és december 26. között már az Örs vezér téri bevásárlóközpontba való eljutás is varázslatos lesz. Az
Darabra pontosan 173 tudományos publikáció született az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) most lezárult közös informatikai projektjéből – közölte az ELTE. A szám nem lehet véletlen: a 173 ugyanis egy különleges prímszám. Például Sophie Germain-prí
Jelenleg a Volkswagen emdeni üzemében készülnek az Európának szánt Passatok. Korábban azt tervezték, hogy a típus következő generációját az újonnan felépítendő török gyáregységben gyártják. A történelmi események hatására azonban a konszern kénytelen volt új stratégiával előállni, amelyben az ikonikus modellnek nem osztanak lapokat.
Hétfőn már kora reggel ülésezett az operatív törzs, itt indította hetet Orbán Viktor – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzésébel. Orbán Viktor ugyanis néhány képet is megosztott a hét első feladatáról.
Kizárólag nőkből áll majd Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kommunikációs csapata, amelynek tagjait a politikus helyi idő szerint vasárnap kiadott közleménye ismertette.