Legalább tizenöt ember sérült meg, és halálos áldozata is van a hétfő este Bécsben történt terrortámadásnak. A támadók közül egyet lelőttek, a társa, vagy társai ellen hajtóvadászat zajlik. A bécsieket kérik, maradjanak otthon, a gyerekeknek kedden nem kötelező iskolába menniük. Csehország ellenőrzést vezetett be az osztrák határon.
Olaszországban 20 százalékkal megnövekedett a vásárlók száma az élelmiszerüzletekben hétfőn, a koronavírus-járvány miatti újabb korlátozások bejelentésére készülve - közölte a Coldiretti termelői szövetség, amely a hazai termékek vásárlására szólította fel az olaszokat.
Úgy tűnik még mindig nem dőlt el, hogy mennyire ragad be a home office a járvány lecsengésével, de az biztos, hogy a második hullám még egy lapáttal rátesz arra, hogy felértékelődjön az otthon szerepe és a lakásban kialakított munkaállomás milyensége. Már több hazai cég kötelezte el magát amellett, hogy a vírus miatti félelmek elmúlásával is engedi
A Telenor szegedi lakossági ügyfélszolgálatán november 1-jétől 121, majd 2021 január 1-jétől további 16 fő dolgozik. Ők eddig nagyrészt munkaerő-kölcsönzőn keresztül dolgoztak a cégnél. A szegedi ügyfélszolgálat ezen kívül egy új, három fős videochat funkciót alkalmazó “csapattal” is bővül. A lépéssel összesen 1390 főre nő a Telenor Magyarországnál
Csökkent a Siemens konszern gyógyászati készülékeket és cikkeket gyártó részlegének forgalma és nyeresége az elmúlt pénzügyi évben a cég honlapján hétfőn közzétett beszámoló alapján. A vállalat a 2021-es pénzügyi évben viszont forgalmának emelkedését várja a koronavírus-tesztek növekvő keresletétől. Pénzügyi éve szeptemberrel zárt negyedik negyedév
A koronavírus-járvány ellenére fokozott év végi keresletre számítanak az áruházláncok. Van olyan bolthálózat, amely az éves forgalma 40 százalékát várja a negyedik negyedévtől - írja keddi számában a Világgazdaság.
Novembertől Kovács Viktória vezeti a HR igazgatóságot Magyarország egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatánál. A szakember közgazdászként végzett és több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a HR területén. Karrierje során számos magyarországi és nemzetközi nagyvállalatnál dolgozott vezető szakmai pozíciókban. Pályáját fejvadászként kezdte,
Liverpool teljes lakossága rendszeres koronavírus-szűrésen vehet részt e hét végétől, és ezzel megkezdődik a brit kormány által kilátásba helyezett, egész városokra és országrészekre kiterjedő tömeges szűrési program első, egyelőre próba jellegű szakasza.
Franciaországban az elmúlt 24 órában több mint 52 ezer új koronavírusos esetet tártak fel, ami a napi esetszámban újabb rekordnak számít, miközben a Covid-19 betegségben elhunytak száma 416-tal 37 435-re emelkedett - közölte hétfő este az egészségügyi minisztérium.
Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (Am), az Agrármarketing Centrum (Amc) és a Baromfi Termék Tanács (Btt).
Hétfőn este Bécs belvárosában több helyszínen is gépfegyveresek lövöldöztek, több halott van. Szervezett akció volt. Több merénylő még szökésben lehet, folyik a hajtóvadászat utánuk.
Kigyulladt egy autószállító teherautó a 3-as úton, Szikszó határában kedd hajnalban, a 203-as kilométernél megállították a forgalmat - közölte honlapján az Útinform.
A voksoláson a hivatalban lévő republikánus elnök, a 74 éves Donald Trump és demokrata párti kihívója, a 77 éves Joe Biden között döntenek a választók.
Elképesztő terrorhullám tört Európára, itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben - közölte az előző esti bécsi merényletre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd hajnalban.
"A parlamenti patkóban ott fog állni előttük egy mosolygó, csupa szív, aranyos kislány aki ellen mindent bevetettek, még azt a kretén Karácsony Gergelyt is, de mind hiába!"
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/03/2278/
Romániában vitatják, hogy érdemes-e az igazolt új koronavírusos megbetegedések helyi értékéhez igazítani a korlátozásokat, amikor nagyon eltér az egyes megyék tesztelési gyakorlata.
A SARS-CoV-2-fertőzés miatt képződött ellenanyagok a COVID-19 betegségből gyógyultak némelyikében magát a gazdaszervezetet támadják, és nem a vírust - erre a következtetésre jutottak tudósok, amikor egy friss kutatás során a szisztémás lupus-ban és a reumatoid artritiszben szenvedők autoantitestjeihez hasonló antitesteket fedeztek fel.
Már több mint 150 kihívó bank működik a világban, amelyek a teljes pénzügyi szolgáltatás portfóliót lefedve, gyökeresen új működési modellben versengenek a banki ügyfelekért. Sokkal alacsonyabb operációs költséggel és lényegesen hatékonyabb és gyorsabb ügyfélszerzési folyamattal, radikálisan új termék-megközelítésekkel támadják a bankok piacát. A C
Ugyan a játék megjelenése decemberre lett halasztva, de a OnePlus azért kedveskedik a rajongóknak 8T speciális változatával. Ez a telefon november 11-én kerül piacra, bár egyelőre csak Kínában, ott körülbelül 188 ezer forintnak megfelelő jüan-t kérnek érte. Elmondhatjuk, hogy ennél a modellnél inkább a külső megjelenésre fektette a hangsúlyt a gyá
A Lidl Magyarország hosszútávon elkötelezett a műanyaghulladék csökkentése mellett, így e szemlélete mentén 2020. november 5-től újrahasználható zsákot kínál vásárlóinak a gyümölcsök, zöldségek és a pékáruk csomagolására, szállítására mind a 185 áruházában. Azok a vásárlók, akik ezt a környezetkímélő megoldást választják, nagymértékben hozzájárulna
Hétfőn este nyolc órakor a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén kezdődött az elhúzódó támadás, hat helyszínen volt lövöldözés. Kedd reggel újabb sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről.
Az eddigi információk szerint három ember halt meg, és legalább tizennégyen sérültek meg, miután Bécs belvárosában hétfő este több helyszínen történt lövöldözés. A Startban Braun Róbert a helyszínről számolt be a legfrisebb fejleményekről: a lelőtt merénylő az Iszlám Állam szimpatizánsa volt.