Az MSZP hétfőn országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány decemberben gyermekenként egyszeri ötvenezer forintot adjon azoknak a családoknak, amelyekben mindkét szülő elvesztette az idén a munkáját a koronavírus-járvány miatt.
Információk COVID-19 tünetek esetén: mikor mit tehetünk? címmel lakossági tájékoztatót állított össze a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikája és Magatartástudományi Intézete.
Will Smith és Martin Lawrece nem is hozhatott volna jobb alkotást.Jók voltak a poénok , az akciójelenetek is joztak nekem új dolgokat.Sokak szerint ez a film átlagos.Egyrészt erre a térre hajolnék , másrészt nem.Egyrész azért értek egyet ezzel a véleménnyel , mert a duma nem a régi , másrész viszont nem nevezném átlagos filmnek az új Bad Boyst , me
A Vienna Insurance Group AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) 2020. november 29-én megállapodást kötött az Aegon csoporttal az Aegon magyar, a román, a lengyel és a török leányvállalatainak megvásárlásáról.
A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy ingyen teszteljenek le mindenkit, aki ezt kéri, hogy a családok biztonságban tudjanak együtt karácsonyozni.
Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI
Romain Grosjean autója teljes gázzal belecsapódott a szalagkorlátba, majd az ütközéstől kettétört és azonnal lángra kapott. A képeket és videókat nézve teljesen hihetetlen, hogy a pilóta túlélte a hatalmas ütközést.
Mint a legtöbb krónikus betegség esetében, a reumás ízületi gyulladás kapcsán is kérdések sora vetődik fel a gyermekvállalás előtt. Veszélyesek-e a szedett gyógyszerek a magzat egészségére?
A rakodógép-vásárlás nem egyszerű dolog, a különböző gyártók igyekeznek szinte minden lehetséges alkalmazást lefedni, másrészről vannak, amelyek inkább csak egy bizonyos gépfajtára vagy méretkategóriára koncentrálnak. Ezen írásunkban márkától független, a munkavégzés és üzemeltetés szempontjából gyakorlatias szempontokat veszünk sorra.
A BP bejelentette, hogy megemeli befektetéseit a közel-keleti olaj- és földgázmezőkön, bár egy ideje büszkén hirdeti, hogy áttér a megújuló energiára és megpróbálja csökkenteni a széndioxid-kibocsátást.
Az osztrák kancellár szerint a kormány nem tervez elsietett nyitást. Azt mondta, a cél az, hogy december 7-e után „óvatos lépésekkel” kinyithassanak az iskolák és a kereskedelmi egységek.
Apró lépésekkel, de egyre több információ derül ki a szuperterjesztőkről. Most egy kutatásban különböző modelleken szimulálták a cseppfertőzés variációit. Az úgynevezett szuperterjesztők a koronavírus-járvány terjedésében kulcsszerepet játszanak. A kutatások szerint a fertőzöttek nagy része egyetlen személynek sem adja tovább a vírust, és az új ese
Egy frissítésnek köszönhetően már 8K felbontásban is tudunk YouTube videót nézni Android TV-n. Annak ellenére, hogy a YouTube még 2015-ben jóval a 8K kamerák vagy tévék előtt hozzáadta a 8K támogatást a számítógépeken böngészőkből elérhető felületéhez mobilon késett egy kicsit. Bő öt évet kellett várnunk, hogy ezentúl Android TV-n is tudjuk 8K felb
A pazar Nobu étterem séfjével, Schreiner Gáborral beszélgettünk arról, hogyan lehet túlélni a pandémia okozta válságot, vannak-e jó vendéglők Budapesten és mit lehet szeretni a japán konyhában.
Téli szállásukra indultak a legelő állatok a hétvégén a Hortobágyon – közölte a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt teljes zárlat után is szigorú korlátozásokkal kell számolni Ausztriában - közölte Sebastian Kurz osztrák kancellár a Kleine Zeitung napilap vasárnapi számának adott interjúban.
Az osztrák kancellár szerint a kormány nem tervez elsietett nyitást. Azt mondta, a cél az, hogy december 7-e után „óvatos lépésekkel” kinyithassanak az iskolák és a kereskedelmi egységek.
A vasárnapra virradó éjjel volt a valaha novemberben mért legmagasabb hőmérséklet Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben, ahol jelenleg kánikula van, nappal a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot is eléri.
Szombat este jelent meg az az ITM-rendelet, amely az új autópályahasználati feltételeket tartalmazza, és többek között rendelkezik az új, 2021-től érvényes használati díjakról. Egy táblázatban bemutatjuk a jelenlegi és a várható új árakat, hogy senkit ne érjen meglepetés.
Csatlakozom Parti Nagy Lajos felhívásához! Az aljas és alantas írással, annak visszavonása után is, és annak írójával a miniszterelnöknek van dolga. Az ő embere, az ő kultúrpolitikusa, az ő Európa-politikáját akarta megalapozni, az ő szégyene. Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt. Van még pár órája a miniszte
Romain Grosjean autója a szalagkorlátba csapódott, kettétört, az üzemanyagtartálya pedig kigyulladt. Szinte hihetetlen, hogy Grosjean önerőből ki tudott szállni a roncsból.
Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek. Hétvégére már pár fokkal melegszik az idő.
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn az államfő által visszaküldött előterjesztésről szavazhatnak újra, míg kedden további húsz indítványról döntenek.
Hét évvel ezelőtt kaptam egy darab papírt, amiről nem tudtam, mennyit érhet. A kis papír ugyanis egy cold storage bitcoin tárca volt, és az egyik legnagyobb magyar bitcoin-gurutól kaptam, aki azt mondta, nem tudja, van-e benne bitcoin. Én sem tudtam, de a héten végül pontot tettem a történet végére.
Többször is várható havazás december első hetében. Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek. Hétvégére pár fokkal melegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Hétfőn, november 30-án a Dunántúlon több-kevesebb napsütés várható. Keleten, délkelete
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/29/2553/
Az Aegon bejelentette, hogy 830 millió euróért eladja biztosítási, nyugdíj- és vagyonkezelési üzletágát Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban. A vevő a Vienna Insurance Group (VIG) - írja a Portfolio.
Többször is várható havazás december első hetében. Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek. Hétvégére pár fokkal melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Közel 6000 fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyarok száma októberben, ami szezonálisan akár normális is lehetne, de év/év alapon csökkenést jelent a megszokott emelkedés helyett. Más országok polgárainak száma kevésbé esett vissza, alig több mint feleannyi román veszítette el az állását, mint magyar. Ám a november és a következő pár h
A szombaton megjelent határozatával újabb tetemes összeget költött el a kormány az idei költségvetésben a már rég kiürített Gazdaságvédelmi Alap terhére. Az elmúlt néhány nap történései azt mutatják: a kormány az idei hiány és annak finanszírozása miatt már nem aggódik.