2020. november 29. vasárnap

nov. 29
11:00
Mostantól meg lehet úszni, ha elfelejtettünk fiztetni az autópályán (Portfolio)
Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - írja közléeményében az ITM. A 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás a
nov. 29
11:00
Az izraeli nagykövetség is elítéli Demeter Szilárd írását (SzMo)
„Nincs helye annak, hogy az emberiség történelmének legsúlyosabb bűncselekményét vagy annak elkövetőit összekapcsoljuk bármilyen kortárs vitával, függetlenül attól, hogy az mennyire jelentős” - fogalmaznak a nagykövetség Twitter-oldalán.
nov. 29
11:00
Lemond Szájer József fideszes EP-képviselő (Demokrata)
A választóknak köszönöm, hogy szavazataikkal négyszer juttattak be a magyar országgyűlésbe és négyszer az európai parlamentbe – írta Szájer József.
nov. 29
11:03
Szájer József lemond az EP-képviselőségről (Infostart)
A Fidesz-KDNP politikusa azt közölte, hogy a döntés nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával.
nov. 29
11:06
Igaz volt a pletyka - eladták az Aegon Biztosítót, a vevő a Vienna Insurance Group (ProfitLine)
Az Aegon megállapodott a Vienna Insurance Group-pal - AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) - a magyar, a lengyel, a román és a török biztosító, nyugdíj és alapkezelő vállalatainak eladásáról - értesült biztosítói forrásból a ProfitLine.hu.
nov. 29
11:06
Kiengedhetik a kórházból Böjte Csabát (ATV)
A ferences szerzetes közösségi oldalán osztotta meg videóüzenetét.
nov. 29
11:06
Százezren tüntettek Franciaországban, Párizs lángokban (Demokrata)
Videó! Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, többen közülük összecsaptak a rendőrökkel.
nov. 29
11:12
Télies hideggel köszönt be a december (Háziállat)
A következő héten a nappali maximum hőmérsékletek már csak 0 és 4 Celsius fok körül alakulnak országszerte. A párás, borús időben ködfoltok is előfordulhatnak, emellett több helyütt hószállingózás is várható. Az éjszakai minimum hőmérsékletek -1 és 85 fok között várhatók, hajnalonként továbbra is elszórtan ónos szitálással.
nov. 29
11:12
Érkezik az EMUI 11 a Huawei korábbi csúcsmobiljaira (GSMring)
Néhány napja a Huawei közzétett egy listát, ami az EMUI 11-re frissülő mobilokat tartalmazta, a frissítés várható dátumával együtt. Eddig úgy tűnik nincs késésben a kínai gyártó, decemberre ígértek az EMUI 11-et a Mate 30 és a P40 mobilokra, és egyes országokban már fel is bukkant az új rendszer. A Reddit-en egy török felhasználó osztott
nov. 29
11:15
Nem csak a Covid ellen véd az új magyar maszk (Infostart)
Csaknem egy éve fejleszti, teszteli a vírusszűrő maszkokat egy magyar cég, és mivel nem találtak a piacon olyat, ami valóban kiszűri a legkisebb méretű baktériumokat és vírusokat is, fejlesztettek egyet – mondta az InfoRádiónak a KC Struktur társtulajdonosa, külkapcsolati menedzsere.
nov. 29
11:15
Minisztereket hívtak be a parlamentbe, meghallgatás vár rájuk (Privátbankár)
Szijjártó Péter és Palkovics László is tájékoztatást ad a jövő hét elején a tevékenységükről. Szóba kerülhet az amerikai választás, a vakcinabeszerzés, az uniós költségvetési vita.
nov. 29
11:18
Lemondott EP-mandátumáról Szájer József (ATV)
A Fidesz politikusa döntéséről tájékoztatta David Sassolit, az Európai Parlament elnökét is.
nov. 29
11:21
Palkovics Lászlóra és Szijjártó Péterre is meghallgatás vár (Menedzsment Fórum)
A parlamentben, jövő héten. És az amerikai elnökválasztás utáni magyar-amerikai kapcsolatokról is tájékoztatni fognak a külügy vezetői.
nov. 29
11:24
Mostantól meg lehet úszni, ha elfelejtettünk fizetni az autópályán (Portfolio)
Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - írja közléeményében az ITM. A 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás a
nov. 29
11:24
Magyarország nagy összeggel támogatja egy kutatóközpont létrehozását (Demokrata)
Tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány terveinek megvalósulásához – jelentette be Szijjártó Péter.
nov. 29
11:30
Reagált az izraeli nagykövetség is Demeter Szilárd írására (ATV)
Teljes mértékben elutasítják a holokauszt emlékének bármilyen célból történő felhasználását, illetve az azzal való visszaélését, mint ahogy sajnálatosan egy szombati véleménycikkben megtörtént.
nov. 29
11:30
Őszi terméshatározó V. rész – a homoktövis és a fehér fagyöngy (Agrofórum)
A tavalyi terméshatározó sorozatból lecsúszott ez a két izgalmas növény, amelyeket érdemes közelebbről megismernünk. A növény kézzelfogható jellemzőin kívül számos érdekességet is felvonultat a cikk: nézzük, milyen a fehér fagyöngy és a homoktövis megítélése és milyen gyógyhatásaikról érdemes tudnunk?
nov. 29
11:36
Az ok, amiért Diana hercegné mindig lehajtotta a fejét, amikor fotózták - Film-zene-szórakozás 2020. november 29. 11:28 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/11/29/2551/
nov. 29
11:42
Bejelentették: tényleg kivonul az Aegon Magyarországról (Portfolio)
Az Aegon bejelentette, hogy 830 millió euróért eladja biztosítási, nyugdíj- és vagyonkezelési üzletágát Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban. A vevő a Vienna Insurance Group (VIG).
nov. 29
11:42
András-nap: hétfőn végleg eldől, milyen telünk lesz - mutatjuk, hogy kell olvasni az időjárásból (Promotions)
Fehér lesz-e a karácsony, milyen telünk lesz? Nézzük, mit mond a népi időjóslás, a megfigyelés ereje!
nov. 29
11:48
Lengyelországban is elkezdődött a síszezon (Síelők)
Újabb európai ország került fel a képzeletbeli zöld listára. A lengyel Master Ski is megnyitott a héten. A szlovák határhoz közeli kis síterepen szerdán rajtolt a szezon az ottani téli sportolók legnagyobb örömére.
nov. 29
11:48
Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József (SzMo)
A képviselő szerint a napi politikai küzdelemben való részvétel egy ideje már egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.
nov. 29
11:54
Két gép helyett egy dolgozik: rakodódaruk traktorokra is (Agroinform)
A homlokrakodó-szerelék mellett a fardaru is lehet a mezőgazdasági traktorok fontos szereléke és egy platós-darus tehergépkocsit is kiválthatnak, ha rakodásról és szállításról van szó. Elegendő csak egy darut megvenni, jelentősen lecsökkentve a beruházási költségeket és tovább fokozva a géppark kihasználtságát.
nov. 29
12:00
Ujhelyi választ vár a Fidesz EP-képviselőitől, miért nem támogatták az hajléktalanság felszámolásáról szóló javaslatot (ATV)
Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő szerint szégyen, hogy a Fidesz nem szavazta meg az Európai Parlament (EP) európai hajléktalanság felszámolásáról szóló javaslatát.
nov. 29
12:06
Karanténba vonul a horvát kormányfő (ProfitLine)
Karanténba vonul Andrej Plenkovic horvát kormányfő, mert feleségének koronavírustesztje pozitív lett - írta a helyi sajtó szombaton. A hírt a kormány is megerősítette.
nov. 29
12:06
Hogyan előzzük meg a gerincbetegségek kialakulását? (WebBeteg)
Gyakran hallhatjuk, hogy a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításának, azaz a megfelelő testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak. Egy átlagember számára ugyanakkor ez az információ önmagában vajmi kevés. Az alábbiakban praktikus tanácsokat olvashat egy csokorba szedve.
nov. 29
12:06
Egy új fejlesztéssel az ITM véget vetne a papírszámlák korának (ATV)
Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés; az a vállalkozás pedig, amely a papírszámláról elektronikus számlázásra tér át, számlánként akár hétszáz forintot is spórolhat - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
nov. 29
12:06
Eddie Van Halen hajtotta ezt a Ferrari 550-est (Autónavigátor)
Temérdek szempontból nevezhetjük veszteségesnek a 2020-as évet. A világ most rendesen megváltozott, jelentős rendezvények maradtak el, nem mehetünk akárhova és
nov. 29
12:06
Dobd fel a falad divatillusztrációkkal: interjú Hajdú Anettel, az Illustri Studio tulajdonosával (Glamour)
Üzletnyitásról és alkotófolyamatról beszélgettünk
nov. 29
12:06
A gázkamrázó Demeter Szilárd nem áll le: „a liberális mainstream nettó náci logikát működtet” (SzMo)
Demeter Szilárd újabb írásában válaszolt a Mazsihisznek.
nov. 29
12:06
„A társulatban hiszek” – Crespo Rodrigóval, a Jászai Mari Színház igazgatójával beszélgettünk (WMN)
Tíz éve vezeti a tatabányai társulatot, pedig majdnem vadászpilóta lett belőle.
nov. 29
12:12
Lemondott Szájer József (Portfolio)
"Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük" - indokolta közleményében a lemondását Szájer József. A képviselő 2004 óta volt az Európai Parlament tagja.
nov. 29
12:12
„Az EU hangadói gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak” (Demokrata)
Heves bírálatok érték Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját az Origón megjelent véleménycikke kapcsán. Közleményben reagált a kritikákra.
nov. 29
12:18
Soros Györgynek saját pártja van Romániában? (HírTV)
Bukaresti politikusok nem először szólalnak fel az üzletember beavatkozása ellen.
nov. 29
12:18
Demeter Szilárd lemondását szeretné a DK, Gyurcsány is megszólalt (ATV)
„Elvárjuk, hogy Demeter Szilárd ma estére munkanélküli legyen” címmel írta közleményét Molnár Csaba.
nov. 29
12:21
Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József (Privátbankár)
Azt közölte, hogy a döntésének nincs köze a mostani uniós, jogállamisági csörtéhez.
nov. 29
12:24
Egyéjszakás sorozatok, amik elviselhetőbbé teszik a karantént (is) (Joy)
2020-ban a sorozatok rabjai lettünk. Összegyűjtöttünk néhányat közülük, melyeket semmiféleképpen nem érdemes kihagyni ebben az évben! Az Éva Magazin cikke.
nov. 29
12:24
Hol havas tájra, hol ragyogó napsütésre ébredhettünk vasárnap reggel (SzMo)
A hófödte tájról és a gyönyörű napsütésről fotók és videók is készültek.
nov. 29
12:27
Szájer József lemondott EP-képviselői tisztségéről (Menedzsment Fórum)
Azt közölte, hogy a döntésének nincs köze a mostani uniós, jogállamisági csörtéhez.
nov. 29
12:30
Tovább hódítanak Thaiföldön a sárga gumikacsák (Promotions)
A thaiföldi tüntetők továbbra is sárga gumikacsákkal árasztják el az utcákat az ellenállás és a demokrácia jelképeként
nov. 29
12:36
Újra 5 százalék a lakásáfa – Szárnyakat kap a lakáspiac? (Portfolio)
Egy hónap múlva felpezsdülhet újra a lakáspiac. Most még mindenki kivár, de januártól a támogatásoknak és a kedvező értékesítési környezetnek köszönhetően újra megmozdulhatnak a vásárlók. A Property Investment Forum egyik kiemelt témája volt a hazai lakáspiac. A szakértők a kedvezményes áfa leendő hatásait boncolgatták.
nov. 29
12:36
Koronavírus: Csehországban már enyhítenek egy kicsit (ATV)
Csehországban csütörtökön feloldják a koronavírus terjedése elleni óvintézkedések egy részét - jelentette be Jan Blatny egészségügyi miniszter a cseh kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
nov. 29
12:36
Meghalt a Darth Vadert alakító színész, David Prowse (SzMo)
A testépítő, aki az első trilógiában öltötte magára a Sith nagyúr jelmezét, 85 éves volt.
nov. 29
12:42
Csehországban már enyhítés jön (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön feloldják a koronavírusterjedése elleni óvintézkedések egy részét - jelentette be Jan Blatny egészségügyi miniszter a cseh kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
nov. 29
12:45
A cseheknél jövő héten már enyhítenek (Privátbankár)
Csütörtökön feloldják a koronavírusterjedése elleni óvintézkedések egy részét - jelentette be Jan Blatny egészségügyi miniszter a cseh kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
nov. 29
12:54
Varga Judit megmutatta, hogy a Clooney-ügy kapcsán készült vicces képek közül, melyiken nevettek a legtöbbet (ATV)
Az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán osztotta meg azt a vicces képet, amely a George Clooney-ügy kapcsán készült, és amelyiken otthon a legtöbbet nevettek.
nov. 29
13:00
Az éves autópálya-matrica megvásárlásával kiváltható a pótdíj (Demokrata)
Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben.
nov. 29
13:06
BÉT: Csökkent a forgalom a héten, de erősödött a BUX (ProfitLine)
Csökkent a forgalom, de erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 308,90 ponton zárt pénteken, 1104,23 ponttal, 2,89 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
nov. 29
13:06
Lezárult az első kör: máris több mint ezren pályáztak elektromos kerékpárokra (Portfolio)
Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben - idézte a minisztérium Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkárt az MT
nov. 29
13:06
Ketyeg a nyugdíjbomba: rengeteg magyar inthet búcsút az ellátásának (Pénzcentrum)
Öregszik a társadalom: egyre kevesebb fiatalnak kell eltartania egyre több nyugdíjast, ami hosszútávon fenntarthatatlan. Pontosan emiatt értékelődik fel fokozatosan az öngondoskodás szerepe a társadalomban: hiszen ha a megszokott életszínvonalon

Keresés