A kávépiacot túltermelés jellemzi, miközben egyre többen hagynak fel a kávétermesztéssel. A klímaváltozás és a koronavírus-járvány tovább súlyosbította az ágazat problémáit, miközben a termelők helyzetét a nagy kereskedőcégek dominanciája egyébként is megnehezíti. Bár biztató ötletek és kezdeményezések akadnak, gyakorlati megoldás egyelőre nem láts
Sajnos a tavasz sokaknak hozott igen nagymértékű fagykárt, amit később aszálykárok is megtetőztek, de idén is jutott viharkáros/jégkáros esemény is a termelőknek bőven. Így sokaknak az idei profit helyett az ebben a hónapban beadható kárenyhítési kérelem kifizetése jelent majd éves bevételt.
Az EU négy évvel ezelőtt meghirdetett stratégiájában az szerepelt, hogy 2020 végéig minden tagállamban be kellene indítani az 5G-t. Bár több országban beindult a kereskedelmi szolgáltatás, a kitűzött céltól elég messze vagyunk.
Elemzők sorra korrigálják lefelé GDP-előrejelzésüket a második hullám nyomán elrendelt korlátozások miatt. A mostani zuhanás ugyanakkor kisebb lehet, mint az első hullám idején.
Sokan tapasztalták már, hogy családtagjuk, barátjuk, munkatársuk élete olyan krízishelyzetbe jutott, amiből egyedül nem láttak kiutat, és a korábbi, stabilnak tűnő személyiségéhez képest megváltozott a viselkedése. A depressziós állapot felé sodródó, az adott élethelyzetét kilátástalannak tartó emberek egyre inkább elzárkóznak a külvilágtól, leépít
Visszatért a növekedés a harmadik negyedévre az AutoWallis belföldi üzletágában: 19 százalékkal több új gépjárművet értékesítettek itthon. A nemzetközi piacokon ennél is jobb teljesítmény volt tapasztalható, 27 százalékkal több új jármű talált gazdára. Összességében így belföldön és külföldön együtt kumuláltan 22 százalékkal futott fel az értékesít
Az MNB összesen 49 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra és a Raiffeisen Corporate Lízingre belső ellenőrzési, szabályozási, kockázatvállalási és -kezelési, adatszolgáltatási, IT-biztonsági, tőkekövetelmény-számítási
Az elmúlt tíz évben nemcsak Budapesten, hanem a főváros környéki agglomerációban is jelentősen drágultak az ingatlanok. A Takarék Index elemzése szerint az árakat leginkább a megközelíthetőség befolyásolja, tíz perccel gyorsabb bejutás a fővárosba akár nyolcvanezer forintot jelenthet négyzetméterenként a lakásárakban.
Rengeteg megválaszolatlan kérdés van az univerzum kapcsán. Miért vagyunk itt? Mi a létezésünk valószínűsége? Létezhet az emberhez hasonló élőlény a galaxisban?
Vádat emelet az ügyészség egy fiatal nő ellen, akinek öt hónapos kislánya amfetaminmérgezésben halt meg - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
2020.október 13-án az Országgyűlés elé benyújtásra került A családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat (T/13261), melynek elfogadásához kétharmados „igen” szavazat szükséges.
A jövőben már évente 1 milliárd forintot meghaladó pályázati-, illetve normatív alapú horgászszervezeti támogatások, új távlatokat nyithatnak a horgászközösségek előtt – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) éves beszámolóján.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai 2020. január- és június közötti időszakban 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak – derül ki a HVCA közleményéből.
A Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy a kormány "elfuserált politikája" miatt egyre mélyül a gazdasági válság és egyre nagyobb bajba kerülnek az emberek.
A hétvégén sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, hétfőre pedig már átlépte a négyszázezret az eddig azonosított fertőzöttek száma az országban.
A napokban megszületett az a kormánydöntés, amely szerint 16 milliárd forintnyi EU-s pénzhez 10 milliárd forintnyi magyar állami önrészt ad a kormány és így a Budapest-Hegyeshalom-Bécs vonalon 15 perccel gyorsabban érhetünk majd célt több jelentős infrastruktúra-fejlesztés nyomán.
Belgiumban vészesen fogynak az intenzív ellátást igénylő betegek számára fenntartott kórházi férőhelyek, 2000 ágyból már csak 106 maradt üresen. Az országban tovább emelkedik a koronavírusos fertőzöttek száma, a múlt héten 76 százalékkal nőtt a felvételek száma az egészségügyi intézményekbe - írta hétfőn a helyi sajtó.
„A példátlan válságkörnyezet ellenére az Erste Csoport jövedelmezősége továbbra is kielégítő, 2020. első kilenc hónapjában 637 millió euró nettó nyereséget ért el egy nagyon erős harmadik negyedévvel. Működési bevételünk mindössze 2 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban, a hitelezési veszteségekre képzett céltartalék mértéke 70 bázispont
A javuló nemzetközi hangulatban a magyar piac is feljebb vette az irányt, a blue chipek emelkedése mellett a többi komponens is szépen emelkedik. A múlt heti eladási hullám után természetes korrekcióról is szó lehet, de ha a holnapi amerikai elnökválasztáson bármelyik oldalon vitathatatlan eredmény születik, kitarthat a jó hangulat.
A szabályok szigorú betartása lassítja a járvány terjedését - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
A járvány most már exponenciálisan terjed, ezért nagyon fontos, hogy mindenki tartsa be azt a néhány szabályt, amit a kormányzat meghozott. Müller Cecília a tájékoztatón többször is az egyéni felelősséget hangsúlyozta, és nem említette, hogy a magas esetszám miatt a kormányzat esetleg újabb szigorításokat vezetne be.
Hétfő reggel életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabály, ami kimondja, az éttermekben, vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is maszkot kell viselni.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben - mondta Matolcsy György jegybankelnök éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn. A bizottság elfogadta az MNB 2019-es üzleti jelentésének és beszámolójának benyújtását 10 igen és 5 nem szavazattal.