2020. november 19. csütörtök

nov. 19
12:33
Nagyon komoly javulás kell a járványhelyzetben, hogy visszakapjuk a karácsonyt (Privátbankár)
A Kormányinfón elhangzott: radikális változás kell az esetszámokban, hogy enyhítsenek a szigoron.
nov. 19
12:33
Napelemes fűtéssel segítenek a rászoruló családokon (Infostart)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Csoport mintaprogramjában a napelempark által megtermelt energiából Tiszabőn 60 család fűtését támogatják, így több mint kétszáz gyermek otthonában lesz meleg a télen.
nov. 19
12:33
Béremelést követelnek Japánban (ProfitLine)
Japán legnagyobb szakszervezete, a több mint 7 millió munkavállalót képviselő JTUC-Rengo szövetség 4%-os béremelést követel jövőre, figyelmen kívül hagyva a vállalati profitabilitás koronavírus miatti csökkenését.
nov. 19
12:33
Innováció, ami egyre vonzóbb a befektetők számára (Portfolio)
Az online tér szerepének a felértékelődésére a koronavírus megjelenését megelőzően is lehetett számítani, azonban több alszektor jelentős hátszelet kapott az elmúlt évben, aki ezt időben észrevette, jelentős árfolyam emelkedésnek lehetett a részese - mondta a Portfolio-nak Munkácsi Dávid. A Generali Alapkezelő portfóliómenedzsere nem vár hasonlóan
nov. 19
12:33
Tilla így reagált arra, hogy Majka abbahagyná a tévézést (Promotions)
Mind a TV2, mind Tilla reagált arra, hogy Majka abbahagyná a tévézést.
nov. 19
12:33
A laboratóriumi mintákban még nem mutattak ki influenzavírust (ATV)
Az influenza-figyelő szolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint november 9-15. között az országban 9 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
nov. 19
12:36
Felújítanád a lakást? Lecserélnéd az autót? Itt a pénzügyi segítség! (Pénzcentrum)
Közeledik az év vége, amely pénzügyi szempontból is kiemelt jelentőséggel bír a magyar családok számára. Egyrészt a közelgő ünnepek miatt hagyományosan felpörög a személyi kölcsönök piaca, másrészt sokan ilyenkor gondolkodnak
nov. 19
12:39
Orbán Viktor Babos Tímeával találkozott (ATV)
"Bajnok vendégségben" - írta a képekhez.
nov. 19
12:45
Radikálisan javulnia kell a járványhelyzetnek, hogy feloldhassák a korlátozásokat karácsonyra (Menedzsment Fórum)
Gulyás Gergely miniszter mondta ezt a mai Kormányinfón.
nov. 19
12:51
Romániában intézményesítették a távgyógyászatot (Infostart)
Romániában a Covid-kórházakban önkéntes munkát vállaló orvostanhallgatók bátorításáról, illetve a távgyógyászat jogalapjának megteremtéséről fogadott el sürgősségi rendeleteket szerda esti ülésén a kormány.
nov. 19
12:51
DK: a kormány ne kísérletezzen a magyarokon az orosz vakcinával! (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy ne akarjon "emberkísérleteket" végezni a magyarokon a koronavírus elleni orosz vakcinával.
nov. 19
12:54
Kihirdették a győztest: ilyen lett 2020-ban az év szaloncukra (Femcafe)
Kiválasztották Az Év Szaloncukra 2020 díj nyerteseit.
nov. 19
13:00
Lionel Messi ismét kifakadt (Infostart)
A Barcelona sztárja azt mondta, belefáradt abba, hogy minden problémáért őt teszik felelőssé a katalán labdarúgócsapatnál.
nov. 19
13:00
Nagy bejelentést tett a kormány: ekkor érkezik hazánkba az orosz vakcina (Life)
Nagy bejelentést tett a kormány: ekkor érkezik hazánkba az orosz vakcina
nov. 19
13:03
Covid: csúsztak a szűrővizsgálatok, többen halhatnak bele rákba (Menedzsment Fórum)
Skóciában a korábbinál jóval kevesebb rákbeteget diagnosztizáltak a koronavírus-válság következtében. Angliában és Németországban korábban szintén arra figyelmeztettek szakértők, hogy a megelőző vizsgálatok elmaradása vagy csúszása miatt jelentősen növekedhet a nem diagnosztizált rákbetegek és így a halálesetek száma.
nov. 19
13:03
Sok vállalati biztosítást is az év végével cserélnek (ProfitLine)
Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem több tízezer vállalkozás számára is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek. A vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások felülvizsgálata évfordulótól függetlenül is indokolt lehet, amennyiben
nov. 19
13:03
Sinkó Ottó: nemcsak a járványügyi intézkedésekben kellene másolni Ausztriát (Portfolio)
Sinkó Ottó nem támogatja az iparűzési adó átmeneti felfüggesztését, mert nem rászorultsági alapon történne. A Videoton társ-vezérigazgatója szerint azokat kell segíteni különböző eszközökkel, akik megsínylik a járványt, akik viszont nem szenvednek, azoknak nincs szükségük erre. Úgy véli, hogy a kormánynak a cégek által bevezetett járványügyi intézk
nov. 19
13:03
A WHO szerint a maszk fontos, az iskolák bezárása viszont nem hatékony (ATV)
Az általános maszkviseléssel elkerülhetőek az újabb lezárások Európában - vélekedett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodáját vezető Hans Kluge csütörtökön.
nov. 19
13:05
Hiteltörlesztési moratórium: sok cég választott más alternatívát (Portfolio)
Eltolódtak a vállalkozások beruházási és befektetési céljai az idei év eseményeinek hatására – mondta a Portfolio-nak Korsósné Maku Márta, a Sberbank Magyarország Zrt. Vállalati Termékfejlesztési és Értékesítés Támogatási Divízióvezetője. A szakember tapasztalatai szerint sok cég élt a hiteltörlesztési moratóriummal, de voltak, akik más alternatívá
nov. 19
13:06
Kristen Stewart bebizonyította, hogy egy ilyen egyszerű szett is megállja a helyét a vörös szőnyegen (Glamour)
Nem kell mindig "túltolni"
nov. 19
13:06
Ezért nem szabad várni a fogpótlással! (Life)
Ezért nem szabad várni a fogpótlással!
nov. 19
13:08
Nagy Zsolt színész őszintén mesélt alkoholizmusáról (Life)
Nagy Zsolt színész őszintén mesélt alkoholizmusáról
nov. 19
13:09
Itt a magyar influenza-figyelő szolgálat első jelentése (Infostart)
Az influenza-figyelő szolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint november 9-15. között az országban 9700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
nov. 19
13:09
Egy tanulmány szerint a COVID-19-fertőzést követően gyakori a tartós fáradékonyság (WebBeteg)
A COVID-19 megbetegedést követő kimerültség független a fertőzés súlyosságától.
nov. 19
13:09
Forradalmi döntés született a Wonder Woman 1984-gyel kapcsolatban (Promotions)
A Warner Bros. úgy határozott, hogy egyszerre kerül a mozikba és az HBO Max-re a Wonder Woman 1984.
nov. 19
13:09
Hiánypótló: bemutatták a világ első szalonnás sörét (Hamu és Gyémánt)
Létjogosultságot nyert sört reggelizni? Az elmúlt években igazi sörforradalom zajlott le a világban. Gombamód szaporodtak el a boltok polcain a különböző ale típusú sörök, az édesebb, gyümölcsös ízek, a tequilával felturbózott sörökről nem is beszélve. Ezt az irányt követve a csúcsra fejlesztette az ízesített sör fogalmát az atlantai Waffle House
nov. 19
13:12
Wwf: A kutak engedélyezésének eltörlése súlyos következményekkel járhat (Agroinform)
A WWF Magyarország szerint az új vízgazdálkodási törvényjavaslat hosszú távon csak tovább rontana az aszályhelyzeten.
nov. 19
13:12
Országszerte fagyok jönnek (Háziállat)
Bár az elmúlt egy hét során az ország nagy részén nem sok csapadék hullott, inkább csak szitálás, illetve gyenge eső fordult elő, de a talajok nem sokat száradtak, szikkadtak, továbbra is igen sáros felszín nehezíti a mezőgazdasági munkákat a keleti országrészben, és a Dunántúlon is többfelé. Pénteken egy erős hidegfront vonul át fölöttünk, amely m
nov. 19
13:12
C betűvel különböztetik meg a nem fizető pácienseket egy szülészeti klinikán (SzMo)
Ugyanolyan tb-ellátás keretében érkeznek, a gyakorlatban viszont sokszor nem bánnak velük ugyanúgy.
nov. 19
13:15
Egy óra alatt ki akarta üríttetni a budai szállodát egy budapesti kórház alkalmazottja (ATV)
Hétfőn telefonáltak oda az igazgatónak, de később kiderült, hogy nem lett volna joga ehhez a dolgozónak.
nov. 19
13:18
Rossi szerint az önbizalom, a fegyelmezettség és a játékosok közötti partneri viszony volt a kulcs (HírTV)
Mindenki végig partnerként kezelte a pályán mellette játszó csapattársát - mondta a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
nov. 19
13:21
Visszatérhet a dotcom lufi korszaka? A kidurranás azért nem lesz olyan gyors (Portfolio)
Az online tér szerepének a felértékelődésére a koronavírus megjelenését megelőzően is lehetett számítani, azonban több alszektor jelentős hátszelet kapott az elmúlt évben, aki ezt időben észrevette, jelentős árfolyam emelkedésnek lehetett a részese - mondta a Portfolio-nak Munkácsi Dávid. A Generali Alapkezelő portfóliómenedzsere nem vár hasonlóan
nov. 19
13:21
Morawiecki: igen az EU-ra, nem a jogállamiság önkényes értékelésére (Demokrata)
A lengyel kormányfő szerint Lengyelországot „különféle irányokból ostorozzák”.
nov. 19
13:24
Böjte Csabát kórházba kellett szállítani koronavírus-fertőzése miatt (SzMo)
Egy újságíró ismerőse osztotta meg a hírt a ferences szerzetes állapotának rosszabodásáról.
nov. 19
13:24
Hajdú Steve nem állna többé színpadra, ha nyerne a lottón (Life)
Hajdú Steve nem állna többé színpadra, ha nyerne a lottón
nov. 19
13:27
Mekkora a valódi munkanélküliség ? Visszatérhet a szocializmus jellegzetes jelensége (Privátbankár)
A gazdasági visszaesés számtalan állástalant hagyott maga után, és most következik még csak a második hullám. A kkv-szektor valamekkora felszívóerővel bír, de a szakértők attól tartanak, hogy a nem megfelelő képzettségük miatt sokan állás-, a vállalkozások pedig képzett munkaerő nélkül maradnak. A közmunkával újra támad a kapun belüli munkanélkülis
nov. 19
13:27
Kiszivárgott, hogyan semlegesítené a magyar-lengyel vétót a francia kormány (Portfolio)
„Fájdalmas, elismerem, de nem annyira rossz azért” – jelezte egy névtelenséget kérő francia kormányzati forrás a Reutersnek azt, hogy a magyar és a lengyel költségvetési vétó miatt milyen legális megoldásban gondolkodnak, azaz az egyhangúságot igénylő döntést hogyan kerülnék meg.
nov. 19
13:27
Vigyázzon, ha megvette ezt az auchanos szalonnát! (ATV)
Listeria monocytogenes baktérium jelenléte miatt kezdeményezte a forgalmazó Auchan Kft. az Auchan Tuti Tipp szeletelt bacon szalonna elnevezésű termék forgalomból visszahívását - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-t.
nov. 19
13:33
Ötszörösére nőhet az elektromos kerékpárok iránti kereslet (ProfitLine)
Megoszlik a bringások elektromos kerékpárokról alkotott véleménye, pedig szó nincs arról, hogy az innovatív eszköz elvenné a tevékenység által nyújtott élményt. Az elektromos kerékpárok népszerűsége a koronavírus-járvány alatt is érezhetően emelkedett, amire csak ráerősíthet egy most induló állami támogatás. Varga József, a Kerékpárguru alapítója s
nov. 19
13:36
Az Európai Bizottság cselekvési tervet terjeszt elő a bevándorlók befogadásával és integrációjával kapcsolatban (HírTV)
A migráció most már mindig is jelen lesz Európában - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
nov. 19
13:36
Internetes bántalmazás: gyakran a szülők kínálják tálcán a gyerekeiket (Life)
Internetes bántalmazás: gyakran a szülők kínálják tálcán a gyerekeiket
nov. 19
13:39
Egy sós karamellás szaloncukor lett idén Az év szaloncukra (Infostart)
A Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukra nyerte el Az év szaloncukra 2020 címet; az idén először civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a gyártók összesen 109 ízt neveztek.
nov. 19
13:39
Koronavírus: megszólal az operatív törzs (Portfolio)
Ma 13 órakor kerül sor az Operatív Törzs online sajtótájékoztatójára. Az eseményről élőben tudósítunk.
nov. 19
13:41
Kiéleződik a verseny a hazai irodapiacon, hamarosan kihullanak a csontvázak (Portfolio)
A budapesti irodapiacon az első negyedévben 45 ezer, a másodikban 88 ezer, a harmadikban 60 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak át. A bruttó kereslet ezalatt rendre 80 ezer, 88 ezer és 72 ezer négyzetméter volt. Ezek egymás arányában nem tűnnek alacsonynak, de a tavalyi évhez képest mintegy 50 százalékkal alacsonyabb számok. Noha az üresedési
nov. 19
13:42
Szoboszlai Dominiké az Eb-pótselejtezők legszebb gólja (HírTV)
A Salzburg középpályása a 92. percben egy távoli lapos lövéssel döntötte el az Izland elleni mérkőzést.
nov. 19
13:42
kraszkó zita femcafe új főszerkesztő interjú (Femcafe)
2020 novemberétől a magyar médiapiac és művészvilág egyik ismerős arca vette át a közkedvelt és sikeres, online női magazin szerkesztőségének vezetését.
nov. 19
13:42
Gyógyszereket eredményezhetnek a szív- és érkutatások (Demokrata)
A szakemberek célja az ér- és szívbetegségek új megelőzési és kezelési lehetőségeinek feltárása.
nov. 19
13:43
Újabb 4 milliárd forintos projektet nyert el a Mészáros és Mészáros Kft. (Portfolio)
Újabb, közel 4 milliárd forintos projektet nyert el az Opus érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a szikszói vízközműhálózat fejlesztésével kapcsolatban – tette közzé a cég.
nov. 19
13:45
Bejelentések jönnek az operatív törzstől - cikkünk frissül (Infostart)
Az elmúlt huszonnégy órában 432 rosszul "maszkoló" emberrel szemben kellett intézkedni a rendőröknek. Ezrek jelentkeznek az orvosoknál influenzaszerű tünetekkel, de egyelőre úgy tűnik, ok nélkül. Csütörtöki bejelentések.
nov. 19
13:48
Magyarországnak és Lengyelországnak A-tól Z-ig igaza van (HírTV)
Eric Zemmour francia író szerint Brüsszelnek az a baja, hogy ez a két ország nem akar multikulturális társadalmat, nem rajong a feminizmusért vagy az Lmbtq-jogokért.

Keresés