A Demokratikus Koalíció szerint „a miniszterelnök ma az állami hírügynökségnek egy zavaros nyilatkozatban próbál magyarázkodni vétója miatt. A miniszterelnök mindent mindennel kombinál, pedig a válasz egyszerű.”
A sajtó egy részében megjelent hírekkel ellentétben a kormány a veszélyhelyzetet hosszabbította meg az Országgyűlés döntése alapján 2021. február 8-ig - közölték.
Biztosan változást eredményez a lakáspiacon az állami lakásfelújítási program, a kérdés csak az, hogy mekkora élénkülést hoz és mennyivel dobja meg a felújítandó lakóingatlanok iránti keresletet. A program részletszabályozása rövidesen
Csehországban kedden 4246 új fertőzöttet szűrtek ki, amely 1163-mal kevesebb, mint hétfőn, és a fele az egy héttel ezelőtti esetszámnak - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatásokból.
Ausztriában az aktív és az új fertőzések száma már nem növekszik, a haláleseteké viszont még igen. Nyugati szomszédunknál kedd óta hard lockdown van: a lakást napközben is csak meghatározott esetekben lehet elhagyni. A szabadtéri maszkviselés viszont ott továbbra sem kötelező.
A korábban bejelentettnél még hatékonyabb lehet a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett koronavírus-vakcina a végső adatok elemzése alapján – jelentette be ma a két vállalat. Az oltóanyag 95 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a tesztek során a covid-19 megelőzésében és ráadásul úgy tűnik, hogy aki elkapja, az is csak enyhébb lefolyású megbeteged
A gazdaságok nagy részénél még mindig használják a 10-15 éves gépeket. Ahogy telnek az üzemórák és az évek, a gépek is öregszenek. Az alkatrészek kopnak, a csapágyazások elérik az élettartamuk végét. A mechanikus meghibásodások mellett azonban sokszor elektromos hibák keserítik meg a gazdálkodó életét.
A lakosságnak csak a 11 százaléka vásárolt az elmúlt egy évben hamis termékeket, azonban a magyarok egyre kisebb hányada ismeri fel azok egészségkárosító hatását, és a hamisított árucikket vásárlók felelősségre vonásáról is enyhébben vélekednek - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki legfrissebb éves fogyasztói kutatásából.
Óriási érdeklődés övezi az elektromosautó-gyártók részvényeit a tőzsdéken, és egyre inkább úgy néz ki, hogy az őrület mostanra bőven túlmutat a Teslán, hiszen az amerikai gyártó S&P 500-ba való bekerülésével kapcsolatos bejelentést követően a Tesla mellett, a Nio, és a Li Auto is legforgalmasabb papírok közé került a héten az amerikai tőzsdén. A Te
Bár a legtöbben alig várjuk a karácsonyt, az ünnepi hangulatot és önfeledten dúdoljuk a karácsonyi dalokat, vannak, akik ezt az időszakot nyűgként élik meg és kifejezetten rettegéssel tölti el őket a december. Az adventi készülődést katasztrófaként fogják fel, és bizony ez az embertípus még a legnagyobb sztárok között is előfordul.
A szépségápolás mellett közel 5000 alkalommal adományokkal is segített a zuglói szalont vezető Rózsa Magdolna, aki nemrég egy nézeteltérés miatt felmondott.
Arra kérik az Európai Uniót, találjanak rá megoldást, hogy az Orbán-kormány ne akadályozza meg a gazdasági válság megoldását, és mindenki hozzájuthasson a támogatásokhoz.
November 21-én ingyenes Anilogue Warm-Uppal kezdhetjük a ráhangolódást a november 25-29. között tartó 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra. Idén először a Toldi Távmozin keresztül az egész ország területén láthatóak lesznek a világ legjobb és legújabb animációs filmjei. November 25-én Anca Damian költői és megindító alkotása, az optimi
A végső hatékonysági elemzés adatai a Pfizer vakcinájval kapcsolatos előzetes ígéreteket igazolták: 170 megbetegedésből 162 a palcebóval oltottak körében következett be.
Közel 200 ezer ember lehet érintett azokban az ágazatokban, amelyekben lehetőség van a részvételre a bértámogatási programban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Erő Zoltán, Budapest főépítésze kiemelte, az idei pályázat magas színvonalát. Elmondása szerint a beérkező pályaművek közül azok is kiemelkedő minőséget képviselnek, amelyek nem nyertek díjat.
Csehországban kedden 4246 új fertőzöttet szűrtek ki, ami 1163-mal kevesebb, mint hétfőn, és a fele az egy héttel ezelőtti esetszámnak – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent kimutatásokból.
A parlament támogatását kérte a szocialista Molnár Zsolt ahhoz a javaslatához, amely szabálysértés helyett bűncselekményként javasolja meghatározni az engedély nélküli járművezetést.
Ugyanabban az évben, amikor Amerikában a Fordnál legyártották az első T modellt, amelyet Tin Lizzynek, azaz Bádog Bözsinek is becéztek, Németországban Hermann Gebauer megalapította a MEWA vállalatot. Erre 1908-ban, a szászországi Görlitzben került sor, egy olyan időszakban, amikor a termelővállalatok éppen az „Ipar 2.0” kapujában álltak – azaz éppe
Hátrányos helyzetű települések vállalkozásai 5 milliárd forintos keretösszegű pályázaton igényelhetnek támogatást fejlesztések megvalósítására - mondta a pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött legújabb videójában.
Rekordszámú elődás, nemzetközi szinten is értékes kutatási eredmények hangzottak el azon a konferencián, amelynek középpontjában az autonóm járművek és az intelligens közlekedési rendszerek álltak. A kétnapos rendezvény tématerületei ugyanakkor túlmutattak a járműipar szűken vett kérdésein, s a fenntarthatóság felé irányították a résztvevők figyelm
Része lehet-e a Magyarország ellen folyó 7-es cikkelyes eljárás lezárására tett korábbi német ígéret a magyar kormány és a Brüsszel, illetve Berlin közötti, a magyar vétó miatti alkufolyamatnak? – az atv.hu-nak nyilatkozó kormányközeli források ebben látszanak reménykedni, legalábbis "logikusnak" nevezték ezt, feltéve, ha az EU tiszta lapot akar ny
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/18/2440/