Nagyjából 400 millió dollárnyi (120 milliárd forint) 2021-ben lejáró devizakötvényt vásárolt vissza nyár óta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – derül ki a Reuters adataiból. Ezzel egyrészt jövő évi terhei egy részétől szabadult meg Magyarország, ráadásul egy magas kamatozású papírból sikerült visszavásárolnia, bár ennek komoly ára lehetett.
Harmadik állomásához érkezett a Zöld Busz Program: novemberben a nyíregyháziak próbálhatják ki, milyen elektromos buszon utazni. A mostantól forgalomba álló tiszta és csendes járművet egy hónapon át ingyenesen használhatják a szabolcsi megyeszékhelyen közlekedők – számolt be az MTI az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímap
Egy egész sor testi és pszichés betegség esetén kell gondolni arra, hogy esetleg fel nem ismert depresszió állhat a háttérben. A depressziósok fele más betegség(ek)kel is küszködik, és a kezeletlen depressziós betegek 15 százaléka vet véget az életének. Kurucz Adri egy pszichiáterrel járja körbe ezeket a körülményeket.
Folytatódott a beköltözés hete, ráadásul hétfőn nem csak egy, hanem VV Fru és VV Dani személyében két új játékos érkezett a Villába. Az összefoglalóból kiderült, hogy Moh nem egy konyhatündér, és a reggelivel még sikerült is megsértenie Mercit. Gina azt hiszi, jóban lett Amandával, de közben játékostársa a háta mögött beszéli ki őt. A tegnap
A vadonatúj Toyota Hilux november végén érkezik meg a magyarországi márkakereskedésekbe, az ikonikus pickup legújabb generációja ugyanakkor már januárban megméreti magát a világ legkeményebb terep versenyén. A Hilux előző generációja 2019-ben elhozta az első helyet a Dakaron, 2020-ban pedig ezüstérmet szerzett, a Toyota nem titkolt célja hogy az új
A legfontosabb iráni nukleáris létesítmény, a natanzi atomközpont elleni csapás lehetséges változatainak felvázolását kérte múlt héten Donald Trump amerikai elnök, akinek két hónapja van hátra hivatali idejéből, de az elnök végül elállt ettől a súlyos lépéstől - közölte hétfőn egy amerikai tisztségviselő.
Amikor a járványnak vége lesz, máshogy fogunk majd vásárolni, szórakozni, dolgozni, közlekedni. Hogyan fogja ez átalakítani városainkat? Hova költözünk majd szívesebben, miben változnak meg a települések - teszi fel a kérdést az Összkép Magazinban Szepesi Balázs, az MCC Közgazdasági iskolájának vezetője.
A legfontosabb iráni nukleáris létesítmény, a natanzi atomközpont elleni csapás lehetséges változatainak felvázolását kérte múlt héten Donald Trump amerikai elnök, akinek két hónapja van hátra hivatali idejéből, de az elnök végül elállt ettől a súlyos lépéstől - közölte hétfőn egy amerikai tisztségviselő.
Boris Johnson főtanácsadója, az elmúlt évtizedek brit belpolitikájának legfontosabb háttérembere távozik. Elképesztő intrikák, hátbaszúrások és manőverek Londonban, ahol még mindig nem tudják, mi lesz a brexittel.
A fogyasztók és vállalkozások egyaránt készülnek a fekete péntek típusú kampányok rejtette lehetőségekre – de lesben áll a Gazdasági Versenyhivatal is. A GVH már 2015-ben metodikusan vizsgálni kezdte a piacon megjelent Black Friday típusú stratégiákat és az utóbbi 5 évben több ehhez kapcsolódó döntést hozott. Az ellenőrzés idén is elkerülhetetlen.
Lantos Gabriella, egészségügyi szakértő szerint szükség lesz arra a frissített etikai kódexre, amely abban segít az orvosoknak, hogy melyik beteget kell megmenteniük és melyiket nem.
Eladta a Honor okostelefon üzletágát a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég, hogy ezáltal kivonva a Honort az anyacégre vonatkozó amerikai szankciók hatálya alól, biztosítsa a márka túlélését - adta hírül a vállalat egy keddi közleményben.
A Záév és a Magyar Építő közös ajánlata győzött a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezési pályázatán, amelyre már megkötötték a szerződést - írta a Világgazdaság kedden az európai közbeszerzési értesítő alapján.
A svéd kormány hétfőn közölte, hogy a koronavírus-fertőzöttek számában bekövetkezett növekedés megfékezése érdekében a jövő héttől tilos az országban nyolc főt meghaladó nyilvános összejöveteleket tartani.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba a mentők négy lakót egy családi házból, a X. kerületi Pilisi utcából - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel keddre virradó éjjel.
Hárommillió „jól fizető” munkahely létrehozását ígérte Joe Biden azon a wilmingtoni sajtókonferencián hétfőn, ahol nagy vonalakban beszélt gazdasági elképzeléseiről.
A Stratasys PolyJet technológia egy hatékony, additív gyártási módszer, amellyel komplex formák, sima felületű, pontos alkatrészek, szerszámok és valósághű prototípusok 3D nyomtathatók, ráadásul egy rétegen belül számos alapanyag és szín kombinálható. Előző cikkünkben az átlátszó/áttetsző, a polipropilén hatású és a gumiszerű PolyJet alapanyagokat
Az előző évek tapasztalata és az aktuális keresési statisztikák alapján az idei nagy novemberi leértékelési akciók (Black Friday) sikertermékei is a mobiltelefonok, az okosórák és a televíziók lehetnek. Az Olcsóbbat.hu adatai szerint a novemberi e-kereskedelmi forgalom egyre nagyobb hányada koncentrálódik a Black Friday időpontjára. Az ár-összehaso
A digitális oktatásban résztvevő diákoknak és tanároknak a szolgáltatóknál kell igényelni járó 30 napos ingyenes internet-szolgáltatást. A kedvezményt társaságok az ügyfelek decemberi számláján írják jóvá.
A vártnál korábban érkezett második járványhullámról, elszánt, de fáradt orvosokról, valamint a sürgősségi osztályokon biztonságot kereső emberekről számolt be Sandro Petrolati orvosprofesszor, a római San Camillo-Forlanini-Spallanzani kórházkomplexum kardiológiai intézetének vezetője.
Franciaországban az elmúlt 24 órában kevesebb, mint tízezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, amire október 12. óta nem volt példa – közölte hétfő este az egészségügyi tárca.
"De le a kalappal előttük" - mondta a 40 éves Bankos Barnabás, aki korábban nem vette komolyan a koronavírusban rejlő veszélyt. Sportolóként pedig biztosra vette, hogy nem kaphatja el a betegséget. Végül megtörtént a baj.
Egy francia rádió véletlenül élő hírességek, köztük II. Erzsébet brit királynő, a brazil focista Pelé, az Oscar-díjas Clint Eastwood és Bridgitte Bardot francia színésznő gyászjelentését tette közzé.
Jól kezdődött a hét a gabonapiacon a tengerentúlon. A búza 0,9 százalékkal, a kukorica 1, százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal drágult Chicagóban. Európában pont az ellenkezőjét hozta a kereskedés. A malmi búza, a repce és a kukorica is olcsóbb lett, igaz a takarmánybúza kivételt jelentett a maga 15 eurócentes tonnánkénti áremelkedésével.
A hét első felében továbbra is velünk marad a borongós, csapadékos, ködös idő, péntektől azonban az ország egyes pontjain már havas esőre, hózáporra is lehet számítani – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nyugdíj témájú adatokat áttanulmányozva érdekes számokat és információkat találunk a hazai nyugdíjasokkal és nyugdíjakkal kapcsolatban is.
A Záév és a Magyar Építő közös ajánlata győzött a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezési pályázatán, amelyre már megkötötték a szerződést - írta a Világgazdaság kedden az európai közbeszerzési értesítő alapján.
2020. év elején indult el Ázsiából a világjárvány, amely a világot, Európát, így Magyarországot sem kíméli a mai napig sem. Az új koronavírus elleni védekezés első hulláma sikeres volt hazánkban az év első felében. Az Operatív Törzs, az egészségügyben dolgozók erő feletti helytállása, a szakterületek érintett kormányzati képviselőinek gyors döntése