Aki még mindig nem hiszi el, hogy van járvány, az nem látott covidos beteget lélegeztetőgépen - mondta a miniszterelnök főtanácsadója, a Szent Imre Kórház főigazgatója.
A házigazda 9-9-es döntetlent játszott a szerb Radnicki Kragujevac együttesével a férfi vízilabda Bajnokok Ligája budapesti selejtezőtornáján, ezzel eldőlt, hogy nem juthat a főtáblára.
A pandémia miatt csökkent az ATM-ek forgalma a készpénzkifizetési oldalon, miközben a bankkártyás vásárlások száma és értéke folyamatosan emelkedik; a pénzintézetek az MTI érdeklődésére azt is közölték: többször is fertőtlenítik naponta a fiókokban található automatáikat.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján már megjelent a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, ezeket a tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük - hívta fel a figyelmet a szervezet szombati közleményében.
Alexandria Ocasio-Cortez amerikai demokrata párti politikus, aki 2019 óta New York 14. körzetének kongresszusi képviselője, így megkövetelik tőle, hogy éjjel-nappal elérhető legyen. Elmesélte, hogyan kezdődnek általában a napjai, és arról is beszámolt, szerinte meddig ideális dolgozni a munkanapokon.
A szigorú lezárásoknak és egyéb korlátozásoknak köszönhetően Kína valóban túlesett a koronavírus-járványon, a gazdaság bámulatra méltó gyorsasággal talpra állt. Kísérleti jelleggel ugyan, de a lakosság is hozzájuthat az engedélyezés előtt álló Covid-19 oltóanyaghoz, a hadseregen is tesztelik az oltóanyagot, miközben a külföldieknek nagyon szigorú,
Magyarországon számos háztartásban használják a téli tüzeléshez a fát. A tüzelőfa vásárlásakor és annak használatakor viszont érdemes néhány alapvető szabályra odafigyelni. Ilyen például a nyirkos vagy nedves tűzifa használata. A lakosság a tűzifa vásárlásakor elsősorban a helyi újságok hirdetési rovataiból, illetve az internetes fórumokról gyűjtik
Létezik egy rejtélyes betegség, amiről inkább azt kellene mondani, hogy retrospektíven felismert állapot. A talk and die szindróma jelentése: beszél és meghal.
Aláírta Orbán Viktor azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók. Orbán a Facebookon megosztott videójában beszélt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésről. A kormányrendelet szó szerint azt mondja, hogy a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc
A magyar sminkvásárló tudatos, tájékozott és egyre kifinomultabb - állítja Szabó Doris szépségmentor, akit a magyar szépségtrendek változásairól is kérdeztük.
Kevesebb mint két hónapjuk maradt az online kasszát használó kereskedőknek és szolgáltatóknak, hogy gondoskodjanak elektronikus fizetési megoldásról. A Telenor nekik segít új elektronikus fizetési (POS) ajánlatával, amely a Fizetési Pont jóvoltából egyszerű és gyors üzemb ehelyezés mellett számos előnyt, többek közt két éven át havidíj-jóváírást, a
Már csak rektori engedéllyel maradhatnak az egyetemi kollégiumokban a hallgatók. Vasárnap délutánig mindenkinek el kell hagynia a szobákat. Az egyetemek jó része digitális platformokon oktat, személyesen ehhez nem kell az iskolákban megjelenni. Kollégiumokban csak a külföldiek maradhattak, illetve a szociálisan rászoruló hallgatók, valamint azok, a
A járvány sok egyéb mellett az étkezésünkre is komoly hatással volt. Mivel az élelmiszer-feldolgozó létesítmények a leállások miatt sokszor nem tudták tartani a tempót, a fogyasztók a növényi alapú alternatívák felé fordultak. Idén tavasszal az összes alternatív húskészítmény értékesítése majdnem háromszorosára nőtt.
Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere szerint a home office szabályozására született rendelet rendkívül egyszerűen és praktikusan kezeli az ismert problémát: a Munka Törvénykönyvében (Mt.) eddig is szereplő távmunka szabályozástól való eltérést teszi lehetővé. Az Mt. szerinti távmunka ugyanis eredetileg csak arra vonatkozik, ha vala
Az otthonnak biztonságos helynek kell lennie, ez azonban nem mindenkinek adatik meg. A koronavírus-járvány a szokásosnál is nehezebb helyzetbe hozta a családon belüli erőszak áldozatait: hazánkban tavasszal a segélyvonalakra beérkezett hívások száma 50%-kal megnövekedett. Az IKEA Magyarország összefogva a Nők A Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesü
A korábbi kommunikációnak némileg ellentmond a csütörtökön bejelentett nagyobb összegű devizakötvény kibocsátás, de sok szempontból jónak tűnik az ÁKK lépése.
Budapesten úgy is árcsökkenést generált az albérletpiacon a vírus második hulláma, hogy a vizsgált időszakra még nem volt hatással a hétfőn bejelentett kormányzati intézkedéscsomag.
Az Európai Űrügynökség (ESA) tagállamai elfogadták az Ariel-űrtávcső megvalósítási koncepcióját. Ez lesz a világon az első küldetés, amely kifejezetten az exobolygók természetét, keletkezését és fejlődését vizsgálja – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) az MTI-vel pénteken. A program megvalósításában magyar kutatók és mérnökök is részt
A 2024-2025-re ígért, de csak az évtized végén megvalósuló beruházásra felvett hitel havi állománya a felére csökkent szeptemberben, vélhetően előtörlesztés miatt.
A távközlési társaság bejelentését szokásinktól eltérően szó szerint idézzük, s arra kérjük olvasóinkat számolják össze, mennyiszer írja le a Magyar Telekom a magyar szót a közleményében! “A kormányzat bejelentése alapján a középfokú oktatásban digitális munkarendben részt vevő diákok és családjaik, illetve a középfokú oktatásban digitális munkaren
Becslések szerint három évente megduplázódik az emberiség rendelkezésére álló digitális adatok mennyisége. Az adat az új olaj, de annál sokkal több, hiszen az adattudomány olyan globális problémák megoldásában is tevékenyen kiveszi a részét, mint a koronavírus járvány, vagy az éghajlatváltozás. Észrevétlenül vált a mindennapi életünk részévé a prof
Férje kedvéért a vidéki életbe is belekóstolna Demcsák Zsuzsa! A műsorvezető párjának, Krishannak ugyanis nagy tervei vannak: önellátó gazdaság a nagy álma.
Ellenőrzések során az esetek 70 százalékában találnak szabálysértéseket a munkaügyi és munkavédelmi hatóságok. A legtöbb büntetés azonban könnyen elkerülhető lenne, ha a cégek jobban odafigyelnének a hivatalos dokumentációk kezelésére és a határidők betartására - erre nyújt megoldást a Mubi nevű új magyar startup fejlesztése. A cég felhőalapú rends
Eltávolodott-e a közgazdaságtan az emberi alapértékektől? Többek között erre a kérdésre keresték szakértők a választ a Pallas Athéné Könyvkiadó által szervezett online előadás során, ahol a résztvevők A közjó gazdasága című sikerkönyv alapkérdéseit és gondolatait vitatták meg.
A régészek, környezetvédők, druidák tiltakozása és a tervezési felügyelőség javaslata ellenére a brit közlekedési miniszter jóváhagyta, hogy alagút építésével csillapítsák a gépkocsiforgalmat az angliai Stonehenge körzetében - adta hírül a BBC News.
A hűséges, visszatérő vásárlókra lehet építeni egy jól működő vállalkozást. Miközben egy-egy új vevő megszerzése 6-7-szer többe kerül, mint a régi megtartása, a meglévő ügyfelek még 67 százalékkal többet is költenek az újaknál. Csakhogy a digitalizáció alaposan megnehezíti az ügyfelek megtartását, hiszen a világhálón könnyű jobb ajánlatot találni.
Tűz ütött ki a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló megyei kórházának intenzív osztályán szombat este, aminek következtében a maszol.ro szerint tizenkét ember életét vesztette, legalább heten pedig válságos állapotban vannak.
Elhitték-e az elvtársak, hogy az Egyenlítőn áthaladva nagyot zökken a repülő? Ilyesféle nagy titkok tudója Nagyváthy Sándor repülőmérnök, Kádár János egykori állandó kísérője. Az MSZMP egykori főtitkára ugyanis csak akkor érezte magát biztonságban a fedélzeten, ha ezermester mérnöke vele utazott.
Egy éve még a kellemes és egészséges munkakörnyezet is az egyike volt annak az öt legfontosabb szempontnak, ami alapján vonzónak tartottak az emberek egy munkahelyet. A járvány rengeteg változást hozott, mára a stabilitás vagy a közvetlen vezető személye került előtérbe a munkahely értékelésekor. A Groupama Biztosító megismételte egy évvel ezelőtti
Az egy évvel korábbihoz képest összesen 5 milliárd euróval, vagyis mintegy 1800 milliárd forinttal több céltartalékot képzett az idei év első három negyedévében az a hat bankcsoport, amely a magyar nagybankok mögött áll tulajdonosként. Ezt az összeget úgy képezték meg, hogy még azt sem látni, mekkora nagyságrendű bedőlési hullám vár rájuk a törlesz
A jövő évtől jelentősen megváltoznak a kötelező jótállás szabályai Magyarországon: az egyik legfontosabb újdonság a sávos jótállás bevezetése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A jelenlegi egy év helyett a 2021. január elsejétől megvásárolt termékekre az árhoz igazodóan akár két-három év is lehet a jótállás időtartama – köz
Összeállt a Red Bull Basement University világdöntőjének a csapata, ahol hazánkat az IWI projektje, vagyis Guthy Máté és Popovics Kinga képviselik majd. Az idén online zajló, inkluzív ötletbörze a jövő innovátorait és gondolkodóit tereli egy mederbe, a legnagyobb fiatal koponyák gyűlnek össze decemberben, hogy megreformálják a diákéletet és pozitív
Persepolis ősi városa a mai Iránban található. Az 1930-as években a Chicagói Egyetem Keleti Intézete régészeti expedíciót indított Persepolis ókori városába, ahol hatalmas mennyiségű agyagból készült táblára leltek a kutatók. A leletek feldolgozása azóta is tart, ám most az intézet és a Számítástudományi Tanszék közötti együttműködés lehetővé tette
A COVID-járvány elleni védekezés érdekében a közép- és felsőoktatásban is digitális oktatásra tértek át a kormány döntése nyomán – ám az óvodákban és általános iskolákban ez egyelőre nem történt meg. A pedagógusok szerint ez így félmegoldás. A Hetek cikke.