A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2.1.7-es kiírása keretében nyert 28 milliós támogatást a L-Arm névre hallgató karkötő, mely külső perifériákból érkező bluetooth-jelekkel értesíti a felhasználóját a számára kiemelten fontos zajokról, hangokról. A kereskedelmi forgalomban jelenleg elérhető eszközök általában a hangok felerő
A német Deutsche Telekom csoporthoz tartozó görög OTE csoport megerősítette, hogy megtartja Romániában a mobilszolgáltatásokat biztosító vállalatát, a Telekom Romania Mobile Communicationst, cáfolva azt a korábbi értesülést, miszerint a Telekom teljes mértékben kivonul az országból. Az OTE csoport a napokban közölte a harmadik negyedévre vonatkozó
Nagyban befolyásolta az amerikai elnökválasztást, hogy a tavaszi két mentőcsomag már kifutott, alig éreztette már hatását, új mentőövről pedig végül nem született megállapodás. A munkaerőpiacon csak 3 év múlva állhat vissza a járvány állapot, ezért Joe Biden 3000 milliárd dolláros mentőcsomagja és adóemelési terve kulcsfontosságú lehet a helyreál
Még csak 11 éves, de máris hatalmas sikereket tudhat maga mögött a nagykátai fiú, Csutorka Márk, aki Magyarországot képviseli majd a Grand Sea World-ön.
Szerdán életbe léptek a legújabb szigorítások. Az intézkedések beváltak, 8 óra után már csak az tartózkodhatott az utcán, aki ezt igazolni is tudta. Szabálykövetőek voltak a budapestiek.
A legutóbbi hazai inflációs adat is abban erősít meg engem, hogy a hétköznapokban érezhető áremelkedés a hivatalos statisztikákban is látható lesz a következő hónapokban. Persze mindig vannak korrekciós tényezők, és magam sem hiszem, hogy a jegybankok a növekvő inflációs számok láttán kamatot emelnének, de ez egy olyan fejlemény, amely mellett nem
Kiemelt nemzetgazdasági érdekké minősítette a kormány az öt budapesti és két kelet-magyarországi kaszinó jövőbeli üzemeltetőjének kiválasztását. Akár egy kézbe is kerülhet a milliárdos üzlet. A szerencsés vállalkozó személyéről Rogán Antal dönt majd.
Hamarosan az európai, így a magyar felhasználók számára is elérhetővé válik a Messengerben és az Instagram egységes üzenetküldő felületén az eltűnéses (vanish) mód névre keresztelt funkció. Ha ezt bekapcsoljuk, az adott felhasználóval közös üzenetfolyamban váltott üzenetek automatikusan eltűnnek a chatfelület bezárásakor.
Franciaországot a II. Világháború óta nem látott megpróbáltatások rázták meg az elmúlt hetekben. A koronavírus-járvány második hullámának tombolása, terrortámadások, súlyosbodó gazdasági kilátások.
Átlépte az 52 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma a világon. Az ukrán elnök kórházba került, Franciaországban várhatóan ma este hosszabbítják meg a kijárási korlátozást. Olaszországban is több mint egymillió fertőzöttet regisztráltak, Rómában néhány beteget kórházzá átalakított hotelbe szállítanak át.
Miró Józsefet, az Erste Befektetési Zrt. szenior stratégáját kérdeztük az OTP Bank kilátásairól, a nem teljesítő hitelállomány és az eredmény várható alakulásáról, valamint a szuperbank tükrében élesedő versenyről.
Elkezdődtek a kötényszerző napok, melyeken a hírességek bekerülhetnek egy-egy sztárséf csapatába. Mindenkinek egy feladatnyi esélye volt, hogy a séfektől kötényt kapjon, de még így sem biztos a továbbjutás. A zsűri ugyanis megváltoztathatja a véleményét és kicserélheti a már odaítélt kötényt is. Az első főzés során Sárközi Ákos által összeválogat
Az online vásárlás veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok az év vége közeledtével, a rendőrség, a Magyar Bankszövetség és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szakemberei a tudatos vásárlásra hívták fel a figyelmet. Bor Olivér nemzetbiztonsági százados, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet sajtóreferense arra hívta fel a figyelmet, hogy az online vásárlások s
Kisebb reménysugár pár száz mikro és kis építőipari vállalatnak, hogy a kormány több helyi infrastrukturális és sportberuházásra különített el sokszáz milliárd forintot. A pénzek azonban főleg jövőre és azután érkeznek, nem mind ők kapják, a kivitelezések jó esetben a tavasz végén, de inkább a nyár elején indulhatnak – már csak a járvány miatt is.
Az életbe léptetett előbb éjféltől hajnali ötig, majd szigorítva már este nyolctól érvényes kijárási korlátozás a taxisok életét jelentősen megnehezítette, és a következő időszak sem ad sok okot az optimizmusra.
Az iráni nők legalább kétharmada átél családon belüli erőszakot házassága során, évente nők tucatjait támadják meg savval a perzsa országban. Maszumeh Atei azonban nem adta fel, megvakítása után is modellként dolgozik és küzd azért, hogy szigorúbban büntessék az elkövetőket.
A szabályozás szerint november 15-én a magyar töltőállomásoknak át kell állnia a téli szabvány szerinti üzemanyagokra, ezekkel hidegebb időben is garantáltan működni fognak a járművek, mezőgazdasági gépek. Ám 2020 újabb szempontból
Az utóbbi évekre egyértelműen a negatív devizakibocsátás volt jellemző a magyar adósságkezelésben, ezt azonban keresztülhúzta a válság. A csütörtökön eladott újabb 2,5 milliárd eurónyi kötvénnyel együtt már 7 milliárd körül lehet idén a forrásbevonás devizában, amivel kicentizi 20 százalékos benchmarkját az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A köve
Hogyan neveljünk sikeres gyereket? Miért számít abúzusnak a túlféltés vagy a dicséret hiánya? Miért károsabb a bizonytalanság, mint a biztos rossz? Felülírható az örökölt mintázat és a genetika? És mennyiben segíthet ezen a zene?
Nem várt fordulatot vett a tiszaújvárosi katasztrófajelző szirénapróba, amikor a visító hang helyett egy folyamatosan káromkodó férfi szólalt meg. A katasztrófavédelem vizsgálatot indított és elnézést kért a lakóktól.
“Ősszel már egyetlen tervezett műsor sem marad el. A fokozódó járványhelyzet és a korlátozások csak megnehezítik, de nem teszik lehetetlenné a forgatásokat. Az állandó változások közepette így legalább egy dolog biztos marad a nézőink életében: az RTL Magyarország továbbra is hiteles tájékoztatást és tartalmas szórakoztatást nyújt a számukra” – fog
Miután a Wizz Air személyzet 5 tagjának pozitív lett a koronavírus tesztje, a norvég egészségügyi miniszter felül fogja vizsgálni a repülőszemélyzetre vonatkozó karanténszabályokat. A légitársaság szerint a fertőzést még azelőtt…
Az Európai Uniónak sikerült kedvező üzletet kötnie a gyógyszergyártóval, ennek értelmében az amerikai 19,5 dolláros ár alatt kaphatják tagállamai a vakcinát, melyből 200 millió adagnyit rendelt meg.
Valami olyasmit éltünk át, mint négy évvel ezelőtt. A magyar futballválogatott története során először csinálta meg azt a bravúr, hogy egymás után két Európa-bajnokságra jutott ki, miután a pótselejtezőn 2-1-re legyőzte Izlandot. Igazi bravúr volt, hiszen az utolsó percekben sikerült megfordítani a meccset.
Az alma kilogrammonkénti átlagos 494 forintos ára csaknem hetven forintos csökkenés szeptemberhez képest, de még így is 14 százalékos idei és 61 százalékos egy éves pluszban van ez a gyümölcs – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.
Jelentősen megugrott csütörtökön az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések napi száma Nagy-Britanniában. Szakértők szerint a nem várt hirtelen emelkedésben szerepe lehetett annak is, hogy sokan még kihasználták a társasági életre a múlt héten életbe léptetett korlátozó intézkedések előtti utolsó napokat.
Szoboszlai Dominik szerint lehet, hogy ő lett a hős, de ezt nem egyedül érte el, társai és az egész csapat nélkül nem sikerülhetett volna az a bravúr, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Izland 2-1-es legyőzésével kijusson a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.
Bár Donald Trumpnak egyelőre nem úgy néz ki, mint aki el akarja hagyni a Fehér Házat, egyre többen gondolják úgy, hogy nem ártana egy B-tervről gondoskodnia a ma még hivatalban lévő elnöknek a jövőjét illetően- a Daily Mail arról cikkezik, hogy már most ajánlatok özönét kapja.