A KSH adatai szerint év első kilenc hónapjában vidéken 42, míg Budapesten 77 százalékos bevételkiesést szenvedtek el a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatói. Pozitív forgatókönyv, vagyis a most bevezetett zárás december közepi feloldása is elsősorban a belföldi keresletet jobban kihasználni képes vidéki szálláshelyeknek kedvez majd, és egy év vég
Moszkvában a koronavírus-járvány miatt az éttermek és szórakozóhelyek péntektől kezdődően január 15-ig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket.
A november 11-én hatályba lépett járványügyi intézkedésekkel összefüggésben a MÁV-Start, a MÁV-Hév és a Volánbusz a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor nem számítanak fel kezelési költséget - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
Rekordévre készült, de a korlátozások miatt legfeljebb 4 millió utasra számít idén a Budapest Airport. Ez mindössze a negyede a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tavalyi utasforgalmának.
Naponta fordul elő, hogy a beteg a saját lábán besétál a kórházba, majd 1-2 órán belül lélegeztetőgépre kerül. Ezek a történetek mindennaposak, mondta Zacher Gábor toxikológus az RTL Híradónak.
Bezárnak az iskolák és a bevásárlóközpontok Ausztriában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Az országban folyamatosan dőlnek a fertőzöttségi rekordok. Az elmúlt 24 órában több mint 9200 új megbetegedést jelentettek. Szlovéniában két hétig teljes gyülekezési tilalmat vezetnek be, mert a kormány szerint az eddigi intézkedések csak részben ho
A magyar labdarúgó-válogatott huszáros hajrával megfordította az Izland elleni, európa-bajnoki pótselejtezőt, és 2–1-es sikerével kiharcolta a kontinens-tornán való részvételt.
Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
Az önkormányzatok, egészen pontosan a polgármesterek dönthetik el, hogy a nagyobb településeken hol kötelező maszkot hordani. A két véglet, azaz „a mindenhol és a sehol sem kell hordani a védőeszközt” között a legkülönbözőbb megoldásokkal találkozhat az, aki az ország különböző városaiba utazik.
Öt évvel ezelőtt ezen az estén terrortámadás-sorozat rázta meg Párizst, és vendégszerzőnk épp ott ült abban a koncertteremben, ahol a legnagyobb volt a veszteség: 120-an haltak meg a bulizó fiatalok közül, és több mint kétszázan megsebesültek. Zsuzsának szerencséje volt: idejében kijutott az épületből, de a mai napig emlékbetörésekkel küzd.
Jobban mondva (hullám)besszen, azaz esésen, miután a brit és a magyar tőzsde indexe pénteken egyaránt csökkent, miközben a többi vezető nyugat-európai börzebarométer magasabban zárt, mint tegnap és az amerikai tőzsdék mutatói is bőven a pozitív tartományban tanyáztak nem sokkal este 7 előtt.
Karsai Levkovics Mónika nem a megszokott módon készíti a rizseshúst. Ismerősei biztatására most megosztja velünk a ropgós, gyors és praktikus rizseshús receptjét.
A tavaszinál is nagyobb próbatétel előtt áll a magyar társadalom: a téli napfordulóhoz közeledve ért minket a járványügyi szigorítások újabb hulláma, amikor a napos órák száma amúgy is kritikus szintre süllyed. Törvényszerű volt, hogy ez történik? A rövid válaszunk: igen. Már szeptember elején megmondtuk, hogy eljön még az az időszak, amikor bezárn
Egy hónap alatt 71 milliárd forinttal nőtt a forgalomban lévő cash, így az október végén már megközelítette a 7130 milliárd forintot – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból.
Az MKB Bank Nyrt. pénteken délután tőzsdezárás után közleményben jelentette be, hogy Balog Ádám elnök-vezérigazgató december 31. napi hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról és igazgatósági elnöki tisztségéről.
Lemondott Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, utódjáról rendkívüli közgyűlésen döntenek december 14-én - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Ha Androidos mobilod van valószínűleg Te is használod a Google Fotókat. A keresőóriás 15 GB-ot kínál teljesen ingyen minden felhasználónak, de ez a szolgáltatás 2021 június 1-től már nem lesz elérhető. Aggodalomra semmi ok, az eddig feltöltött képeid nem fognak elveszni, megmaradnak eredeti minőségben. Viszont ha az ingyenes csomagot használod 202