2020. november 13. péntek

nov. 13
18:45
ITM: rektori engedéllyel lehet maradni a kollégiumokban (ATV)
Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
nov. 13
18:45
MÁV: díjmentesen térítik vissza a novemberi bérleteket (Demokrata)
A visszaváltás az online megváltott bérlet esetében a banki tranzakció visszafordításával történik.
nov. 13
18:51
„Az ilyen pillanatokért kezd el egy játékos focizni” – Szalai az Eb-kijutásról (Promotions)
„A meccs után mindenkiben átszakadt egy gát, ez a felszabadult ünneplés ennek tudható be.”
nov. 13
18:51
Kovács Zoltán: Jourová és Reynders aláássák az Európai Bizottság hírnevét (Demokrata)
Továbbra is követeljük Vera Jourová lemondását – írta Kovács Zoltán.
nov. 13
18:54
Tombol a koronavírus - ezeket a dolgokat kell most gyakrabban takarítani (Femcafe)
Hihetetlen, mennyire hajlamosak vagyunk elfeledkezni róluk.
nov. 13
18:57
Hogyan döntöttek az egyes városok a kötelező maszkviselésről? - körkép (ATV)
Az önkormányzatok, egészen pontosan a polgármesterek dönthetik el, hogy a nagyobb településeken hol kötelező maszkot hordani. A két véglet, azaz „a mindenhol és a sehol sem kell hordani a védőeszközt” között a legkülönbözőbb megoldásokkal találkozhat az, aki az ország különböző városaiba utazik.
nov. 13
19:00
Szijjártó: Jövő héten érkezik 10 dózis az orosz vakcinából (SzMo)
Úgy vélte, 'aki politikát csinál a vakcinabeszerzésből, az a magyar emberek életével játszik'.
nov. 13
19:03
„Életem leghosszabb 30 másodperce” – Öt éve történt a terrortámadás a Bataclanban (WMN)
Öt évvel ezelőtt ezen az estén terrortámadás-sorozat rázta meg Párizst, és vendégszerzőnk épp ott ült abban a koncertteremben, ahol a legnagyobb volt a veszteség: 120-an haltak meg a bulizó fiatalok közül, és több mint kétszázan megsebesültek. Zsuzsának szerencséje volt: idejében kijutott az épületből, de a mai napig emlékbetörésekkel küzd.
nov. 13
19:06
Stabil párkapcsolatra vágysz? Ezt a 7 dolgot fogadd meg! (Glamour)
Elengedhetetlenek egy boldog párkapcsolathoz
nov. 13
19:08
Brokkolikrémleves úgy, ahogy mindenki szereti (Glamour)
Ez az egyszerű krémleves a nap minden pillanatát feldobja.
nov. 13
19:09
London és Budapest egy hullámhosszon (Privátbankár)
Jobban mondva (hullám)besszen, azaz esésen, miután a brit és a magyar tőzsde indexe pénteken egyaránt csökkent, miközben a többi vezető nyugat-európai börzebarométer magasabban zárt, mint tegnap és az amerikai tőzsdék mutatói is bőven a pozitív tartományban tanyáztak nem sokkal este 7 előtt.
nov. 13
19:09
Komoly döntést hozott Törőcsik Mari: "vége" (ATV)
A Nemzet Színésze a világjárvány miatt alig fogad látogatókat, és végleg elbúcsúzott a színpadtól.
nov. 13
19:15
Le kell mondanunk a nagycsaládi karácsonyról? (Privátbankár)
A tavaszinál is nagyobb próbatétel előtt áll a magyar társadalom: a téli napfordulóhoz közeledve ért minket a járványügyi szigorítások újabb hulláma, amikor a napos órák száma amúgy is kritikus szintre süllyed. Törvényszerű volt, hogy ez történik? A rövid válaszunk: igen. Már szeptember elején megmondtuk, hogy eljön még az az időszak, amikor bezárn
nov. 13
19:15
Az EP ismét az „európai értékekkel” van elfoglalva (Demokrata)
Az európai értékeknek még veszélyhelyzet idején is érvényesülniük kell – szögezték le.
nov. 13
19:18
Kés alá küldték az Audi SQ5-öt is (Autónavigátor)
Nyáron küldték kés alá, tehát ráncfelvarrásra az Audi Q5-öst, azonban a legerősebb változat, az SQ5 még csak most kapta meg
nov. 13
19:18
A Pfizer vakcinája olyan, mint egy erősebb másnaposság – mondták az első önkéntesek (SzMo)
Fejfájást és izomfájdalmakat okozott nekik elsősorban a koronavírus elleni védőoltás.
nov. 13
19:21
Még több készpénzben úszunk (Menedzsment Fórum)
Egy hónap alatt 71 milliárd forinttal nőtt a forgalomban lévő cash, így az október végén már megközelítette a 7130 milliárd forintot – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból.
nov. 13
19:21
Skype-os közgyűlésre készül a Masterplast (Portfolio)
A Masterplast Nyrt. 2020. december 15-én 9 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart – közölte a társaság a BÉT honlapján.
nov. 13
19:21
Lemondott az MKB elnöke (ATV)
Az MKB Bank Nyrt. pénteken délután tőzsdezárás után közleményben jelentette be, hogy Balog Ádám elnök-vezérigazgató december 31. napi hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról és igazgatósági elnöki tisztségéről.
nov. 13
19:27
Az elkövető telefonjában megtalálták a lefejezett tanár gyilkosának a fotóját (Demokrata)
Megtalálták a lefejezett történelemtanár gyilkosának fotóját a nizzai Notre-Dame-bazilikában.
nov. 13
19:30
Nizzai merénylet - Az elkövető telefonjában megtalálták a lefejezett tanár gyilkosának a fotóját (HírTV)
A nyomozók azt feltételezik, hogy a tunéziai támadó is a Mohamed-karikatúrák franciaországi publikálását akarta megbosszúlni.
nov. 13
19:33
Lemondott az MKB elnök-vezérigazgatója (ProfitLine)
Lemondott Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, utódjáról rendkívüli közgyűlésen döntenek december 14-én - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
nov. 13
19:36
Kovács Zoltán: Jourová és Reynders aláássák az Európai Bizottság hírnevét (HírTV)
Kovács Zoltán kiemelte: a két biztos az ideológiai meggyőződése alapján végzi munkáját, ami aláássa az Európai Bizottság hírnevét.
nov. 13
19:39
Drámai videót tett közzé Delhusa Gjon: a kórházból jelentkezett (ATV)
Könnyek között osztott meg egy jó hírt rajongóival.
nov. 13
19:39
Szeretheted úgy a testvéred, hogy közben kihasználod? – Jungleland-kritika (Promotions)
Egészen új szerepben láthatjuk a Tűzgyűrű és az Úriemberek sztárját, Charlie Hunnamet.
nov. 13
19:39
Kiderült: ekkor forgatják a Jóbarátok új epizódját (Hamu és Gyémánt)
Jövő márciusban forgatják le a Jóbarátok című 1994-es nagy sikerű tévésorozat külön epizódját, amelyet tavasszal láthatnak majd a nézők az HBO Maxon.
nov. 13
19:42
Tim Allen-nek mindössze egy szelfire volt szüksége, hogy mindenkit karácsonyi hangulatba hozzon (Joy)
Télapu visszatért!
nov. 13
19:42
Hazaengedték Delhusa Gjont - könnyezve köszönte meg a kórházi dolgozók áldozatos munkáját (SzMo)
'Köszönöm az értem imádkozóknak, nagy szükségem volt rá' - mondta a zenész, aki 23 nap után pénteken térhetett vissza az otthonába, miután a koronavírus-fertőzés miatt kórházba, intenzív osztályra került.
nov. 13
19:48
Forradalmi újítással józanítaná ki a részegeket egy új találmány (SzMo)
A készülék arra épül, hogy túlzott légzéssel háromszor gyorsabban távozik a testből az etanol.
nov. 13
19:51
Kovács Zoltán Twitter-bejegyzésben ment neki az Európai Bizottság alelnökének és igazságügyi biztosának (ATV)
Vera Jourová és Didier Reynders uniós biztosok az ideológiai meggyőződésük alapján végzik munkájukat, ami aláássa az Európai Bizottság hírnevét - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-üzenetében pénteken.
nov. 13
19:57
Olaszországban a napi esetszám túllépte a 40 ezret (Demokrata)
Campania és Toszkána tartományt is járványveszélyes, vörös színű zónának minősítették.
nov. 13
20:03
A Román Nemzeti Bank lefele módosította az inflációs előrejelzését (ProfitLine)
A Román Nemzeti Bank pénteken lefele módosította az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közölt értéknél.
nov. 13
20:03
Szijjártó elárulta, mivel tölti második "karantén-hétvégéjét", Orbánnak is köszönetet mondott (ATV)
A külügyminiszter Facebook-oldalán azt írta, újabb magányos hétvége következik, ami nem lesz könnyű.
nov. 13
20:06
Rettenetes állapotokról beszélt egy pécsi professzor az ottani intenzív ellátásról (SzMo)
Ugyanakkor Orbán Viktor azt mondta, 99 százalék az esélye annak, hogy az egészségügy ennyi szakemberrel is működőképes marad.
nov. 13
20:06
Kevesebb mint 200 ezer év alatt alakult ki a Naprendszer (Demokrata)
Rövid idő, nagyjából 200 ezer év alatt keletkezett a Nap és a Naprendszer mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt.
nov. 13
20:15
Összefoglaló: rendkívüli pillanatok a tegnapi magyar-izlandi meccsről (ATV)
2016 után ismét kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt a magyar válogatott, miután izgalmas csatában 2-1-re legyőzte Izland legjobbjait. Nem indult jól a magyarok számára a meccs, Izland egy potyagóllal vezetést szerzett, és egészen a hajráig kellett várni a hazai gólra, igaz, akkor 4 perc alatt kettőt is sikerült lőni, amivel meg is lett az EB-ré
nov. 13
20:15
Fidesz: gyalázat, hogy a baloldal Korózs kamuvideója után sem áll le (Demokrata)
Közleményben reagált a kormánypárt Bangóné Borbély Ildikó és László Imre nyilatkozatára.
nov. 13
20:15
Orbán Viktor kabinetfőnöke még a 2022-es választás előtt dönthet a milliárdokat termelő 7 kaszinóról - Friss hírek 2020. november 13. 20:05 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/13/2385/
nov. 13
20:18
Kovács Zoltán Twitter-bejegyzésben ment neki az Európai Bizottság alelnökének és igazságügyi biztosának (ATV)
Vera Jourová és Didier Reynders uniós biztosok az ideológiai meggyőződésük alapján végzik munkájukat, ami aláássa az Európai Bizottság hírnevét - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-üzenetében pénteken.
nov. 13
20:18
Kovács Zoltán: Jourová és Reynders aláássák az Európai Bizottság hírnevét (HírTV)
Kovács Zoltán kiemelte: a két biztos az ideológiai meggyőződése alapján végzi munkáját, ami aláássa az Európai Bizottság hírnevét.
nov. 13
20:24
Megvan a tolvaj, aki ellopta II. János Pál pápa vérét, de a vér nem került elő (ATV)
Egy büntetett előéletű 59 éves toszkánai férfi személyében azonosították a tolvajt, aki szeptember 23-án ellopta a Szent II. János Pál pápa néhány csepp vérét tartalmazó ereklyetartót az umbriai Spoleto székesegyházából, de a katolikus hívek számára nagy jelentőségű relikvia nem került elő.
nov. 13
20:24
Törőcsik Mari: vége (Hírklikk)
A Nemzet Színésze végleg elbúcsúzik a színpadtól.
nov. 13
20:24
Ingyenes Zöldgömb Fesztivál a jövőért és egy boldogabb életért (SzMo)
November 15-én negyedszer nyitja meg kapuit a Zöldgömb Fesztivál – ezúttal online formában. Vegyél részt te is, tanulj a szakemberektől, és vedd észre, mennyi mindent tehetsz te magad is egy élhetőbb bolygó megteremtéséért.
nov. 13
20:27
The Weeknd lesz a Super Bowl sztárfellépője (Promotions)
Az utóbbi évek egyik legnagyobb R&B sztárja léphet fel az NFL-nagydöntőjében.
nov. 13
20:30
Világsztár lehet Szoboszlai Dominik, közel 25 millió euróra becsülik a játékos értékét (SzMo)
'Azért kell dolgozni, hogy ne csak érdeklődjenek, hanem megvegyenek' - vallja a 20 éves játékos.
nov. 13
20:33
Meghatározhatatlan, makulátlan és becstelen WMN-kvíz: A filmcímek, amikre nem emlékszünk pontosan (WMN)
Vannak filmcímek, amikre nos, csak nyomokban emlékszünk. Úgy nagyjából. Mert olyan kacifántosra találták ki őket! Ezeket tesztelhetitek most Tóth Flóra segítségével. Aztán írjátok meg kommentben, hogy melyik filmet néznétek meg szívesen ezen a borongós délutánon.
nov. 13
20:39
A krónikus kismedencei fájdalom szindróma (WebBeteg)
A krónikus fájdalom mindig megnehezíti a beteg életét. A legtöbben tartós ideggyógyászati, mozgásszervi megbetegedés miatt kerülnek kapcsolatba hasonló panaszokkal, de bizonyos daganatos megbetegedések késői stádiumaiban is elfordulhat.
nov. 13
20:39
Koronavírus Olaszországban: február óta nem volt ennyi új fertőzött (Portfolio)
Campania és Toszkána tartományt is járványveszélyes, vörös színű zónának minősítették egész napos kijárási tilalom elrendelésével, miközben az egy nap alatt szűrt betegek száma meghaladta a negyvenezret az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint Olaszországban.
nov. 13
20:39
Idén kicsit más lesz a karácsonyi díszkivilágítás Budapesten (ATV)
Új, környezetbarát díszekkel fényesítik Budapest köztereit advent első vasárnapjától - közölte a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. csütörtökön az MTI-vel.
nov. 13
20:39
A legnagyobb kedvencekkel alkalmazkodik a korlátozásokhoz a Villa Bagatelle (Hamu és Gyémánt)
Az új kormányrendelet értelmében, a legtöbb vendéglátóhely igyekszik átváltani az elviteles ételek készítésére vagy a házhozszállításra. Nincs ezzel másképp a Villa Bagatelle csapata sem, akik igyekeztek egy apró csavarral kedveskedni a vendégeiknek. 2010-ben családi vállalkozásként indult hódító útjára a Villa Bagatelle, mely mostanra a 12. kerüle

Keresés