A hét hátralévő részén a csütörtökihez hasonló, nedves, csapadékos időre számíthatunk, jövő hét elején pedig akár az első tartósabb fagyra is sor kerülhet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Washington – Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt szerda este bejelentette, hogy Ron Klaint választotta leendő kabinetfőnökének a Fehér Házban.
Nemrégiben tudott kilábalni a csapat a sok fertőzésből, ám most újabb pozitív tesztet produkált három játékos is. A következő két bajnoki mérkőzése így el is marad a szegedieknek.
Fennállásának legsikeresebb negyedévét zárta a Masterplast, sorra döntötte meg korábbi rekordjait. A társaság idei harmadik negyedévben elért árbevétele és EBITDA értéke, valamint adózott profitja is túlszárnyalta az eddigi legjobb negyedéves számokat. A koronavírus árnyékában elért erős eredményt a növekvő építőanyag nagykereskedelmi tevékenység,
Kiengedték a kórházból Majkát, ám a koronavírus miatt kétoldalú tüdőgyulladása lett a rappernek. Majka minden este bejelentkezik Youtube-on, hogy beszámoljon állapotáról. A legutóbb elmondta, hogy kiengedték a kórházból
Sejk Halífa bin Szalmán al-Halífa bahreini kormányfő szerda reggel elhunyt. A 84 éves miniszterelnök 1971, azaz az ország függetlenségének elnyerése óta volt e tisztségében.
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 1,4%-kal haladta meg az augusztusi szintet. Ezzel immár negyedik egymást követő hónapban tudott bővülni az ágazat, ám mivel tavasszal óriási esésen ment keresztül, ezért a teljesítmény még mindig jóval elmarad a koronavírus-válság kitörése előttitől.
Rejtélyes koronavírusos esetet regisztráltak az új-zélandi Aucklandben. Az egészségügyi minisztérium arra kért minden lakost, pénteken maradjon otthon.
A történelem során nem ez lesz az első, hogy a magyar válogatott Izland ellen lép pályára: eddig 11-szer került sor erre, de talán kijelenthető, hogy egyik sem volt annyira emlékezetes, mint a 4 évvel ezelőtti 2016-os Eb-n. Ma pedig egy sorsdöntő mérkőzésen kell helytállnia a csapatnak ellenük.
Az új kormányrendelet értelmében szinte mindennek be kell zárnia, köztük az állatkerteknek is. Ám a Fővárosi Állat- és Növénykertnél megpróbálnak kapcsolatban maradni a látogatókkal és házhoz vinni az élményt.
Egyre erőteljesebb lezárásokkal reagál a világ a koronavírus-járvány második hullámának erősödésére. A világon 52 069 683 ember fertőződött már meg, a halálos áldozatok száma 1 283 510. Híreink percről percre.
15,5%-ot nőtt a brit GDP a harmadik negyedévben a csütörtökön közölt friss adatok szerint. Ez majdnem pontosan annyi, mint amit az elemzők vártak. Éves szinten közel 10% a visszaesés.
A kormány újabb, a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli védelmi intézkedésről döntött: a magyar emberek egészségének és életének védelmében a kormány egyszerűsíti és felgyorsítja a koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek Magyarországra történő behozatalát - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hozzátéve, hogy az e
Harminc napon belül bírálják majd el az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket, és néhány nappal később meg is kapják a támogatás összegét az arra jogosultak - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
3927 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 126 790 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 87 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2784 főre emelkedett, 29 302-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 94 704 fő. Az aktív fertőzöttek 24%-a, az el
3927 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 126 790 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
3927 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 126 790 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A lakáshitel felvételét tervezők közel 70 százalékának még nincs hitele, 30 százalékuk viszont jelenleg is törleszt valamilyen kölcsönt. Tízből heten alkalmazottként kapják a fizetésüket, az egyéni vállalkozók aránya pedig 9 százalékos – derül ki az ingatlan.com szolgáltatása, a Hitelintéző adataiból. Az érintettek átlagéletkora alig több mint 36 é
Egyre erőteljesebb lezárásokkal reagál a világ a koronavírus-járvány második hullámának erősödésére. A világon 52 069 683 ember fertőződött már meg, a halálos áldozatok száma 1 283 510. Híreink percről percre.
A francia kórházakban koronavírus-fertőzéssel kezeltek száma megközelíti a tavaszi tetőzés szintjét, de az intenzív osztályok kevésbé terheltek a jobb betegellátásnak és szervezettségnek köszönhetően - derül ki az egészségügyi minisztérium szerda este közzétett adataiból.
Új típusú támadásokat kell visszaverniük a vállalatok, köztük a pénzintézetek kibervédelmi munkatársainak, és az ellenállóképesség mellett a felépülés képessége is nagyon felértékelődött. A témáról tartott érdekes előadást a Portfolio mai online Banking Technology konferenciáján a PWC Magyarország igazgatója.