Lengyelországban stabilizálódik a járványhelyzet, a múlt szombati rekordmagas, mintegy 28 ezer új koronavírus-fertőzöttről szóló adatok után a napi növekmény csütörtökre mintegy 22,7 ezerre csökkent.
Lengyelországban stabilizálódik a járványhelyzet, a múlt szombati rekordmagas, mintegy 28 ezer új koronavírus-fertőzöttről szóló adatok után a napi növekmény csütörtökre mintegy 22,7 ezerre csökkent.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
Amellett, hogy Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást, nagy jelentősége van annak is a részvénypiaci kilátások szempontjából, hogy kié lesz a szenátusi többség, ami csak januárban derülhet ki. A technológia szektorral érdemes óvatosnak lenni, a bankszektor viszont lassan vonzó lehet - mondta el véleményét három hazai alapkezelő, Cser Tamás, E
Összecserélte a szavakat olyanokra, amik a legmélyebben beléivódtak. Így esett az is, hogy olyanokat kérdezett iskola után, hogy: „Kicsikém, mi volt ma Auschwitzban?” Kezdtem már megszokni a felcserélt szavakat, tudtam, hogy az iskolában eltöltött napomra kíváncsi.
Lassan véget ér a hideg, nyirkos idő, de a hétvégén még nem lehet nagy változásra számítani. Jövő hét elejétől viszont csapadékosabbra fordul az időjárás.
Hét magyar megyeszékhelyen emelkedik a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízből vett mintákban – derül ki az NNK frissen közzétett adataiból.
A DVSC hivatalos oldalán közölte a szomorú hírt, hogy klubjuk legendás focistája és pályaedzője, Tomes János 79 évesen, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt.
"Éveken keresztül már-már megközelíthetetlen voltam, viszont az elmúlt hónapokban nem történt semmi, márpedig nekem az állandó versenyzés adta a sikereket, a pofonokat és a további motivációt" – vázolta helyzetét az úszósport kiválósága.
Lassan véget ér a hideg, nyirkos idő, de a hétvégén még nem lehet nagy változásra számítani. Jövő hét elejétől viszont csapadékosabbra fordul az időjárás.
A higiéniai papírtermékek gyártásában Magyarországon piacvezető Vajda-Papír Kft. 11,2 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP). A kötvénykibocsátásból származó forrásokból a cég a meglévő hiteleinek refinanszírozását tervezi annak érdekében, hogy sikeres működését és jövőbeni be
Arizonában 15 ezer szavazatra szűkült Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök lemaradása demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben. Ezért matematikailag megmaradt a lehetőség a fordításra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének megbízott vezetője,
Anthony Fauci, a Fehér Ház koronavírus-tanácsadója szerint hiába van kész hamarosan a vakcina, amely véget vethet a pandémiának, lehet, hogy nem lesz elég ahhoz, hogy kiirtsa teljesen a Covid-19-et és a betegség örökre velünk maradhat.
Új funkcióval bővült a 112-es segélyhívó vonal: egyes iOS és Android rendszerű okostelefonok a segélyhívás helyszínadatait automatikusan továbbítják a rendőrség központjába, így segítve a hívásfogadó operátort a segélykérés helyszínének gyorsabb és pontosabb meghatározásában - közölte a NISZ Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A Tripadvisor figyelmeztetést jelenít meg a látogatói számára, ha abban a hotelben szeretnének szállást foglalni, amelyik a közelmúltban feljelentett egy vendégét. Mint emlékezetes, egy amerikai turista közel került ahhoz, hogy…
A hozzáférés időpontját jelölte meg Dmitrij Medvegyev biztonsági tanácsi elnökhelyettes. Van információ arról is, hány embert nem véd meg a Szputnyik V.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elkapta a koronavírust, így a szabályok értelmében nem lehet ott a nemzeti tizenegy mellett a sorsdöntő, Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen.
Az Őrmester még a múlt héten tette közzé a törzsrészvényei feldarabolásának menetrendjét, ezzel kapcsolatban jelentek meg új információk a BÉT-en kiadott mai közleményben. A változások november 17-től lépnek életbe majd.
Oroszországban a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinával idén mintegy másfél millió embert fognak beoltani, év elején pedig megkezdődik az átfogó oltásprogram.
Másfél-két év is elég lehet az európai építőiparnak, hogy kiheverje a koronavírus-járvány miatti sokkot. Ezzel legalább két évvel megelőzheti a turizmust és a vendéglátást. Magyarországon is optimisták az építési ágazat szereplői, főleg amiatt, hogy a kormány – más külföldi példákat átvéve – erősen megtolta a keresleti oldalt különféle adókedvezmén
Már korábban egy "miniklinikát" alakíttatott ki a Szentatya a Szent Péter tér egyik zugában, hogy a legelesettebbeket ellássák. A klinika bővül új feladattal most.
A Diákhitel Központ Igazgatósága a mai napon arról döntött, hogy a 2020. március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot 2021. június 30-ig meghosszabbítja - jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.